2021. július 24. – 09:59
frissítve
„A horogkeresztre már milliók néznek reménnyel telve” – csendült fel a Horst Wessel Lied, a nemzetiszocialisták himnusza a görögországi Olümpiában 1936. július 20-án, amikor meggyújtották az olimpiai fáklyát, hogy 11 nap alatt, Magyarországot is érintve megérkezzen Berlinbe, az Olimpiai Stadion megnyitóünnepségére. Az ókorinak gondolt hagyományt valójában Berlinben eszelték ki, a német hegemónia terjesztésére használták, és pár éven belül a láng útjába eső országok szinte mindegyikét uralmuk alá hajtották.
Az Arcanum Digitális Tudománytár Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, ahol az elmúlt évszázadok újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldalában kereshetünk, böngészhetünk, legyen szó napi- vagy hetilapokról, sportújságokról vagy női magazinokról. A mai napon bárki ingyen kipróbálhatja, és regisztráció után az oldalakat is letöltheti. Ez a cikkünk az Arcanumban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült.
„A rekkenő hőség: tovább tart és növekszik – írta Az Est. – Az éjszaka is egészen afrikaijellegű volt s alig enyhítette a forróságot. Budapesten nyitott ablaknál aludt mindenki, sőt aki tehette, kimenekült a kertbe vagy az erkélyén vetett ágyat.”
Az év talán legmelegebb napján érkezett Magyarországra az olimpiai láng a világ legnagyobb futóversenye keretében a görögországi Olümpiából a berlini Olimpiai Stadionba. Idehaza a Meteorológiai Intézet nem volt a helyzet magaslatán: „Már tegnap reméltük, hogy ha nem is lényegesen, de kissé csökkenni fog a hőmérséklet. Csalódtunk, mert bár a Dunántúlra jött egy kis nyugati szellő, ez alig enyhítette a forróságot” – írták közleményükben, aminek zárósoraiból mérsékelt, nem éppen sziklaszilárd alapokon álló biztatást érezhettek ki az enyhülni vágyók: „Ez a nagy hőség, amikor a levegő is rendkívül páradús, sokáig már nem tarthat.”
De mielőtt felidéznénk az olimpiai láng 1936-os útját, különösen a magyarországi szakaszt, nézzük meg, hogyan találták ki a náci Németországban ezt a sosem volt váltófutást, amit azóta is megrendeznek az összes olimpia előtt.
Zsidó és szabadkőműves vircsaft
A XI. nyári olimpiai játékok rendezési jogát 1931-ben, a nácik hatalomra kerülése előtt két évvel ítélték oda Berlinnek. A szavazás előtt egy tucat város, köztük Budapest vonta vissza a nevezését, Berlin végül Barcelonát győzte le a szavazáson 43-16-ra. Akkor még senki nem tudta, hogy az 1936-os olimpia idején Spanyolországban kitör a polgárháború, ahogy azt sem, hogy Berlinben Adolf Hitler lesz az úr.
Miután Hitler megnyerte az 1933-as választásokat, felmerült a rendezési jog elvételének a lehetősége, ráadásul az olimpiát zsidó és szabadkőműves vircsaftnak tartó Führer sem bánta volna ezt különösebben. Végül propagandaminisztere, Joseph Goebbels győzte meg arról, hogy az olimpiai játékok megrendezése a világ szemében szalonképessé teheti a náci Németországot.
Az ókorban a játékok ideje alatt Olümpiában szent tűz égett Zeusz oltára előtt, és az ókori hagyományokra emlékezve égett a láng az olimpia alatt 1928-ban Amszterdamban és 1932-ben Los Angelesben is. De fáklyás futás, az nem volt. Azt gondolhatnánk, hogy az ókori szimbólumok iránt oly fogékony nácik fejéből pattant ki az ötlet, pedig nem: Carl Diem, az 1936-os berlini olimpia szervezőbizottságának német, de nem náci elnöke találta ki a görög Ioannisz Ketszeasszal együtt.
A horogkeresztre már milliók néznek reménnyel telve
Arról megoszlanak a vélemények, hogy a görögországi Olümpiában mikor tartották az utolsó olimpiai játékokat, de az biztos, hogy az ókori görög világ bukása után, bőven a római időkben még voltak, és nagy valószínűséggel I. Theodosius római császár tiltotta be őket 393-ban. Azóta nem égett olimpiai láng Olümpiában, legalábbis 1936. július 20. déli 12 óráig, amikor tizenöt miniruhás görög lány antik módra meggyújtotta a tüzet – hála a német Zeiss műveknek.
