A magyar határtól köpésnyire van egy sziget, amelyik egy országnak sem kell

2021. április 24. – 11:12

A magyar határtól köpésnyire van egy sziget, amelyik egy országnak sem kell
A sziget a Dunáról nézve – Fotó: Liberland / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar határtól pár kilométerre van egy igazi senki földje, amely diplomáciai okokból nem kell se a horvátoknak, se a szerbeknek. A Nagy Sziga sziget az anarchokapitalista mikroállam, Liberland miatt lett híres, és bár a médiahájp elmúlt, Liberland él, és a sziget hovatartozása is kérdéses még mindig. Hidrológia, nemzetközi jog és államalapítós stipistopi a Mohácsi-sziget alatt.

Egészen kivételes hely a Bir Tauíl-háromszög Egyiptom és Szudán között, amire egyetlen ország sem formál igényt, miközben máshol még a guanóból épült szigetekért is háborúznak. Nem beszélve az olyan tiszteletre méltó, ám geopolitikailag mégiscsak korlátozott jelentőségű grundokról, amiket úgyis be fognak építeni. A sivatagi no man’s land azonban mégsem egyedülálló: mint arra Timár Gábor geofizikus cikkünk után emlékeztetett minket, Magyarországhoz egészen közel szintén van egy igazi senki földje, egy valódi terra nullius.

Alig 15 kilométerre van a magyar határtól a Horvátország és Szerbia közötti ártéri erdőben található Nagy Sziga sziget (Gornja Siga), amelynek hét négyzetkilométere nem kell egyetlen országnak sem – épp ezért kiáltotta ki itt a maga anarchokapitalista mikroállamát 2015-ben Vít Jedlička cseh kalandor-vállalkozó-politikus. Bár mostanában kevesebb a hír róla, Liberland a virtuális térben azóta is él és virul, csak éppen fizikailag nem léphet be senki legálisan az országba továbbra sem. Pedig van himnusza és zászlaja, külügyminisztériuma és rendszeresen frissülő hivatalos honlapja, söre, szépségkirálynője, (kripto)valutája és élethosszig hivatalban maradó államfője. A „blockchain-köztársaság” diplomáciai kapcsolatokat is ápol más államszerűségekkel – igaz, azokat sem ismeri el más, „rendes” ország.

Liberland körül 2015-ben volt nagy médiahájp, amikor a magát libertariánusként meghatározó, a létező államokban és adórendszereikben főleg csak lehúzást látó cseh Jedlička a barátnőjével és egy haverjával hármasban kikiáltotta a mikroállamot. A mikro előtag ebben a műfajban nem csak a méretre utal. Azokat a sufnituning államalakulatokat, wannabe országocskákat hívják így, amelyeket önhatalmúlag kiált ki valaki, akár a kocsmaasztal mellett – igaz, a nemzetközi jog ezeket a próbálkozásokat jellemzően nem igazán szokta elismerni.

A legtöbb ország előbb szokott tényleges életjeleket produkálni, és csak később jön az alapító mítosz, Liberlandnál azonban ez nagyjából fordítva volt. Hamarabb volt meg a piacpárti és államellenes ideológia, és csak utána kezdtek alkalmas területet keresni hozzá – ha már az államiság egyik megkerülhetetlen feltétele egyelőre a saját államterület megléte. Jedlička és cimborái államalapítása a Google-ön indult: a keresőben a terra nulliusokat, vagyis az egyetlen országhoz sem tartozó területeket böngészték, és így bukkantak a Szerbia és Horvátország közötti hét négyzetkilométeres erdőre.

A történet veleje, hogy a Duna mentén van néhány földdarab, összesen úgy száz négyzetkilométer, melyek hovatartozása a délszláv háború után is vitatott. Ezek többségét nem meglepő módon Szerbia és Horvátország is a magáénak szeretné tudni, de van néhány kivétel. A vita alapja, hogy a szerbek a Duna jelenlegi medrét tekintik a határnak, a horvátok viszont a történelmit, ami mentén anno a két jugoszláv tagköztársaság határát is meghatározták. A régi folyómeder a legtöbb helyen a horvátoknak lenne kedvezőbb, pár kisebb helyen fordított a helyzet. Ezeknél, hogy a többi területen ne rontsák a tárgyalási pozícióikat, inkább sem Horvátország, sem Szerbia nem formál igényt arra a néhány négyzetkilométerre – a legnagyobb ilyen földdarab pedig a régi Nagy Sziga szigeten van, ahová az utópisztikus Liberlandot is megálmodták.

