Egy azóta víz alá került sziget volt Magyarország utolsó önálló területi hódítása

2020. december 07. – 04:58

frissítve

Egy azóta víz alá került sziget volt Magyarország utolsó önálló területi hódítása
Az Ada Kaleh 1900 körül – Fotó: United States Library of Congress

Másolás

Vágólapra másolva

Dr. Medve Zoltán nevét a történetírás nem jegyzi arany betűkkel Nagy Lajos vagy Mátyás király neve mellett. Nem is volt uralkodó, se miniszterelnök, egy szimpla főispánság jutott neki, az is lenn, a délkeleti végeken. Mégis: ő volt az, akinek a nevéhez az utolsó önerős magyar területgyarapodás kötődik. Egy dunai szigetet szerzett meg az Oszmán Birodalomtól – igaz, a sziget pár év múlva ismét a törököké lett, majd a románoké, és végül a víz alá került.

1913. május 12-e egy hétfői nap volt, méghozzá pünkösdhétfő. Egy bizonyos Harry Green Londonban 2 óra 38 perc 16,2 másodperces eredménnyel megdöntötte a maratonfutás világrekordját, és szintén Londonban már készülődtek a tárgyalófelek a(z akkor még nem tudták, hogy első) Balkán-háborút lezáró békekötésre. A békemegállapodást végül május 30-án írták alá – másnap egyébént a svéd Alexis Ahlgren több mint két percet javított Green pünkösdi királyságnak bizonyult csúcsán –, annak eredményeképpen az Oszmán Birodalom elveszítette európai területei legnagyobb részét.

Igaz, egy nagyjából 0,85 négyzetkilométeres területvesztésen, a birodalom legészakibb pontjának elvesztésének addigra már túl volt. Az ugyanis azon a bizonyos május 12-i, pünkösdhétfői napon Magyarország, pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchia része lett, miután dr. Medve Zoltán némi nyaktörőnek nem mondható hajókázás (vagy inkább csónakázás) után annektálta.

De ki volt dr. Medve Zoltán, mit és miért is hódított meg? Eredeti hivatását tekintve aligha készült hódítónak. Magyarország egyik legnagyobb területű, de periférián lévő vármegyéjének, az 1880-ban létrejött Krassó-Szörény vármegyének volt főispánja. Az akkor 45 éves főispán a Népszava korabeli beszámolója szerint „Issekutz Aurél alispán, Podhraczky orsovai főszolgabíró, továbbá egy csendőrtiszt és négy csendőr kíséretében”, azaz egy vele együtt nyolcfős küldöttséggel hajtotta végre a területszerző műveletet.

Na de most tényleg: mit hódított meg? Az azóta már elsüllyedt, pontosabban elsüllyesztett Ada Kaleh szigetét. A nagyjából 1,7 kilométer hosszú, négy-ötszáz méter széles, tehát nem egészen egy négyzetkilométeres sziget múltja meglehetősen hányatott volt. Ennek szimbóluma talán az, hogy a szigetet a Wikipedia szerint tizenhatszor nevezték át, Cyraunis, Yernis, Saan néven is emlegették, de képeslapon fennmaradt névváltozata a Caroline-Insel is.

Csak a 17-18. században, az 1691 és 1789 közötti nem egészen száz évben hétszer változott a fennhatósága, a törökök és az osztrákok rendszeres időközönként elhódították egymástól. Az 1789-es különösen emlékezetes eset marad:

az osztrákok megszerezték ugyan a törököktől, de végül a békekötés során átengedték, vagyis tulajdonképpen visszaadták nekik.

1849-ben a menekülő magyar szabadságharcosok, köztük Kossuth és Szemere is, itt, Orsovánál és Ada Kaleh szigeténél léptek török földre (és a közelben ásták el a Szent Koronát is).

Amikor az 1878-es berlini kongresszus a Duna vonalánál sokkal délebbre helyezte át az oszmán birodalom határait, a sziget elvben a monarchia megszállása alá került. Valójában mégse, miután különleges státuszt kapott: továbbra is török területnek számított, lakói adó- és vámmentességet élveztek, és bár a monarchia katonái állomásoztak a területén, de autonóm státuszának jeleként török kormányzója és közigazgatása volt, lakóit pedig nem sorozták be a k.u.k. hadseregébe.

Ez a tartóssá vált rendkívüli állapot változott meg 1913 májusában. Természetesen aligha hihetjük, hogy dr. Medve Zoltán ereiben a víz egyszerre csak vérré vált, és saját szakállára hódítani indult. Az akció hátterében az állt, hogy a(z osztrák-)magyar politika készült arra: a balkáni háború lezárásával a szigetet jó eséllyel a szerb vagy román erők veszik át a törököktől – ha mi nem lépünk hamarabb. Pár nappal a területszerzés után a Pesti Napló című napilap meg is írta, hogy a bécsi külügyminisztérium értesülései szerint Szerbia készült birtokba venni a szigetet. Miután dr. Medve Zoltán személyében hamarabb léptünk, a kereskedelmi és katonai szempontból is stratégiai helyen fekvő dunai határsziget az orsovai járásba beolvasztva Magyarország része lett.

Ada Kaleh bazárja 1912-ben

A magyar területszerzést a helyi kormányzó, egy bizonyos Sheriff Edin bej elég rossz néven vette, de sokat nem tudott tenni azon túl, hogy Bécsbe utazott, ahol Hilmi pasának, a bécsi török nagykövetnek jelezte a problémát.

Mivel a törökök épp akkortájt bukták el lényegében az egész Balkánt, valószínűleg sem a pasa, sem V. Mehmet szultán nem érezte legégetőbb problémái egyikének a néhány száz fős sziget sorsát.

Ada Kaleh nagyjából öt évig maradt magyar (osztrák-magyar) kézen, de ezalatt sem folyamatosan. Már 1916 nyarán elfoglalták a román seregek, de ősszel a németekkel megtámogatott k.u.k. hadsereg visszavette. Aztán 1918 májusában, szinte pontosan öt évvel a magyar annexió után, egy hétfős török csendőri különítmény érkezett a szigetre Konstantinápolyból, és hamarosan török zászló került az egykori monarchista laktanyára is. De nem maradt rajta sokáig: az első világháború után, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia is megszűnt, meg addigi formájában az Oszmán Birodalom is, a helyiek a Romániához csatlakozást választották (hogy ez a szavazás mennyivel volt kevésbé vagy jobban manipulált, mint Sopron és térsége magyar-osztrák választása, arról nem találtam információt).

A sziget tehát története során először román fennhatóság alá került – és maradt is egészen 1971-72-ig. Akkor, a Vaskapu vízierőmű felépítésekor két Duna-parti településsel, Dunatölgyessel (Dubova) és Orsovával együtt a víz alá került. Romjai egy része, köztük az egykori mecsettorony azóta csak olyankor bukkan a felszínre, amikor a Duna áradása miatt a gyűjtőtóból leengedik a vizet.

A cikk megírásához felhasználtam a korabeli napilapok Arcanumban elérhető példányait, a Balkáninfó egy 2017-es cikkét, Szálinger Balázs Al-dunai álom című könyvét, valamint a Wikipedia Ada Kaleh-szócikkét.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!