A lányok a négy, magas lábon álló tükör alá könnyen gyulladó szövettel burkolt botokat tartottak, ezek felizzottak, és fellobbant az olimpiai láng. Egyikük, a görög Maria Hors még a 2004-es athéni olimpiát is megérte, 94 évesen halt meg. Az 1936-os ceremóniára úgy emlékezett, hogy azt mondták neki: „Rendkívül fontos tettet hajtasz végre, pont úgy, ahogy a katonák a fronton. Egy eszme katonája vagy.”
Szegény Carl Diem és Ioannisz Ketszeasz eredetileg bármennyire is nem annak szánta, az olimpiai váltófutás végül a náci Németország propagandája lett. Már a tűz meggyújtása után felcsendült a náci párthimnusz, a Horst Wessel Lied („A horogkeresztre már milliók néznek reménnyel telve”), a fáklya útvonalát Görögországon, Bulgárián, Jugoszlávián, Magyarországon, Ausztrián és Csehszlovákián át pedig a német sajtó úgy tekintette, mint a német élettér kiterjesztésének lehetséges színterét – és valóban, Bécsbe már 1938-ban bevonultak a németek, ugyanabban az évben kezdődött Csehszlovákia nyesegetése, majd megszüntetése, 1941-ben Görögország és Jugoszlávia is elesett. Az ártalmatlannak tetsző 1936-os fáklyásmenet, ha úgy tetszik, az évekkel későbbi nyílt agresszió előszele volt.
Tervasztalon maradt hegyi utak
A német szervezők mindent percre pontosan kiszámoltak. A 3187 kilométeres Olümpia–Berlin stafétán 3331 futónak kellett kézről kézre adnia a fáklyát, az átlagban közel egy kilométert 5–15 perc alatt kellett lefutniuk, hogy a 12 napon és éjjelen át tartó út végén az utolsó atléta befusson a lánggal a berlini Olimpiai Stadionba. A precíz németek már 1935-ben végigautózták a tervezett útvonalat, egyes szakaszokon még rendes utak sem voltak, járhatatlannak hitt hágókon kellett átkelniük.
A váltó a Peloponnészosz északi részétől Korinthoszig zord terepen tette meg az utat, a görög hatóságok ugyan terveztek egy műutat Tripolisztól Korinthoszig, az azonban nem készült el. A szervezők autóját az Opel adta, őket kísérte még két, a sajtó munkatársainak, valamint az olimpiáról monstre filmet forgató rendező, Leni Riefenstahl stábjának fenntartott furgon. A rossz szekérutakat biztonsági okokból lezárták, hogy az autók gond nélkül kelhessenek át a hegyeken, az út mellett kirendelt görög parasztok lelkesen kiáltották, hogy Heil Hitler!
Az emberi test diadala
A rendkívül tehetséges, de ellentmondásos életutat bejárt, propagandafilmesként a nácik szolgálatába állt Leni Riefenstahl kétrészes, a maga nemében remekművet alkotott Olimpia címmel.
Riefenstahl úgy képzelte, hogy filmjében az érintetlen Olümpiát mutatja be, a fáklyát meztelen, beolajozott testű atléták adják kézről kézre. Ehhez képest semmi sem úgy történt, ahogy eltervezte. Olümpiát ellepték az autók és az öltönyös méltóságok, a fáklyavivők sem a képzeletében élő ókori sportolókra hasonlítottak a görög népviseletükben, bő szárú fehér nadrágjukban, kivágott szoknyájukban, hosszú ujjú sötét tunikájukban, díszes, brokátos mellényeikben.
Riefenstahl ideges lett, és filmjében – ahogy alább megtekinthető, az első 13 perc játszódik Görögországban – valami egészen mást csinált: az ókori görög világ kincsei, meztelen nőkről és férfiakról készült felvételek láthatók, összefoglalva: az emberi test magasztalása. Riefenstahl végül a szedett-vedett seregben egy olyan futót talált, aki testalkatában, tartásában megfelelt a fejében élő képnek, ő volt Antol (11:26-nál bukkan fel először), egy orosz emigráns. A németek rávették, hogy a kamera előtt futkározzon, a stábot végül egészen Berlinig kísérte.