De hogy miért is ilyen kuszák itt a határviszonyok, érdemes pár száz évet visszamenni. A Dunának ez a középső szakasza, főleg a Mohácsi-sziget alatt, izgalmasan vad: hatalmas erdőségek, rengeteg víz, mellékág, átvágás, holtág – a bodrogi mocsárvilág már a tatárjárásnál is menedéke volt az itt élőknek. A folyó később is hol magától nyeste le a kanyarulatait, hol az ember segített rá erre. Szigetek keletkeztek és tűntek el; valamikor szigeten állt a halászlevéről és pirospaprikájáról, jobb időkben kikötőjéről is híres Bezdán, és talán szintén a víz vitte el a hajdani vármegyének is nevet adó, máig hiába keresett Bodrogvárat is onnan néhány kilométerre. Örvények és rettegett folyószakaszok, hatalmas fogások, kapitális szarvasbikák, a folyószabályozás után is tekintélyes árterek, nagy dunai szelek – a természet itt mindig erősebb volt az emberi intézményeknél és ilyen-olyan közigazgatási megfontolásoknál.

Nagyobb vízügyi beavatkozásokra a 19. században került sor: előbb a Dunát és a Tiszát összekötő Ferenc-csatornát építették meg (tulajdonképpen ez tette a Bácskát is virágzó mezőgazdasági területté), majd az 1890-es években megszületett a Közép-Duna egységes szabályozásának terve. Mint arról a kiváló Dunai Szigetek blog részletesebben is írt, ekkor vágták át a jobb hajózhatóság érdekében azt a Nagy Sziga szigetet is, ahol aztán néhány politikai rendszerváltás után majd kikiáltják Liberland mikroállamot. Ezzel alakult ki a Duna mai főmedre, ami így elhagyta a megyehatárt, és lett ezzel tulajdonképpen minden későbbi közigazgatási bonyodalom forrása. Korábban ugyanis a Dunánál húzódott a két történelmi magyar vármegye, Baranya és Bács-Bodrog határa, így azonban a dunántúli, drávaközi Baranyának immáron lett néhány kisebb Duna–Tisza-közi tartozéka. Ez persze túl sok embert nem izgatott fel ekkor, de még Trianon után sem, amikor a régi magyar megyehatár a két délszláv tagköztársaság, Szerbia és Horvátország határává vált Jugoszlávián belül.

A sziget (sárgával kiemelve) egy 1911-es Duna-helyszínrajz térképen és egy 1941-es katonai felmérési térképen – Forrás: mercator.elte.hu – mapire.eu

Jugoszlávia felbomlása, a horvát önállósodás után azonban a kérdés nagyon is aktuálissá vált, és ez a háború után sem zárult le. A hivatalos, nemzetközileg is elismert határvonal alapján Horvátország de jure több helyen átnyúlik a Duna–Tisza-közére (ahogy például a Google-t követő GPS is azt jelzi, hogy Horvátországban járunk, ha valahogy idevetődünk), de facto azonban ezeket a részeket Szerbia uralja. Ebből a kétezres években figyelmeztető lövésekig és a túlpartra átlátogató horvát prefektus rövid szerb őrizetbe vételéig jutó konfliktus is lett. Azóta a felek kevésbé csörtetik a horgonyláncokat, Vukovárnál például a hasonló státuszú Vukovári-sziget strandján nem is vegzálják már a horvát állampolgárokat.

A helyi vízi világot kívül-belül ismerő Kalinka Tamás (az ő Kalandok a Duna mentén blogját is érdemes nézegetni) Ada Kalehhez és Az arany ember Senki szigetéhez (tudjuk, a kettő valójában nem ugyanaz) hasonlítja a Bezdán környéki, különleges helyzetű szigeteket. Mint online olvasható könyvében, a Terra nullius. A Duna földje-ben írja, „a senki földjének” jelenlegi lakosai – húszan, ha lehetnek – mind magyar nemzetiségűek. „Így vagy úgy, de a politikai helyzet az itt élőket nemigen érdekli, jól megvannak, mivel szeretik ezt a vad vidéket, az árteret. A Bajai-csatorna horgászai gyakran viccelődnek is azzal, hogy egyik reggel a szerb, míg másik reggel a horvát oldalon áztatják a zsinórt egy kis zsákmány reményében. Ennek a közigazgatási zűrzavarnak azonban van egy nagy előnye is. Mivel pillanatnyilag a területek tulajdonképp sehová sem tartoznak, egyik állam sem jogosult adófizetésre kötelezni a helyieket.”

„Úgy gondolom, magától értetődő, hogy a »senki földjén«️ igen gyakoriak a városiak által »érdekes embernek«️ vagy csak simán bolondnak titulált személyek, akik nem hódoltak be azoknak a dolgoknak, amiknek a városi nép igen.”

Jogi, politikai szempontból az igazán fura területek a valóban lakatlanok, melyekről mindkét ország lemondott. Három ilyen, a térképek szerint Szerbiához tartozó hídfő is van a horvát oldalon. Ezeket a nemzetközi közösség ugyan szerbként ismeri el, de Szerbia mégsem tart rájuk igényt, mert ezzel kvázi elismerné a horvát hídfők Horvátországhoz tartozását is. Horvát rendfenntartók elvi szinten szintén távol maradnak, hasonló okokból.

