A láncdohányos gólgép, aki olyan népszerűvé tette a női focit, hogy betiltották

2021. június 26. – 07:39

frissítve

A láncdohányos gólgép, aki olyan népszerűvé tette a női focit, hogy betiltották
Preston Ladies csapatának taktikai megbeszélésén a kapitány, Lily Parr mutat a táblára 1939-ben egy nemzetközi játékra és egy skóciai turnéra készülve – Fotó: Harry Shepherd / Fox Photos / Hulton Archive / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A női futball lemaradása a férfi mögött a mai napig érezhető mind érdeklődésben, mind anyagiakat tekintve, pedig a népszerűségi sorrend nem mindig volt így. 1921-re a női futball népszerűsége – részben az első világháború miatt – a férfi előtt járt Angliában, és ezen csak a női bajnokság betiltása változtatott. A kor legnagyobb hőse, a női futball egyik felemelője egy láncdohányos, leszbikus játékos, Lily Parr volt, aki góljait tekintve Pelé szintjén van a női futballban.

A női futball előretörése Angliában szorosan összefügg az első világháborúval, bár a története nagyon régre nyúlik vissza: az első, európai futballra emlékeztető meccsekről már a 17. század végéről vannak feljegyzések. Ezek története is érdekes, Skóciában évről évre kiállt egymás ellen a házas és hajadon nők csapata – utóbbit állítólag egyedülálló férfiak figyelték, hátha egy jól cselező, vagy épp ügyesen kapura törő lány megtetszik nekik, és megkörnyékezhetik. Ezzel valószínűleg a fura skót szokás mentén találjuk az első, a maitól egészen eltérő indíttatású játékosmegfigyelőket.

A párválasztási rituálé később elhagyta ezt a formát, az egyik formálódó szervezet, a British Ladies' Football Club (BLFC) például észak- és dél-angliai csapatok között szervezett mérkőzéseket jótékonysági céllal az 1900-as évek elején, de nem igazán tudtak komolyan labdába rúgni a férfiak mellett. Persze ez nem meglepő: a nőknek ekkor még szavazójoguk sem volt.

Párválasztásból sportág

A komótos tempóban fejlődő női futballnak aztán az első világégés adott löketet. A férfiak elmentek a frontra harcolni, a nők odahaza pedig a gyárakba kerültek, hogy ott segítsék a hadigépezet működését, ahol tudják. Az ilyen üzemben dolgozó nők a munitionette elnevezést kapták az angol munition (lőszer) szóról, hiszen leginkább lőszergyári munkásokra volt szükség.

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a világháború idején nem volt csúcson a morál – ezt javítandó a gyártulajdonosok előszeretettel bátorították testmozgásra a női munkásokat. Az ebédidő pedig remek alkalom volt arra, hogy a gyár udvarán focizni kezdjenek. Az ilyen, gyári szerveződésekből aztán gyárok közötti barátságos meccsek születtek, és ahogy egyre több lett ezekből, úgy fordult egyre nagyobb figyelem is rájuk, olyannyira, hogy 1917-ben még külön torna is létesült az ilyen csapatok számára Munitionettes's Cup néven. Az azévi döntőt a Blyth Spartans nyerte a Bolckow Vaughan ellen 5-0-ra, a döntő legjobbja a kor egyik legnagyobb női játékosa, az a Bella Reay volt, aki mesterhármassal segítette győzelemre csapatát, és nem mellesleg 130 gólt lőtt a szezonban a döntő előttig. A kor vezérlőelve leginkább a szenvedély volt, ezt a Blyth-szélső Jennie Morgan története is jól példázza, aki az esküvőjéről – egyfajta korai Rósa Dénesként – egyből az egyik meccsére sietett, ahol két gólt is szerzett.

Munitionette-ek a világháború idején – Fotó: The Print Collector / Getty Images

Az ilyen gyári csapatok közül egy idő után aztán kiemelkedett a Dick, Kerr & Co. csapata. A cég békeidőben mozdonyokat és villamoskocsikat gyártott, a háború alatt viszont ők is átálltak lőszergyártásra. Náluk létesült a Dick, Kerr Ladies, aminek már az első meccsére 10 ezren voltak kíváncsiak 1917-ben. Az alakulat ereje szájhagyomány útján terjedt Prestonban, még csak az edzéseknél tartottak, amikor már a fél város arról beszélt, micsoda csapat állt össze.

