A „nemzet atyja”, akit úgy leitattak, hogy egy orosz hadihajón tért magához

2022. május 21. – 06:58

A „nemzet
atyja”, akit úgy leitattak, hogy egy orosz hadihajón tért magához
Horthy Miklós 1941-ben – Fotó: Ullstein Bild / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Horthy Miklósról, Magyarország harmadik, egyben utolsó kormányzójáról valószínűleg egyből az a kép jut eszünkbe, ahogyan komoly, komor tekintettel, fehér lovon bevonult Budapestre, amit tetemre hívott mint bűnös várost. Bár politikája, főleg az 1919-es fehérterror és a zsidó deportálásokkal kapcsolatos felelőssége miatt, személye mára vitatottá vált, az tény, hogy körülötte már életében kialakult egyfajta vezérkultusz. Azaz egy olyan kép, amely azt sugallja, hogy látszólag egész életében a nemzetének élt, és az akkori keresztény-konzervatív kurzusnak megfelelő életvitelt folytatott. Ám ez korántsem mindig volt így:

„Horthy kultusza az első világháborús összeomlásra adott reakcióként értékelhető. Az összeomlás, Tanácsköztársaság és román megszállás okozta traumák után ugyanis főként a jobboldali radikálisok igyekeztek Horthyt, aki 1919-ben a Nemzeti Hadsereg fővezére volt, olyan színben beállítani, mint akiből a társadalom erőt meríthet, és aki majd megoldja a szenvedések okozta problémáit”

– írja a jelenségről Turbucz Dávid történész. Ez a kommunikáció a kutató szerint az 1918 előtti világot idézte meg, a kormányzót uralkodókhoz hasonlóan kezdték ugyanis el reprezentálni. Ennek jelei az 1920-as évek közepétől a Horthyhoz kötődő évfordulókon, valamint a kormányzó külföldi útjairól készült beszámolókban látszottak leginkább. Ráadásul ahogy teltek a hatalmon töltött évei, úgy vált egyre aktívabbá a politikában, a jogkörei is kibővültek, ezzel együtt a kultusza is átalakult. Mindinkább a „nemzet atyjaként” és a magyarság megtestesítőjeként emlegették, ami szorosan összefüggött az irredentizmussal is.

A vezérkultusz jele többek között, hogy volt Budapesten Horthy Miklós tér (a mai Móricz Zsigmond körtér), Horthy Miklós híd (a mai Petőfi híd), a kormányzó születésnapjára pedig minden évben nagy ívű ünnepségsorozatot rendeztek. Horthy személyét emellett a magyar jogrendszer is erősen védte. A kormányzó megsértéséért kemény bírságokat szabtak ki, még lapokat is megbüntethettek, ha kritikusan írtak a kormányzóról, Az Ujság és a Népszava esetében éltek is ezzel a lehetőséggel.

A szigor elért az egyszerű emberekhez is, példaként egy 1924-es Népszava-cikk részlete: „Tóth József napszámos a múlt év decemberében egyik Lenkei úti kocsmában idogált. A szomszéd asztalnál csendőrök borozgattak, akik az úgynevezett Horthy-indulót énekelték. Tóth állítólag megjegyezte erre, hogy ő ezt a nótát nem szereti hallani és előtte ne éltesse senki Horthy Miklóst. Kormányzósértés címén vádat emeltek Tóth ellen, akit most a Töreky-tanács két hónapi börtönre és 100.000 korona pénzbüntetésre ítélt.”

Jó, jó, de milyen volt Horthy Miklós élete azelőtt, hogy 52 évesen belovagolt a magyar kormányzóságba? Saját életrajzából derül ki, hogy nem olyan, mint amilyenről egy korabeli PR-os álmodni mert volna.

Egy ifjú hadapród kalandjai

Visszaemlékezései szerint Horthy már gyerekként is vevő volt a csínytevésekre, tanulni nem szeretett, helyette a kaland és az ismeretlen vonzotta, már gyerekkorától kezdve utazni szeretett volna. Ezt pedig abban a korban a legjobban a haditengerészetnél lehetett megvalósítani. A tiszti pálya iránti lelkesedését azonban a szülei nem osztották, miután Horthy négy évvel idősebb bátyja, Béla, aki a fiumei Haditengerészeti Akadémia növendéke volt, két hónappal a hadapróddá avatása előtt meghalt egy lőszerrobbanás után, vérmérgezésben.

