A legkeményebb bringás, aki törött kulcscsonttal és karral tekerte végig a Girót, és második lett

A kerékpárversenyzőket legendásan kemény fából faragták, akik gyakran a legsúlyosabb bukás után is vissza akarnak ülni a bringára, csak hogy befejezhessék a versenyt. A szenvedés egyik nem hivatalos világbajnoka egy olasz kerékpáros, Fiorenzo Magni, aki törött kulcscsonttal és törött felkarcsonttal is végigtekerte az 1956-os Giro d’Italiát. Mi az, hogy végigtekerte? Második lett az összetett versenyben, a rózsaszín trikóstól csupán 3 és fél perccel kapott ki, ami abban az időben egészen kis különbségnek számított.

Coppi és Bartali árnyékában

Magni az olasz kerékpársport aranykorának egyik legnagyobb és legellentmondásosabb alakja. A legendás Fausto Coppi és Gino Bartali árnyékában háromszor is meg tudta nyerni az olasz körversenyt (1948, 1951, 1955). A kerékpársport-történészek szerint Magni sem Coppi kecsességével, sem Bartali megnyerő karizmájával nem rendelkezett, a hegyeken sem volt olyan erős, mint két riválisa, de ezt a hiányosságát félelmetes ereszkedési képességgel kompenzálta, ami néha csúnya bukásokhoz is vezetett a lejtőkön.

Magni megítélésre ugyanakkor sötét árnyékot vet a második világháborúban vállalt szerepe. 1943-ban csatlakozott Mussolini Nemzeti Fasiszta Pártjához, harcolt a második világháborúban, a háború után pedig azzal vádolták meg, hogy részt vett egy mészárlásban, ahol többek között Lanciotto Ballerini partizánvezért is megölték. Magni tagadta, hogy részt vett volna a gyilkosságokban, bár azt elismerte, hogy egy fasiszta milícia tagja volt.

Végül felmentették a vádak alól, de ez a történet mégis hatással volt a karrierjére. Az olasz rajongók, vagyis a tifosik körében nem volt túl népszerű, pláne nem Coppival vagy Bartalival szemben, így talán nem is meglepő, hogy az átlagos olasz bringásoknál többet versenyzett Belgiumban. 1949 és 1951 között zsinórban háromszor megnyerte a belgák legszentebb versenyét, a Flandriát (Ronde van Vlaanderen),

ezzel kiérdemelte a Flandria oroszlánja becenevet.

Két csonttörés után sem adta fel élete utolsó Giróját

Az 1956-os Giro d’Italia előtti elemzések és előrejelzések arról szóltak, ez a verseny a régi és az új generáció küzdelme lesz. A 36 éves Fausto Coppi már nem volt ugyanaz a versenyző, mint fénykorában, részben, mert a magánéletével kapcsolatos botrányok is komoly hatással voltak a teljesítményére – házasságtöréssel vádolták, a szeretőjével együtt bíróság elé is idézték, ami az ultrakonzervatív, keresztény Olaszországban megtépázta a renoméját. Coppi aztán a 6. szakaszon bukott, és fel kellett adnia a versenyt. A peloton másik nagy öregje a 35 éves Magni volt, aki címvédőként indult a Girón. A verseny rajta előtt bejelentette, hogy ez lesz az utolsó Girója. Ekkor valószínűleg még nem gondolta, hogy pályafutása egyik legemlékezetesebb versenyén fog részt venni.

A Grosetto és Livorno közötti 12. szakaszon Magni a Volterrából való lejtmenetben elesett, és eltörte a bal kulcscsontját. A szakaszt azonban így is befejezte. Később a kórházban azt javasolták neki, hogy adja föl a versenyt, de erről hallani sem akart. Szerencséjére a következő nap pihenőnap volt, így valamennyire tudott regenerálódni, már amennyire egy törött kulcscsonttal ez lehetséges. Bár az orvosoktól kapott egy rugalmas kötést a vállára, a bal karját alig tudta használni, a kormány megszorításához sem volt elég ereje.

Ekkor a szerelője azt találta ki, hogy egy gumibelsőt köt a kormányhoz, aminek a másik végét a fogai közt szorongatva tud elég erőt kifejteni a kanyarodáshoz és a hegymenethez. A házibarkács megoldás bevált, Magni ezzel a „segédeszközzel” folytatni tudta a Girót.

De a 16., Bologna és Rapallo közötti szakaszon újra utolérte őt a balszerencse. A sérülése miatt eleve nem tudott hatékonyan fékezni és kormányozni, ami újabb balesethez vezetett. A már eleve törött kulcscsontjára esett rá, eltörve a felkarcsontját is. A fájdalomtól elájult, és úgy tűnt, véget ért számára a verseny. Mentőautóba tették és elindultak vele a kórházba.

Amikor Magni magához tért, és rájött, hogy kórházba akarják vinni, sikoltozni kezdett, és követelte a sofőrtől, hogy azonnal álljon meg, mert nem adja fel a versenyt.

Magni magához vette a kerékpárját, az ellenfelei pedig sportszerűen megvárták, így a mezőnnyel együtt tudta befejezni a szakaszt. „Fogalmam sem volt arról, hogy mennyire súlyos az állapotom, csak azt tudtam, hogy nagy fájdalmaim vannak, de nem akartam aznap este röntgenre menni” – mondta később erről a napról.

Öt nappal később, június 8-án jött az 1956-os Giro legendássá vált királyszakasza. Bár a Monte Bondonéra vezető 242 kilométeres etap főszereplője a luxemburgi Charly Gaul volt, de Magni is emberfeletti teljesítményt nyújtott. Verseny közben hatalmas hóvihar csapott le a környékre, aznap 60-an adták fel a Girót, köztük a rózsaszín trikós, tehát az összetett versenyt aktuálisan vezető Pasquale Fornara is. A törött csontokkal tekerő Magni így emlékezett vissza arra a napra: „Azt mondták nekem, hogy a mezőny nagy része megfagyott és fel kellett adnia. Aztán mielőtt Trentbe értem volna, láttam, hogy a rózsaszín trikós is feladta! Micsoda? Csak nem képzelődöm? Ha én lettem volna rózsaszínben, akár gyalog is folytattam volna, de soha nem adtam volna fel.”

Valóban nem adta fel, és harmadikként haladt át a célvonalon. Kitartó teljesítményének köszönhetően feljött az összetett verseny második helyére, csak a szakaszt megnyerő Gaul előzte meg, akiről a célban úgy kellett levágni a ráfagyott gyapjúmezt. A hátralévő két szakaszon Magni még megpróbálta megelőzni Gault, de ez nem jött össze, így végül a luxemburgi nyerte a Girót.

Magni a versenyzői pályafutása befejezése után is szoros kapcsolatban maradt a kerékpárral. Volt az olasz válogatott szövetségi kapitánya, majd a kerékpárosszövetség elnöke is. 2012. október 19-én, 91 éves korában hunyt el.