Horgosra ér a láng
A láng a kulai határnál kelt át Görögországból Bulgáriába, Szófiában a pogány tüzet a görög ortodox egyház papjai áldották meg a náci horogkereszttel díszített székesegyház előtt. A bolgár–jugoszláv határon a két nép barátságát hirdető felirat alatt dulakodtak a huszonhárom éve még egymás ellen háborúzó szerbek és bolgárok. A jugoszláv szakaszon a Krupp művek fáklyája többször is meghibásodott, a láng kialudt, és az Opel hátsó üléséről kellett előszedni a tartalék fáklyát. Amikor a láng a bácskai sváb falvakon haladt át, a helyi németek a nácikat éltették. Ilyen előzmények után érkezett meg a menet Horgosra, a jugoszláv–magyar határátkelőhelyre.
Már hajnalban megindult a népvándorlás Szegedről, fél 6-kor 15 ezren tekertek ki kerékpárjaikkal a határhoz. „A tömeg egyre sűrűsödik – írta tudósításában a Magyarország. – Kerékpárgléda, autópark, emberrengeteg. Magyar és német filmoperatőrök lázasan forgatják masinájukat. Egyszerre csak morajlás hangzik innen is, túlról is. Az eperfás, akácos országúton megjelenik egy kis fehér-lobogós csoport. »Jön az olimpiai tűz«️ adják szájról-szájra a kíváncsiskodók. Jobbról egy atléta emeli a jugoszláv lobogót, balról a karikás olimpiai zászló magasodik. Harminc fehératlétaruhás fiatalember robog előre. Vranics horgosi jegyző kezében lobog, sistereg az olimpiai fáklya. Már meg is érkezett magyar földre. Éljenzés, taps.”
A megindult Tóth Béla helyettes polgármester azt mondta, hogy „hirdesse ez a láng, hogy nekünk, árva magyaroknak nincs más fegyverünk, csak lelki és testi kultúránk”, még nem tudhatta, hogy alig öt év múlva ugyanitt harckocsikkal megyünk a Délvidék visszafoglalására. Kecskeméten délben már elviselhetetlen volt a hőség, különösen, hogy a fáklyához barackpálinka is járt. (A berlini Krupp művek fáklyája, amivel Szeged és Kecskemét között futottak a váltó tagjai, a kétezres években került a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményébe.)
Dermedt massza
A stafétában részt vevő futók kijelölése amúgy nem volt problémamentes. A Kis Újság július elején megkongatta a vészharangot:
„Az érdekelt országok már régen kiválasztották azokat, akik a fáklyát vinni fogják, csak nálunk nem történt meg a futók kijelölése. Ebben a kérdésben bizonyos félhomály uralkodik, vagy talán pályázatot hirdettek? Várják, hogy kinek van nagyobb protekciója?”
Budapest is talpon volt – mit talpon volt, tolongott: az Andrássy úton, a Hősök tere közelében ötvenezer ember sűrűsödött, a Magyar Hírlap tudósítása szerint a helyzet csaknem életveszélyessé fajult. A Hősök terei ünnepség színhelyéhez csak szigorú igazoltatás után lehetett közel férkőzni. „A hatalmas tömeg, mint egyetlen dermedt massza, várja az olimpiai fáklyás staféta futóját” – írta az újság. Este 8 óra 40 perc, rekedt hangok szálltak a levegőben, befutott a térre a fáklyával Barsi László egykori magyar középtávfutóbajnok. A Himnusz és az olimpiai induló után Magyari Imre cigányprímás bandája rázendített a Szól a kakas már kezdetű kurucnótára. Magyari a kor híres muzsikusa volt, ő volt az első cigányprímás, akinek a nevét fel is tüntették a korabeli filmeken.
A fáklya a Rákóczi-induló hangjaira hagyta el a teret, az utat lovas rendőrök tisztították előtte. Másnap délután fél 5-kor ért a láng osztrák földre.
Hitlert éltették Bécsben
Ausztriában két évvel korábban sikertelen puccskísérletet hajtottak végre a Németországgal való egyesülést zászlajukra tűző osztrák nácik. Az olimpiai lángot a bécsi Heldenplatzon fogadták, és aki átélte azt a napot, nem csodálkozott azon, hogy alig két évvel később Adolf Hitler ugyanezen a téren ünnepeltette saját magát és a sikeresen, puskalövés nélkül végrehajtott Anschlusst.
A helyi nácik heilhitlerezésükkel, a Horst Wessel Lied éneklésével túlharsogták Wilhelm Miklas államfő beszédét. Az alkancellár Ernst Rüdiger von Starhemberg, aki a váltó tagjaként nagy nehézségek árán juttatta el a fáklyát a lármás tömegben a következő állomásra, a Ringgasséra, így emlékezett vissza a futására: „Amikor elértem a Ringet, úgy éreztem, hogy soha nem jutok át a tömegen. Az út még jobban beszűkült. Az utcai lámpák fénye gyűlölettel teli, kiabálástól eltorzult arcokra esett.”
Csehszlovákiában diplomáciai bonyodalom támadt abból, hogy az olimpiai láng útvonalát hirdető német propagandaplakáton a Csehszlovákiához tartozó, de zömmel németek lakta Szudéta-vidéket Németország részeként ábrázolták. A plakátot a németek végül visszavonták, de a feszült viszony megmaradt. A csehek által lakta részeken rendőri védelmet kellett biztosítani a lángnak, a Szudéta-vidék németjei viszont úgy üdvözölték, mintha a váltó annak a visszavonhatatlan jele lenne, hogy majd bő két év múlva a németek ezt a területet is bekebelezik.
Nem szabad kialudnia
A szervezők német területen gondosan vigyáztak arra, hogy a fáklyavivők fiatalok, vékonyak, szőkék és kék szeműek legyenek. Az Olimpiai Stadionban a sportolók bevonulása után Adolf Hitler mondott beszédet („a sport segít összekötni az országokat a béke szellemében, az olimpiai lángnak ezért soha nem szabad kialudnia”), majd Rudolf Ismayr súlyemelő olimpiai bajnok tett esküt (a négy évvel korábbi arany után Berlinben csak az ezüst jött össze neki). És itt most adjuk át a szót Bieber Martinnak, a Kis Újság tudósítójának:
„Néhány pillanat és máris feltűnik a fellobogózott, díszes marathoni kapun az utolsó fáklyavivő. Áthalad a nézők tomboló lelkesedése közepette a marathoni-kapun, végigszalad a stadion vörös salakján és amikor a díszpáholy közelében felállított kandeláberhez ér, meghajolnak a zászlók és a közönség ujjong. A fáklyavivő hozzáérinti a lángot a háromlábú kandeláberhez és a bronz serpenyőben kigyullad az olimpiai tűz, amely nem alszik el az olimpiász időtartama alatt. Felkúszik a zászlókarókon az ötkarikás olimpiai selyemlobogó, ég a tűz az olimpiai stadionban az ókori versenyjátékok példájára.”
Az Olimpiai Stadionban a lángot Fritz Schilgen, egy közép- és hosszútávfutó német atléta gyújtotta meg, aki az olimpián nem vett részt, kinézetre viszont tökéletesen megfelelt a korabeli német eszménynek, fontos szerep jutott neki Riefenstahl filmjében is.
Mi lett vele?
A váltófutással? Az 1940-es és az 1944-es olimpia a második világháború miatt elmaradt, 1948-ban pedig David Burghley, a londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke, egykori olimpiai aranyérmes gátfutó elhatározta, hogy a fáklyafutást megrendezik, nem érdekli őket, hogy ezt az ókori és modern olimpiák történetében először éppen a britek halálos háborús ellensége, a náci Németország kezdeményezte. A váltófutás azóta is az olimpiák része.
Carl Diemmel, a váltófutás ötletgazdájával? A második világháború utolsó heteiben a szinte körülzárt Berlinben részt vett az Olimpiai Stadionban a Hitlerjugend többezres gyűlésén, ahol a gyerekeket arra buzdította, hogy az ókori Spartacus szellemében halálukig védelmezzék a fővárost. A háború után hamar rehabilitálták, és a Német Szövetségi Köztársaság sportéletének fontos szereplője maradt 1962-ben bekövetkezett haláláig.
Leni Riefenstahllal? A náci párttal való kapcsolatát 2003-ban bekövetkezett halálig tagadta (101 évesen halt meg), a háború utáni években azonban nem filmezhetett. Perek indultak ellene, mert koncentrációs táborban raboskodó cigányokat használt statisztaként az egyik filmjében. Hetvenéves kora után évtizedekig forgatott az Indiai-óceán mélyén.
Fritz Schilgennel, az utolsó 1936-os váltófutóval? A második világháború után is az olimpiai mozgalomban dolgozott, részt vett az 1972-es müncheni olimpia szervezésében, és az 1996-os atlantai játékokon ismét fáklyavivő volt. Kilencvenkilenc éves korában, 2005-ben halt meg.
Főbb források a korabeli lapokon kívül: David Clay Large: Nazi Games. The Olympics of 1936 (2007), Kertész István: Az olimpiai láng. In: História 2004/6-7. szám. Farkas Ágnes: Az első olimpiai fáklyafutás Magyarországon. In: A Magyar Olimpiai Akadémia Évkönyve 2016. Cikkünk az Arcanum támogatásával készült.
