Hogy működik az antidepresszáns?

2021. július 15. – 04:51

Hogy működik az antidepresszáns?
Fotó: Joe Raedle / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt másfél év komoly nyomot hagyott az amúgy is egyre inkább szorongó emberiség kollektív lelkivilágán. A magány, a bezártság és a járványtól való félelem nem segített az emberek mentális egészségén: Zacher Gábor toxikológus szerint tavaly 34 százalékkal több szorongáscsökkentő, 18,6 százalékkal több antidepresszáns és 14,8 százalékkal több altató fogyott, mint 2019-ben.

De hogy is működik az antidepresszáns? Valóban olyan egyszerű, már-már mágikus a dolog, hogy valaki bevesz egy tablettát, és hipp-hopp, el is múlik a depressziója? Természetesen nem.

Nagyon nagy vonalakban az antidepresszánsok úgy javítják az ember hangulatát, hogy megemelik valamilyen (a gyógyszertől függ, melyik) neurotranszmitter mennyiségét a szervezetében. Ezt úgy a legegyszerűbb elérni, hogy meggátolják a lebomlását és hogy visszakerüljön az idegsejtbe, így tovább időzik a szinapszisok körül. Emiatt tovább fejti ki a hatását, így érve el, hogy az alapvetően a depresszió tüneteit okozó alacsony szint megemelkedjen.

A kérdés egyébként már csak azért sem egyszerű, mert már a gyógyszertípus felfedezése is tulajdonképpen véletlen volt: az 1950-es években svájci kutatók a skizofrénia gyógyszerét keresték, amikor észrevették, hogy az egyik kísérleti anyag eufóriát idéz elő a tesztalanyoknál. Ebből indult ki az az elmélet, hogy ha a depressziót ki lehet kúrálni egy bizonyos neurotranszmitter szintjének megemelésével, talán az egész depresszió mögött a neurotranszmitter hiánya áll.

Az első antidepresszáns 1958-ban Tofranil néven került piacra, és sokan, akik elkezdték használni, csodaszernek gondolták. A betegek 60-80 százalékán segített, viszont gyakran súlyos mellékhatásokkal járt: lomhasággal, elhízással, túladagolás esetén pedig akár halállal is.

Az első szereket az 1980-as, '90-es években olyan új generációk követték, amelyek már nem az agykémia több összetevőjére, hanem csak egy anyagra fókuszáltak: a szerotoninra, ami az idegsejtek között szállít jeleket. Hasonlóan hatékonyak voltak, mint a korai szerek, de a szedésük kevesebb kockázattal járt. A 2000-es évekre már sokféle antidepresszánst lehetett kapni, ami jó hír volt, hiszen ahány ember van, annyiféle depresszió létezik, és mindenkinek egyénileg kell beállítani egy kezelést.

Ez nem mindig egyszerű, ráadásul ma már inkább az az elfogadott elmélet, hogy az egyes neurotranszmitterek szintje csak egy része a betegség hátterének.

Ennek az egyik jele, hogy a beteg csak egy idő után érzi a szerek hatását, pedig az antidepresszánsok szinte azonnal megmozgatják a neurotranszmitterek szintjét. A depresszió oka lehet az agy neuroplaszticitásának, tehát szerkezeti megváltoztathatóságának visszaesése. Valamilyen negatív hatás miatt az agy szerkezete merevebbé válik, így megmarad a depressziós állapot. Az antidepresszánsok idővel és fokozatosan növelik az agyi plaszticitást, ezért is tarthat hosszabb ideig, mire az ember megérzi a gyógyszer hatását.

A depresszió egy rengeteget kutatott, összetett betegség, és a mai napig nem egyértelmű, hogy egész pontosan mi áll mögötte. Nem csoda, hogy nem egyszerű gyógyítani, még tüneti kezelés szintjén se. Van, aki számára mérhetetlen szomorúságot és szorongást jelent a depszesszió, míg másoknál teljes érzelemmentességként jelenik meg. Ezért nem könnyű kezelni, és ezért van ennyiféle gyógymód. Bár a modern gyógyszereknek is vannak mellékhatásaik (amik néha hamarabb megjelennek, mint a pozitív hatások), még mindig sokkal jobb orvoshoz fordulni a depresszióval, mint kezelés nélkül hagyni.