Sok más riválissal ellentétben a Dick, Kerr Ladiesnek a háború végét is sikerült túlélnie – a harcok végeztével hazatértek a férfiak, és a világ megpróbált visszatérni a régi kerékvágásba, így a gyári munkára fogott nőket is hazaküldték. Prestonban viszont másképp látták a dolgokat, a Dick, Kerr Ladies vezetője, Alfred Frankland sikerrel győzte meg a gyár tulajdonosait, hogy van értelme fenntartani a női csapatot, amivel folytathatják a jótékonysági meccsek sorozatát.

Frankland elérte, hogy a csapat játékosai szerződést, így munkát és pénzt kapjanak a gyárban, így pedig a sorra megszűnő gyári csapatokból kedvére válogathatta ki a kor legjobb játékosait, már persze, ha azok hajlandók voltak Prestonba költözni.

A tinédzser csoda

Az egyik ilyen átköltöztetett tehetség nem más volt, mint a még csak 15 éves Lily Parr, aki 1905-ben, hét gyerek közül negyedikként született egy munkáscsaládba az észak-nyugat-angliai St. Helensben. Lily a bátyjaival játszva ismerkedett meg a futballal, a tehetsége pedig gyorsan túlszárnyalta a fivérekét. 14-15 évesen már majdnem 180 centi magas volt, piszok erősen lőtte a labdát, és nem ismert kegyelmet a pályán.

Ez tűnt fel Franklandnek, amikor Parr mindössze pályafutása második meccsén a Dick, Kerr Ladies ellen játszott 1919-ben, még csak 14 évesen. Azonnal szerződést is ajánlott Parrnak, aki ilyen fiatalon is gond nélkül igent mondott, és a kor egyik legjobb csapatához szerződött.

A Yorkshire Lady Champions és a Dick, Kerr Ladies csapatáról készült képeslap 1921-ből. Lily Parr a középső sor jobb szélén – Fotó: National Football Museum

A következő két évben Parr és a csapat is soha nem látott népszerűségre tett szert – a friss igazolás sikerét tökéletesen érzékelteti, hogy 15 évesen, első szezonjában 43 gólig jutott a főként nála idősebbekből álló bajnokságban. A siker pedig kézzel fogható volt, a Dick, Kerr Ladies azokban az években évi 60 meccsen több mint 10 ezer nézőt vonzott a lelátókra.

Cigarettában kérte a fizetését a futballcsillag

„Valószínűleg az egész országban nincs nála jobb futballtehetség. Nemcsak gyorsasága és kiváló labdakezelése van, de csodálatra méltó fizikuma lehetővé teszi számára, hogy lepattanjanak róla a szerelésre készülő védők. Amerre csak jár, mindenhol lenyűgözi a közönséget azzal, ahogyan a labdát tisztán lendíti át a gólvonalon a túloldalra”

– írta róla egy helyi újság 1920-ban. Az első mondatból fontos kiemelni, hogy nem tértek ki rá külön, hogy legnagyobb női tehetség, az angol futball egészét tekintve tartották kiemelkedőnek a 15 éves játékost.

Egy csapattársa szerint Parr olyan erővel tudott rúgni, mint egy öszvér. Ezt egyébként egy provokációnak is beillő fogadáson is prezentálta – egy férfi játékos a nők képességét megkérdőjelezve kritizálta Parrt, aki vállalta, hogy lő egy büntetőt a férfinak. A végeredményt tekintve ellentmondás van a források szerint arról, hogy gól lett-e vagy sem, abban viszont konszenzust találni, hogy Parr lövése eltörte a férfi karját.

Barbara Jacobs a Dick, Kerr Ladies csapatáról írt könyvében így jellemzi Parrt: „A rögbiben ugyanolyan ügyes volt, mint a futballban, órákat töltött egyedül az erőből történő rúgás technikájának tökéletesítésével. Tizenhárom éves korára ezt is megoldotta, és a futballban a pálya bármely pontjáról képes volt gólt lőni, rögbiben pedig a legszebb büntetőt vagy drop-gólt rúgni. Természetes képességekkel megáldott, varázslatos ballábas játékos volt, aki azáltal csiszolódott, hogy nem volt hajlandó alkalmazkodni a női szerepkörökhöz. Ő nem tűrte ezt.”

