A járvány évében harmadával több szorongáscsökkentőt váltottak ki a magyarok

2021. március 17. – 10:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2020-ban 2,1 milliárd forintot költöttek feszültségoldókra a magyarok – derült ki a Hiflylabs Zrt. Világgazdaságnak elküldött adataiból. Összesen „3,8 millió doboz vényköteles antidepresszánst váltottak ki a mentális zavarokkal küzdő betegek a patikákban, 103 ezerrel többet, mint a 2019-ben kiadott 3,7 millió doboz” – írták. Ezek a számok csak a támogatott, vényköteles készítményekre vonatkoznak.

Zacher Gábor toxikológus azt mondta a lapnak, hogy 2020-ban közel 8 millió adag nyugtatószer fogyott, félmillió dobozzal több, mint egy évvel korábban. Szerinte szorongáscsökkentőből 34,1 százalékkal, antidepresszánsból 18,6 százalékkal, altatóból pedig 14,8 százalékkal váltottak ki többet. Mint mondta, a bezártság és a korlátozó intézkedések erősítették a pótszerek használatát, többet ittak és dohányoztak az emberek, nőtt a sorozatfüggőség is, miközben a kábítószer-használat visszaesett. Emlékeztetett, hogy egy ember akár három hónap alatt is függővé válhat.

A koronavírus-járvány okozta stressz, bizonytalanság és bezártság a mentális egészségünkre is rossz hatással van, sejthető volt, hogy sokan alkohollal oldották a felgyülemlett feszültséget. Ehhez képest a magyarok tavaly mégis közel 10 százalékkal kevesebb sört ittak, mint 2019-ben, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a kocsmák, szórakozóhelyek az év túlnyomó részében zárva voltak a korlátozások miatt, a zenei fesztiválok szinte kivétel nélkül elmaradtak, és a családi koccintásokról is le kellett mondaniuk karácsonykor.

Még sincs okunk örülni, mert töményből viszont többet ittunk a karantén alatt: a hivatalos adatok szerint a különböző égetett szeszekből 10,6 százalékkal, míg pálinkából majdnem 5 százalékkal fogyott több az előző évhez képest. Főleg akkor volt látványos ez a tendencia, amikor még csak kibontakozóban volt a hazai járványhelyzet: februárban és márciusban 75, illetve 50 százalékkal nőtt az elfogyasztott tömény és pálinka mennyisége, majd pedig nyáron, amikor újra kinyithattak a vendéglátóhelyek, újabb ugrás következett az adatokban. Mindez azért baj, mert a járványtól függetlenül hatalmas probléma idehaza a túlzott alkoholfogyasztás, egyes becslések szerint 900 ezren szenvednek alkoholfüggőségben.

A járvány alatti tendenciákról ebben a cikkünkben olvashat és nézhet grafikonokat bővebben.