Emiatt Horthy különösen hálás volt főképp édesanyjának, hogy meggyőzte apját a pályaválasztásáról, és végül tengerész lehetett. A fiatal Horthy ezután a tiszti pálya minden szépségét igyekezett kiélvezni, nemcsak a távoli tájakra vezető utakat, hanem a kimenőket is, amik egyet jelentettek a kikötői éjszakai élettel. Ezeket a napokat annyira élvezte, hogy egyszer még parancsot is megszegett egy buli kedvéért. Sőt, már ez a parancsszegés is egy parancsszegésből fakadt.

Forrás: Pesti Hirlap Vasárnapja, 1930. január–június (52. évfolyam, 1–26. szám) / Arcanum
Forrás: Pesti Hirlap Vasárnapja, 1930. január–június (52. évfolyam, 1–26. szám) / Arcanum

A történet úgy kezdődött, hogy Barcelonában a Radetzky nevű hajót, amin Horthy is szolgálatot teljesített, bizonyos megkötésekkel az előkelő vendégek is látogathatták, akiket a hadapródoknak kellett körbevezetniük. A látogatóknak ugyanakkor délután 5 óra után már távozniuk kellett a hajóról – de ettől az előírástól Horthy egy, a programról jócskán lekéső család esetében eltekintett, így parancsszegésért kétheti hajófogságot kapott. Azonban erre fittyet hányva polgári ruhát öltött, és kiosont a kikötőbe, hogy utolérje barátait a közeli szórakozóhelyen.

Csakhogy a kikötőbe érve legnagyobb megdöbbenésére pont az a felettese jött vele szembe, akitől a büntetését kapta. Hogy észrevétlenül elmeneküljön, előbb zsebkendőt a szája el tartva tűnt el az egyik kis utcában, majd ennek a felettesének a csónakjában elbújva visszajutott a hajóra. A felettes, amint a fedélzetre ért, egyből hívatta, ám ő a hadapródok étkezdéjében átöltözve, az akció minden jelét elrejtve, álomittas fejjel jelentkezett a parancsnoknál, aki Horthyt idézve

„úgy elképedt, hogy szótlanul elbocsátott”.

Egy másik alkalommal viszont kevésbé szerencsésen végződött egy szintén barcelonai kiruccanása. Egy tengerészeti kiállításra érkezve ugyanis összebarátkozott néhány holland tengerésszel, akik néhány közös éjszakai mulatozás után egy különös lakomára hívták meg a hajójukra.

Az eseményre, amelynek nem titkolt célja a vendégek mielőbbi leitatása volt, főként hadapródokat invitáltak a Barcelonában állomásozó hajókról, hogy azok a csapatukat, illetve a nemzetüket is képviselhessék. Aznap este a megtiszteltetés Horthyt érte, akinek a leírása szerint, bár a lakoma hatkor kezdődött, kilenckor már megindult a „hulláknak” nevezett részegek elszállítása.

Aki ugyanis nem bírta tartani a tempót, azt egy csónakban fektették le, amellyel elszállították – ha szerencséje volt, a saját hajójára. De nem mindenkinek volt szerencséje, sőt a többségnek nem. Köztük Horthynak sem, aki bár állítása szerint „sokáig kitartott”, végül ő sem kerülhette el a sorsát, és ő sem a saját hajóján tért magához másnap.

„Másnap csinos fülkében ébredtem fel. Csengetésemre egy sapka nélküli tengerész jelent meg. Egyetlen szavát sem értettem. Csak a fedélzetre érve sikerült megállapítanom, hogy egy orosz korvettnek [hadihajónak] köszönhetem a szíves elszállásolást. Egész délelőtt folyamán jöttek-mentek a csónakok, hogy az idegen hajókra került hadapródokat visszacserélhessék”

– írta erről az esetről a későbbi sérthetetlen kormányzó.

Felhasznált források:

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom