Száz éve a vonat és a repülő keresztezéseként képzelték el a közlekedés jövőjét

2021. október 29. – 04:49

Száz éve a vonat és a repülő keresztezéseként képzelték el a közlekedés jövőjét
A Bennie Railplane az 1930-as bemutatója közben – Fotó: Topical Press Agency / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az 1920-as években egy skót feltaláló, George Bennie egészen merész ötlettel forradalmasította volna a közlekedést: ötlete szerint a vasúti közlekedés soha nem látott szintre emelkedett volna, ha a gőzhajtású mozdonyokat óriási propellerekre cserélik le. Értelemszerűen, ha már valamire propellert szerelt, akkor azt a normál közlekedés fölött alkalmazta volna, hogy ne akadályozza a haladást szintbeli kereszteződés.

1929-ben, kilencéves tervezés, előkészítés és építés után Glasgow mellett megindult a világhírre pályázó George Bennie Railplane vonat-repülő hibrid tesztelése, a hivatalos bemutatót pedig 1930. július 8-án tartották meg. A látvány mai szemmel nézve is futurisztikusnak tűnhet:

a kísérleti vasúti kocsi egy emelt pályán haladt, elején és hátulján is óriási propellerek hajtották.

Ezek a propellerek voltak egyben a fékek is, ha lassítani akartak, csak az ellentétes irányba állították őket, és hamarosan meg is állt a magasban suhanó jármű, amit egyébként elektromos motorok hajtottak. Az ötletet akár a wuppertali függővasút is adhatta, a megoldás hasonló volt, csak itt az egyszeri felső felfüggesztés mellett egy alsó vezetősín is volt.

A kísérleti utazás persze nem óriási távra szólt, pusztán szemléltető bemutató volt: Bennie meg akarta mutatni, hogyan tud majd a személyszállításra szakosodott röpvasút a már lefektetett vasúti sínek fölött gyors utasszállítást kiszolgálni, amíg alatta komótosabban pöfékelnek el a lassú tehervonatok. A bemutatóhoz egy 120 méteres pálya épült teljes állványzattal, illetve az alsó sínen haladó gőzvasúttal.

Bennie nagy jövőt jósolt a forradalmi közlekedési módnak. Úgy számolt, hogy a propellerhajtású kocsik akár 193 km/h-s sebességgel (120 mérföld/óra) is haladhatnak, vagyis a Glasgow és Edinburgh közötti távot mintegy 20 perc alatt tehették volna meg – vasúton ugyanekkor 50 perc alatt lehetett eljutni az egyik skót nagyvárosból a másikba. Egy kocsiban egyszerre 48-an utazhattak volna, igaz, a prototípus ennél kisebb méretben, kevesebb kapacitással készült el.

A távolabbi tervek között szerepelt Glasgow és Edinburgh előbb Londonnal, majd Párizzsal való összekötése, míg az első skót vonal után elviekben két nyugat-angliai települést, Southportot és Blackpoolt kötötték volna össze. Glasgow és London között egyébként 3,5 óra lett volna a tervezett menetidő, ami megsüvegelendő, hiszen egy órát verne a mai menetrendre.

De hiába volt eleinte érdeklődés a forradalmi ötlet iránt – a korabeli sajtó például a vonat és a zeppelin keresztezéseként jellemezte –, Bennie-nek sohasem sikerült nagybefektetőt találnia a projekt mellé, 1937-re pedig a teljes magánvagyonát felélte, így a röpvasút terve végleg elhalt. Egyes források szerint ebben a tradicionális vasútban érdekelt mágnások keze is benne volt: sokan túlságosan is jónak találták Bennie ötletét, és attól féltek, hogy ha elterjed, akkor befellegzik a hagyományos vasútnak.

A London & North Eastern Railway (LNER) vasúttársaság posztere Bennie találmányához – Fotó: SSPL / Getty Images
A London & North Eastern Railway (LNER) vasúttársaság posztere Bennie találmányához – Fotó: SSPL / Getty Images

Erre utal, hogy Bennie 1931 októberében büszkén jelentette be, hogy összeszedte a londoni Holborn városrész és a dél-londoni Croydon repülőtér közötti 32 km-es szakaszra a pénzt, ám a Southern Railway vasúttársaság megtagadta az engedélyt, hogy a vasúti pályájuk fölött megépülhessen a Railplane-t mozgató állványrendszer. Kárpótlásul a társaság egy másik szakaszt engedett volna át Bennie-nek, ő viszont ragaszkodott hozzá, hogy az első nagyobb vonal egyik végállomása egy repülőtéren legyen, makacssága pedig az egész projekt végéhez vezetett.

A röpvasút ötlete az 1940-es és 1950-es években is felbukkant. Előbbinél az eredeti projekten dolgozó egyik mérnök épített volna gumikereken, vasút helyett sima utak fölött suhanó propelleres rendszert, de semmi nem lett belőle. 1959-ben a franciáknál bukkant fel újra a Railplane koncepciója, csakhogy a francia területen épített tesztpályával valójában a londoni Heathrow reptér és a belváros közötti összeköttetésre készültek. A francia kormány viszont nem volt hajlandó finanszírozni a kísérletezést, így ez a próbálkozás is elbukott.

via Atlas Obscura

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!