Edison bokszoló macskái kövezték ki az utat a fizetős tévézésnek

2021. július 03. – 07:30

Másolás

Vágólapra másolva

Ma már egészen mindennapos, hogy egy vagy akár több streamingszolgáltatóra fizetnek elő az emberek, legyen az a Netflix, a Spotify vagy akár a MasterClass. Fix havidíjért cserébe rengeteg tartalomhoz lehet hozzáférni, azonban ez nem volt mindig így. Az úgynevezett pay-per-view tévézés itthon soha nem tudta megvetni a lábát, Amerikában viszont évtizedek óta hatalmas pénzeket hoz, főleg az élő ketrecharc- vagy bokszközvetítések miatt. Még ennél is meglepőbb, hogy ezt a rendszert maga Thomas Edison találta ki a 19. században, amikor tévé még nem is volt.

A pay-per-view tévézést nagyjából úgy kell elképzelni, mintha mozijegyet vagy meccsbelépőt vásárolnánk, aztán anélkül néznénk meg a műsort, hogy felkelnénk a kanapéról. Ez a fajta tévézés leginkább a küzdősportok világában népszerű, mint a boksz, a ketrecharc vagy akár a pankráció. Hiába jött fel az elmúlt években a streaming, ez az üzleti modell csak nem akar kihalni.

De miért is akarna kihalni, ha most februárban több mint egymillióan fizettek azért, hogy láthassák, ahogy egy kiöregedett egykori elitbokszoló és egy irritáló youtuber barátságosan megcsapkodja egymást a kötelek között? Valószínűleg az sem véletlen, hogy éppen boksz hoz ennyi pénzt a pay-per-view konyhájára, hiszen a világ legelső ehhez hasonló szolgáltatását nem más találta ki, mint Thomas Edison még a 19. század végén.

Thomas Edison számos tudományágban úttörő volt, ide tartozik a filmezés is. Amerika első filmstúdiójaként emlegetik a Black Mariát, amit Edison direkt azért építtetett meg a New Jersey melletti West Orange-ben, hogy mozgóképes felvételekkel próbálkozzon. A 1890-es években még gyerekcipőben járt a filmezés, és gyakorlatilag minden alkotás úttörő kísérletezésnek számított. Edison találta ki a kinetoszkópot, a kamera korai elődjét, amivel egészen furcsa dolgokat rögzített, például azt, hogy áramot vezetnek egy elefántba vagy hogy macskák bokszolnak egymással. És ez nem vicc:

Edison azt vette észre, hogy a rövidfilmjei közül az emberek valamiért a bokszoló macskák iránt érdeklődnek leginkább, ezért még 1894-ben, a macskás videó évében a stúdiójába szervezte le az akkori időszak talán legnagyobb bokszmeccsét a nehézsúlyú világbajnok, James „Gentleman Jim” Corbett és New Jersey büszkesége, Peter Courtney között. Hiába volt hatalmas eltérés súlyban és méretben a két bokszoló között, Corbett végül elvitte a mérkőzést a hatodik menetig. Nem azért, mert megkenték a bukmékerek, hanem mert ez volt Edison érdeke.

A sötét háttér, pár statiszta és a filmes stáb körében megtartott mérkőzést ugyanis kinematográffal rögzítették, ami Edison kinetoszkópjának volt a továbbfejlesztése. Ugyan a feltaláló laboratóriumában fejlesztették ki, de az eszköz kitalálása nem neki, hanem William K. Dicksonnak köszönhető, aki Edison ötlete alapján megcsinálta a kinetoszkópot is korábban. Dickson nevéhez fűződik egyébként az első mozgóképen rögzített bokszmeccs Mike Leonard és Jack Cushing között 1894 nyarán.

Mivel kifejezetten népszerű bunyósokról volt szó, sokan szerették volna látni, ahogy Gentleman Jim Corbett megküzd a helyi kedvenc Courtney-val – és ekkor jött Edison megoldása, amellyel gyakorlatilag megágyazott évtizedekkel korábban a pay-per-view sportmérkőzéseknek. Az emberek egy ötcentest bedobva, a kinetoszkópon keresztül nézhettek bele a meccsbe, ami valójában a kinematográffal készült felvételről ment. Itt jön képbe az is, hogy Edisonnak miért érte meg, hogy Corbett végigbúnyózta mind a hat menetet ahelyett, hogy egy gyors kiütéssel lezárta volna a meccset gyengébb ellenfele ellen. Hat menet megnézésére ugyanis több ötcentest lehet elkérni, mint háromra. Ez volt az első olyan sportfelvétel, amellyel bevételt tudott termelni egy stúdió.

Amíg Edison bokszmeccseit 30 másodperces részletekben lehetett csak megnézni, három évvel később megtartották az első olyan bunyót is, amelyet már teljes egészében meg lehetett nézni felvételről. A Veriscope nevű korai mozgóképes vállalat támogatásával létrejött egy mérkőzés, ahol az említett Corbettet hívta ki a brit Bob „Szeplős Csoda” Fitzsimmons. Ugyan a nevadai Carson Cityben tartott meccsre kevesen mentek el, de ez igazán senkit sem érdekelt, hiszen a lényeg a felvételen volt. Márpedig teljes egészében soha sem vettek még fel addig bokszmeccset, és mivel Fitzsimmons a 14. menetben tudta csak kiütni Corbettet, a film végleges hossza 90 perc lett, ami máig sztenderd hosszúság a nagyjátékfilmeknél.