A legtöbb leírás a lövőerejét emeli ki, de egy másik jellemzés kitér arra is, hogy Parr „rendkívül önzetlen játékos volt, aki elképesztő pontossággal tudott pontosan passzolni, és remek labdajátékos is volt. Valószínűleg így vagy úgy, de ő volt a felelős a legtöbb gólért, amit a csapat szerzett.”

Lily Parr – Fotó: National Football Museum
Dick, Kerr Ladies csapata 1922-ben az észak-amerikai turnén – Fotó: Walter Gircke / ullstein bild / Getty Images

Ez pedig nem túlzás. Parr eredetileg védőként kezdte pályafutását, majd gyorsan átképezték szélsővé, ahol a kor futballszellemében egyáltalán nem a gólszerzés volt a fő feladatköre, hanem az előkészítés. Parrnak viszont erről elfelejthettek szólni, legalábbis az első szezonjában, 15 évesen szerzett 43 gól erre utalhat. Meg az is, hogy 32 éven átívelő karrierje során forrástól függően 900-1000 gólt tulajdonítanak neki – az angol Nemzeti Futballmúzeum például 980 gólt társít a neve mellé.

A pontos szám ismeretlen, egy feljegyzés szerint viszont mire 1946-ban végre kinevezték csapatkapitánynak, a csapat 3022 góljából 967-et szerzett ő, és ennyi év alatt mindössze öt meccset hagyott ki.

Csak összehasonlításképp, a futball valaha volt legeredményesebb játékosa, Pelé a tétmeccseket nézve (klub és válogatott együtt) 649 tétmeccsen 615 gólig jutott, a Guinness Rekordok Könyve a barátságos meccsekkel együtt 1363 meccsen szerzett 1279 gólját tekinti világcsúcsnak.

Parr konvenciókat kerülő személyisége egyébként abban is megmutatkozott, hogy a fizetését cigarettában kérte, szinte alig tette le a Woodbine márka cigijeit. Nyíltan vállalta leszbikusságát is egy olyan korban, amikor az általános elvárás az volt a leszbikusokkal szemben, hogy tartsák a lehető legnagyobb titokban.

Gondoltak egyet, és lenullázták a női focit

A Dick, Kerr Ladies elég sok mindenben úttörő volt. 1920-ban klubcsapatként álltak ki lényegében a francia válogatott ellen, ami a női futball első nemzetközi meccse volt. A csapat – állítólag – elsőként állt át a nők között arra, hogy rövidnadrágot viseljenek a pályán, és övék volt az első amerikai futballturné is a nők között, de erről picit később.

A már említett francia nemzetközi meccsek extra hírnevet hoztak Parréknak, nyugodtan mondhatjuk, hogy megvadultak értük az emberek 1920 végére. Hogy mennyire? 1920 karácsonyán, december 26-án 53 ezer ember vett jegyet Liverpoolban a Goodison Parkba, hogy megnézzék a St. Helen's Ladies elleni meccsüket – Parr ugye innen igazolt át egy évvel korábban.

Az 53 ezres nézőszám valójában szürreális – elég csak annyit mondani, hogy a ma az Everton stadionjaként szolgáló létesítménybe kevesebb mint 40 ezer ember fér be, és hogy az 53 ezres nézőszám 99 éven át volt rekord a női futball történetében, 2019-ben a spanyol Atlético Madrid és Barcelona női csapatainak meccsére 60 739 szurkoló volt kíváncsi Madridban, ez volt a csúcsdöntés klubszinten.

Ez a rekord önmagában is sok lett volna a háború után magához térő férfi futballnak, de a női futball jövőjét további tényezők nehezítették. Például az, hogy amíg a világháború idején a sebesülteknek gyűjtöttek a jótékonysági meccseikkel, addig 1921-ben például a sztrájkoló szénbányászok oldalára álltak, ezzel pedig a Munkáspárt szekerét tolták.

