Olyan finomsággal alkot, mint egy balett-táncos – írták a francia avantgárd festőről, aki valójában egy csimpánz volt

A macskákat gyakran szokták az internet nem hivatalos kabalájaként emlegetni, az I Can Has Cheezburger?-től a Grumpy Caten át a Nyan Catig mára több százezer macskás Instagram-oldal versenyez a figyelemért. Ebben a kompetitív közegben elég extrát kell villantania ahhoz egy állatnak, hogy sztár legyen belőle, ebből pedig olyan zavarba ejtő tartalmak esnek ki, mint ez a videó, ahol az egyik legnagyobb macskasztár, a japán Maru némi segítséggel beleveti magát az avantgárd művészetbe.

Marunál persze sokkal tehetségesebb állati művészek is ragadtak már ecsetet: a dél-afrikai, Pigcasso nevű malac egyik festménye nemrég 27 ezer dollárért kelt el, a Congo nevű csimpánz egyik festménye pedig egészen Pablo Picasso műtermének faláig jutott. Rajtuk kívül is számos híres állati festőről lehet tudni, kevés izgalmasabb sztorit lehet azonban találni annál, amikor

egy svéd újságíró 1964-ben ecsetet adott egy állatkerti csimpánz kezébe, majd a négy legjobb alkotást kiállította egy rejtélyes francia avantgárd festő, Pierre Brassau neve alatt, a kritikusok többsége pedig szépen be is kajálta az egészet.

Monkey business

A biológusok az ‘50-es évek végén kezdtek el behatóan foglalkozni a főemlősök műalkotásaival, hogy megérthessék a művészet természetét. A zoológiában, szociobiológiában és szürrealista festészetben egyaránt utazó Desmond Morris és kollégája, Tyler Harris több száz, nem ember által készített alkotást gyűjtött össze akkoriban, és azt szűrték le belőlük, hogy az állatok is éreznek belső késztetést arra, hogy absztrakt módon fejezzék ki a kreativitásukat. Az is kiderült, hogy a főemlősök művészete fejlődik is, mind a technikát, mind a tartalmat tekintve. Az ’50-es évek végén és a '60-as évek elején számos ilyen alkotást állítottak ki modern művészettel foglalkozó galériákban.

Ennek fényében annyira nem is volt szokatlan ötlet az, amikor a Göteborgs-Tidningen újságírója, Åke „Dacke” Axelsson és egy Yngve Funkegård nevű művész kitalálták, hogy kiállítják egy emberszabású majom festményeit. Az viszont már igen, hogy a festményeket egy Pierre Brassau nevű francia fiktív avantgárd festőnek tervezték tulajdonítani, hogy bebizonyítsák, a műkritikusok képtelenek megkülönböztetni egy avantgárd festményt egy csimpánz műveitől.

Axelsson hamar munkához is látott, és meggyőzte az egyik svéd állatkertben élő négyéves, Peter nevű csimpánz gondozóját, hogy adjon festéket és ecsetet az állatnak. Peter eleinte nem igazán érdeklődött a magas művészet iránt, az olajfestéket inkább elfogyasztani szerette a vászonra vitel helyett, a kék színt különösen kedvelte (mármint megenni).

A munkájában később sem volt sok koncepció, összevissza kente a festéket, amiből szerencsére néha a vászonra is jutott, az ízbéli preferenciáit pedig itt is megtartotta, így művészetében a kék szín dominált. Festés közben Peter rengeteg banánt fogyasztott el, amikor éppen megszállta az ihlet, tíz perc alatt akár kilencet is megevett. Axelsson végül kiválasztott négyet a csimpánz munkái közül, elintézte, hogy kiállítsák őket egy göteborgi galériában, aztán várta, mit lépnek a kritikusok. A reakcióban nem is kellett csalódnia.

Erőteljes, mégis határozott ecsetvonások

Az 1964 februárjában nyílt kiállításon Pierre Brassau alkotásai mellett egyéb művek is voltak, a figyelem középpontjába azonban mégis ezek kerültek. A látogatók odavoltak az alkotásokért, a kritikusok pedig szinte mind pozitívan nyilatkoztak róluk. Rolf Anderberg, a Göteborgs-Posten másnap megjelenő cikkében szabad fordításban valami olyasmit írt, hogy:

„Pierre Brassau erőteljes, mégis határozott ecsetvonásai dühös igényességgel vonaglanak a vásznon. Pierre olyan finomsággal alkot, mint egy balett-táncos.”

Az talán ebből is látszik, hogy mennyire el volt ájulva a kritikus, de nem mindenki osztotta ezt a véleményt, volt, aki nemes egyszerűséggel csak annyit írt a kiállítás után, hogy ezeket a festményeket akár egy majom is festhette volna. Ezt persze valószínűleg cinikus odamondásnak szánhatta a szerző, végül mégis neki lett igaza. Axelsson a kiállítás után leleplezte az átverést, Anderberg azonban így is ragaszkodott ahhoz, hogy Brassau festményei voltak a legjobbak a kiállításon.

Az avantgárd művészet persze addig és azóta sem nélkülözte a még ezeknél is bizarrabb, nehezebben értelmezhető műveket, első ránézésre még az absztrakt expresszionizmus atyja, Jackson Pollock festményei is nagyjából ugyanígy néztek ki. Azzal tehát sem akkor, sem azóta nem lehetett vádolni a kortárs művészet kritikusait vagy akár alkotóit, hogy ne lettek volna nyitottak nagyjából bármire – még ha ez homlokegyenest ellentétes is volt azzal a művészeti ideállal, amit az átlagember vonzónak talált. Elég csak arra a pár hónapja történt esetre gondolni, amikor egy dán művész eltette a pénzt, és inkább az üres kereteket állíttatta ki ahelyett, hogy a bankjegyekből csinált volna installációt.

A kiállítás után Pierre Brassau, vagyis Peter csimpánz egyik festményét egy Bertil Eklöt nevű magángyűjtő meg is vásárolta 90 dollárért – ez mai árfolyamon nagyjából 807 dollárt, vagyis több mint 255 ezer forintot jelent. Peter 1969-ben az angliai Chester Zoo állatkertbe költözött, és ott is élte le a hátralévő életét. A fentebb emlegetett Congóval ellentétben, akinek festményeit konkrétan előbb vették meg egy 2005-ös aukción, mint az ugyancsak ott eladásra kínált Renoir- és Andy Warhol-alkotásokat, igazán híres sosem lett, de egy emberszabású majomhoz képest azért ez a történet sem kis teljesítmény.