A legnagyobb ilyen hídfőt nézte ki magának az államalapító cseh Liberlandnak. Érvelése szerint, mivel a Nagy Sziga szigetre egyetlen állam sem tart igényt, az terra nulliusnak, nemzetközi jogi szempontból senki földjének minősül, amire így bárki bejelentheti igényét. A terra nullius koncepciója leginkább 19. századi konstrukció, amivel a gyarmatosítók igyekeztek legitimizálni a területfoglalásukat, mondván, ha más elismert állam még nem jelentett be igényt, az egy hangos elsőzéssel bárki által lényegében stipistopizható. A gyakorlatban ez persze azt jelentette, hogy az ott élő bennszülötteket semmibe vették – a jogfosztott őshonos népességek földhöz való jogát csak az utóbbi évtizedekben rehabilitálják itt-ott, többnyire komoly küzdelmek árán elismertetve, hogy az ősi föld nagyon is valakié volt, az ott élők nem kisemmizhető senkik, hanem amolyan két lábon járó jogalanyok.

Vít Jedlička Liberland többi „alapítójával” – Fotó: David Tesinsky Photo Fanclub / Liberland / Facebook

A Szerbia és Horvátország közötti Nagy Sziga sziget lakatlan, a természeti entitások pedig az ilyen emberi igénybejelentésekkel szemben némák: folyókat, hegyeket egyelőre csak Új-Zélandon, a maori bennszülött jog alapján ismernek el félig-meddig jogalanynak. A liberlandi szituáció azonban egy elég általános problémából fakad. Az országok közötti természetes határvonalakat gyakran folyók képezik, a folyók azonban már csak olyan ficergősek, hajlamosak elcsalinkázni, nem sokat törődve a bürokratákkal és az egyenruhákkal. Ezt mi is jól ismerjük, a Dráva például a mederváltozások miatt keresztbe-kasul folyik a magyar–horvát határon. Ott még sincs vita, mert többször is volt egyértelmű államközi határbizottsági döntés, ahogy ebben a tekintetben magyar–román viszonylatban sincs: bár a Maros is aktívan változtatja a medrét, a két ország emiatt tízévente egy kicsit újrarajzolja a térképet.

Ilyen megállapodás Szerbia és Horvátország között nincs, így pedig Liberland, bár a nagy médiafigyelem a múlté, továbbra is él és virul. Legalábbis virtuálisan; a valóságban a mikroállam továbbra is csak egy ártéri erdőség, ahová főleg a szerb oldalról tud csak valaki átevezni – éjjel, illegálisan, ha szerencséje van. A horvát rendfenntartók, ha észreveszik, 300 euróra büntetik a tiltott határátlépőt, szegény államalapítót is lecsukták már kétszer pár romantikus órára. Jedlička így inkább a bezdáni Anna Cafét rendezte be főhadiszállásnak és Liberland nem hivatalos szerbiai nagykövetségének – a csevap állítólag jó, csak kicsit hangos éjjelente a szomszédból áthallatszó tucc-tucc.

Vít Jedlička és felesége – Fotó: Liberland / Facebook

A nagyobb szabású, túl komolyan nem vehető liberlandi tervek a Dunán úszó épületekről szólnak, de már lement két tervpályázat is az elképzelt ország beépítésére. A geget a libertariánus, blockchaines ideológia pár nemzetközi arca is támogatja, leginkább Patrick Schumacher, az ultra szabadpiacpárti építész-guru. Bár tényleges államépítésre az esély pontosan zéró, Jedlička azért pár tízezer euró adományt összekalapozott a projektjére, és több százezren igényeltek liberlandi állampolgárságot is – hagyományos államokban ellenséget látó anarchisták, technofuturisták és Európába tartó szíriai menekültek egyaránt szép számmal voltak köztük.

Bár Liberland hivatalos honlapja úgy tesz, mintha komoly diplomáciai tevékenysége lenne, valójában csak Szomáliföld ismeri el önálló államnak – szépséghiba, hogy az afrikai szakadárokat mások ugyanúgy nem ismerik el, mint őket. Pár hasonló el nem ismert mikroállam, mint például a cikk elején említett Bir Tauíl, szavakban szintén támogatja a Duna menti projektet. A példa ragadós: Liberland alatt, a Duna szerb–horvát határszakaszán egy nála is kisebb, hasonlóan bizonytalan státuszú földcsíkon egy 14 éves ausztrál gyerek jelentett be államalapítást. A Verdis Szabad Köztársaság hivatalos nyelve az angol és – rejtélyes okból – a svéd, 75 állampolgára pedig Melbourne-ben él, és gondol apadhatatlan honvággyal 8500 kilométerre lévő édes választott hazájára. Jó eséllyel ők mind az államalapító Daniel Jackson iskolatársai.