A futballszövetség vezetése pedig nem tűrhette, hogy egyrészt a női futball elitcsapatai ennyire népszerűek legyenek – 1920 áprilisában az FA-kupa döntőjére 50 018 néző ment ki, kevesebb, mint ahányan a liverpooli női meccsen voltak –, ezt a népszerűséget pedig a munkásmozgalom megsegítésére használja, úgyhogy 1921. december 5-én egyetlen rendelkezéssel lényegben lekaszabolta a női futballt.

A döntésben az állt, hogy a labdarúgás „teljesen alkalmatlan a nők számára, és nem szabadna ösztönözni őket.” Kitértek arra is, hogy egészségügyi kockázatot jelent számukra a a játék, amit ugye a világháború alatt épp a gyári munka nehézségeinek ellensúlyozására, ajánlott testmozgásként kezdtek el játszani.

Az angol labdarúgó-szövetség (FA) egyszerűen érte el, hogy a női futballnak vége legyen: megtiltotta a férfi kluboknak, hogy női meccseket engedjenek a pályáikra, a férfi játékvezetőknek, hogy női meccseket vezessenek, és ha valaki így is nekiállt volna ilyen-olyan helyeken női meccseket szervezni, akkor annak a jegybevétel jelentős részéről le kellett volna mondania jótékony célokra. Igaz, ez volt a legkisebb fennakadás, hiszen a női meccsek döntő többsége amúgy is ilyen célt szolgált – évente több tíz, akár százezer fontot (inflációval, mai árfolyamon közel milliárd forintos nagyságrend) gyűjtöttek a női csapatok.

A Plymouth Ladies csapatkapitánya évszázadokkal elmaradottnak és tisztán szexista előítéleten alapuló döntésnek nevezte a tiltást, ami miatt a teljes női futball felháborodott, de hiába. A túlélés reményében a Dick, Kerr Ladies tengerentúli turnét szervezett 1922-re, de Kanada gyorsan kiszállt a buliból a britek kérésére. Amerikában viszont kilenc férfi csapat ellen is kiálltak, mindenhol 10 ezer körüli nézőszám előtt.

1926-ban, miután az indulásukat szorgalmazó gyár gazdát cserélt, nevet váltottak Preston Ladiesre. Parr 46 éves koráig, 1951-ig náluk maradt, de az FA tiltásának árnyékában soha nem tudták megközelíteni egykori népszerűségüket.

A Preston Ladies felkészülő edzése a Belgian Ladies elleni nemzetközi mérkőzésre és a skóciai játéksorozatra 1939 májusában – Fotó: Fox Photos / Hulton Archive / Getty Images

50 év ment a levesbe

Az angol futballválogatott 1966-os világbajnoki címe után kezdődött újra a mozgolódás a női futball feltámasztása körül. 1969-ben megalapították a női futballszövetséget, majd 1971-ben az UEFA nyomására feloldották az 50 évvel azelőtti tiltást. Ugyanabban az évben az UEFA azt javasolta tagszervezeteinek, ne legyen külön női és férfi futballszövetség, hanem egy szervezet irányítsa mindkét nem boldogulását. 1984-ben már Eb-t, 1991-ben pedig vb-t rendeztek a nőknek, 2012-ben, a londoni olimpia döntőjében 83 ezer néző látta, ahogy az USA 2-1-re nyert Japán ellen a Wembley-ben.

Eközben viszont elveszett 50 év a női futball fejlődéséből, Angliában legalábbis biztosan. Parr a tiltás eltörlését még megélte, 1978-ban, rákban hunyt el. A labdarúgás mellett nővéri pályát választott, egy elmegyógyintézetként is működő kórházban dolgozott, itt ismerte meg későbbi élettársát, Maryt.

Amikor 2002-ben megalapították az angol futball Hírességek Csarnokát, Parr volt az egyetlen női játékos, aki bekerült a férfiak, többek között Stanley Matthews és Bobby Moore mellé. Ennél is tovább, 2008-ig kellett várni, mire az FA hivatalosan is bocsánatot kért az 1921-es tiltásért, amely derékba törte a női futballt. Parr közel ezer gólja milliókhoz juthatott volna el, ki tudja hány lányt, nőt sarkallva arra, hogy kipróbálja magát a futballban.

Források: BBC | Tifo Football | History Extra

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!