Svájcban nyolc éven át volt Autós Párt a parlamentben

2021. március 22. – 04:52

Svájcban nyolc éven át volt Autós Párt a parlamentben
Dugó egy svájci autópályán 1987-ben – Fotó: Urs Hämmerle / RDB / Ullstein Bild / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Két szövetségi törvényhozási választáson indult és lépte át a bejutáshoz szükséges küszöböt a svájci Autós Párt a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján. Érdekvédelmi munkájukat megfejelték némi idegen- és EU-ellenességgel, és a női autóvezetőkről sem nekik volt a legjobb véleményük. Utolsó állásaikat a 2010-es évek elején vesztették el.

Az autósok érdekeit védő programmal ma már Kelet-Európában sem lehet sikeres egy párt. Sokat bosszankodnak ugyan a nagyvárosi autósok a reménytelen parkolás, a magas benzinár vagy a közlekedési dugók miatt, de legalább ennyi ember szeretné korlátozni a belvárosi autóforgalmat, a zöldterületek javára csökkenteni a parkolóhelyek számát, vagy sávokat elvenni a széles sugárutakból, körutakból, hogy több hely legyen a gyalogosoknak, a bicikliseknek, fűnek, fának.

Nyugat-Európában a nyolcvanas évek vége felé érkezett el az utolsó pillanata annak, amikor egy autósok érdekeit védő párt még sikeres tudott lenni.

Eddig, és ne tovább!

Létezett már zöldpárt, fokozatosan jöttek felfelé. Egyre többen féltek attól, hogy a savas eső tönkreteszi a csodálatos svájci erdőket, a környezetkímélés miatt sebességkorlátozást vezettek be az autópályákon, főutakon, felülvizsgálat alatt állt az autópálya-hálózat bővítése is, mi több, fizetni kellett már az autópálya használatáért.

Nem csoda, ha úgy érezték a svájci autósok, legalábbis a tőrőlmetszettebbek, hogy elszívják elölük a levegőt, itt az ideje beavatkozni, kell egy párt. Ez lett 1984-ben a zöldmozgalmakra adott válaszként megalapított Autósok Pártja (Autopartei).

Az ingyenesség ígérete a gazdag Svájcban is nagy csáberő, így a szlogen különösen betalált: Ingyenes/szabad utat a szabad polgároknak! (Németül jobban hangzik: Freie Fahrt für freie Bürger!) Ezzel az autópálya-használat ingyenessé tételének követelése mellett arra is utaltak, hogy szüntessék meg a sebességkorlátozást.

Nem csak az autó, hanem az idegenek is

A párt nem volt egy ügyű. Zászlóbontásukkor azt mondták, hogy Svájcban háttérbe szorították a szabadságot, a piacgazdaságot és az autót. Gazdaságpolitikában az adó és az adószabályok csökkentését tűzték ki célul, ellenezték a sokak által támogatott EU- és ENSZ-tagságot (Svájc csak 2002-ben lett az ENSZ tagja), valamint erőteljes bevándorlás- és menekültellenes politikát folytattak.

(A modern európai szélsőjobboldali populizmus egyik atyjának egyébként éppen egy svájci politikust tartanak. James Schwarzenbach a hetvenes évek elején azzal kampányolt a Svájcot építő vendégmunkások ellen, hogy 1,1 millió külföldi túl sok az 5,2 millió svájci között. Egy népszavazást is kierőszakolt a vendégmunkások számának csökkentéséről, ami rekordrészvétel mellett elbukott ugyan, de Schwarzenbach programját a szavazók 45 százaléka támogatta.)

Az Autós Párt elérte a célját, 1987-ben bejutott a kétkamarás parlament alsóházába, a Nemzeti Tanácsba, és végül két választáson indult, de a zöldeket nem tudta lenyomni.

Autós PártSvájci Zöld Párt
19872,6%4,9%
19915,1%6,1%

Változott a közhangulat

A párt a német nyelvterületen volt igazán népszerű, nem véletlen, hogy első sikereit a német ajkú kantonok parlamentjeibe való bejutással érte el. De a közhangulat a kilencvenes években már fenntarthatlanná tett egy autósok érdekképviseletére létrejött pártot. Svájc volt az első európai állam, amelyben kötelezővé tették a gépkocsik katalizátorral való felszerelését a gázkibocsátás csökkentése érdekében. (Más kérdés, hogy azóta több ezer tonna hulladék katalizátor gyülemlett fel, ezek regenerálására külön iparág jött létre.)

Az sem az Autós Párt malmára hajtotta a vizet, hogy a főváros, Bern képviselői 1991-ben megszavazták: a közalkalmazottak nem járhatnak autóval a munkahelyükre, kizárólag a tömegközlekedést vagy a biciklijüket használhatják.

A kilencvenes évek elején hiába volt csúcson az Autós Párt – nyolc képviselőjük volt a Nemzeti Tanácsban, képviselőik hat kanton parlamentjében ültek –, a levegő egyre fogyott körülötte. A párt vezetői az előremenekülés, vagyis a névváltoztatás mellett döntöttek. 1994-ben felvették a Szabadságpárt nevet. Az autós érdekképviselet fokozatosan háttérbe szorult, és még erőteljesebben felváltotta az idegenellenesség.

Út a jelentéktelenségbe

Vezetőjük, Jürg Scherrer előszeretettel tett becsmérlő kijelentéseket a Svájcban nagy számban élő koszovói albánokra („sokan közülük bűnözők”) vagy az autóvezető nőkre („az autópályán besorolnak a belső sávba, és ott maradnak”). Itt jegyezzük meg, hogy Svájcban szokatlanul későn, csak 1971-ben szavazták meg a nők választójogát.

Mindez kevés volt a párt felszínen maradásához. A Szabadságpárt 1995-ben még hét képviselőt juttatott a Nemzeti Tanácsba, de 1999-ben és 2003-ban már senkit, mindkétszer egy százalék alatti eredményt értek el.

A párt felbomlott, sokan a fokozatosan erősödő, 1999 óta az összes szövetségi törvényhozási választást megnyerő Svájci Néppártba igazoltak. Az autósok ősi riválisai, a zöldek eközben szintén folyamatosan erősödtek, ma 13 százalékos országos választási eredményükkel a Nemzeti Tanács negyedik legnagyobb frakcióját alkotják.

Helyi szinten ugyanakkor még elég sokáig létezett az Autós Párt. Utolsó állásaikat 2012-ben vesztették el Biel városi tanácsában. Aligha véletlen, hogy Scherrer, a Szabadságpárt utolsó elnöke is itt, a városházán dolgozott.