A pénzdíjas ökölvívás sok amerikai államban tiltva volt, és a film hatására több helyen betiltották az ilyen felvételek sugárzását is. Ennek ellenére sokáig népszerűek voltak az ilyen bokszfelvételek, aztán megjelent az első afroamerikai ökölvívó, és minden megváltozott.

Az ennek az írásnak is részben az alapjául szolgáló Ozy-cikkben Jeremy Geltzer filmtörténész elmondja, hogy a bokszmeccsekről készült felvételekhez való hozzáállás gyökeresen megváltozott, amikor megjelent Jack Johnson. Johnson akkor már a nehézsúly világbajnoka volt, és gyakorlatilag a legismertebb afroamerikai, aki a faji szegregációtól túlfűtött Jim Crow-érában érte el legnagyobb sikereit. Johnson sikereinek erős rasszista felhangja is volt, ugyanis a fehér amerikaiak egy része kifejezetten rosszul viselte, hogy a fekete fickó rendre kipofozza a ringből a legjobb fehéreket is. Ezért sikerült rávenni az akkor már öt éve visszavonult Jim Jeffriest, hogy hívja ki a világbajnokot, és szerezze vissza a címet. Minden elmond az akkori amerikai társadalmi viszonyokról, hogy Jeffries megkapta a „Nagy Fehér Remény” becenevet, és az összecsapást az évszázad meccsének titulálták.

Johnson aztán rommá verte Jeffriest Renóban 1910-ben, és a csúnya vereségről felvétel is készült. Azonban a hatalom fehér felsőbbrendűségét annyira bántotta, hogy egy fekete bokszoló a ringben megalázó módon legyőzött egy fehér embert, hogy a hatóságok ezután kezdtek el komolyabban fellépni a bokszmeccsekről készült felvételek sugárzása ellen. Mindent elmond a Jim Crow-éráról, hogy a mérkőzés után (ami pont július 4-re, a legfontosabb amerikai nemzeti ünnepre esett) parádék és zavargások kezdődtek egész Amerikában, hol a fehérek dühöngtek, amiért a Nagy Fehér Reményt péppé verték, hol a feketék ünnepeltek, hogy egy ember közülük ekkora sikert ért el az elnyomó fehérek ellen. Az országos zavargásokban legalább húszan meghaltak, és több százan megsérültek.

A mérkőzésről készült felvétel bemutatását több államban és nagyvárosban betiltották, két héttel később pedig maga Theodore Roosevelt, a nagy bokszrajongó hírében álló akkori amerikai elnök írt publicisztikát az Outlook nevű újságba, hogy nem csak az ilyen felvételeket kell betiltani, hanem úgy általában az összes pénzdíjas mérkőzést. Roosevelt ugyan a szerencsejátékkal és a korrupcióval indokolta meg a véleményét, de kétségtelenül volt egy faji felhangja is a cikkének.

Jack Johnson és Sam McVey összecsapása 1910-ben – Fotó: MAURICE-LOUIS BRANGER / ROGER-VIOLLET VIA AFP

Két évvel később az amerikai kongresszus be is tiltotta az ilyen meccsek sugárzását. Csak abban az államban lehetett levetíteni egy ilyen felvételt, ahol készült. Ezt a tiltást csak 1940-ben oldották fel, úgyhogy pár évtizedre meg is állt az ökölvívás fejlődése, és egészen 1948-ig kellett várni, hogy megtartsák a világ első hivatalos pay-per-view bokszmeccsét Joe Lewis és Jersey Joe Walcott között. Ezeket még úgynevezett eidophoron keresztül intézték, ami gyakorlatilag egy projektor volt, ami a tévé analóg jelét tudta úgy kivetíteni, mint a mozikban. Nem véletlen, hogy az első hivatalos pay-per-view élő közvetítések még mozikban voltak, és úgy lehetett rá jegyet venni, mint a filmvetítésekre.

Az eidophoros vetítések a ‘60-as, ’70-es évekre jutottak el a csúcsra, leginkább Muhammad Alinak köszönhetően. Az abszolút csúcspontot 1974 és 1975 jelentette, amikor élőben közvetítették az akkori Zairéből (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) George Foreman és Muhammad Ali összecsapását, amire világszerte 50 millió tévénézős jegyet vásároltak. Egy évvel később már 100 millióan fizettek be a Fülöp-szigeteken megtartott összecsapásra Joe Frazier és Muhammad Ali között.

A '70-es évekre aztán megjelentek a kábeltévék, majd a műholdas technológia, és ennek köszönhetően az emberek már a saját lakásukban is fizethettek azért, hogy élőben nézhessenek egy-egy sportmérkőzést. Ebben az élen járt a már szintén streamingben gondolkodó HBO, ahol a már említett Fülöp-szigeteki meccs volt látható. Később a műfaj átterjedt más sportokra is, mint a ketrecharc vagy a pankráció, de koncerteket is lehetett így nézni. Utóbbi egyébként a pandémia alatt rövid időre vissza is tért, sok zenekar pénzért sugárzott zárt körű, közönségmentes online koncerteket a korlátozások miatt.

A cikkhez felhasznált források: Atlas Obscura, Ozy, Bloody Elbow, Wikipédia