Fact-check: Soros György nem azt írta, hogy közép-európai emberek élete árán kell legyőzni az oroszokat

Orbán Viktor a szokásos pénteki, interjúra hasonlító reggeli beszédében a Kossuth rádióban kitért az ukrajnai háborúra, ami épp ma egy éve, február 24-én indult, amikor az orosz hadseregről kiderült, hogy nemcsak hadgyakorlatoznak, ahogy azt az orosz vezetés hónapokig állította, hanem invázióra készülnek.

„Én is láttam azt az írást, amit Soros György publikált talán ‘92-’93-ban, (…) ahol arról beszélt, az oroszokat előbb-utóbb csak le kell győzni, és a hidegháború vége ebből a szempontból csak félmunka, tehát katonailag is le kell majd őket győzni. És miután a nyugati demokráciák rosszul viselik, hogy a polgáraik meghalnak egy tőlük távoli területen folyó háborúban, ezért majd a közép-európaiakat kell beküldeni, odadobni, rávenni, alkalmazni, hogy hát az ő vérükkel és az ő áldozatukon keresztül kell Oroszországot legyőzni”

– mondta Orbán.

Ez elég erős állítás lenne Soros Györgytől – mondhatni, szokatlanul erős. Szerencsére a honlapján megtalálható az összes megjelent cikke és esszéje, így viszonylag könnyű visszakeresni, hogy 1992-1993-ban valóban írt-e ilyet.

1992-ből két írás található a milliárdos oldalán: az egyik október 5-én jelent meg a New York Timesban, ez egy nyílt levél Antall József akkori miniszterelnökhöz. A levélben Soros azt kérdezi Antalltól, hogy ő és kormánya támogatja-e, hogy Csurka István, az MDF alelnöke és Zacsek Gyula, az MDF parlamenti képviselője antiszemita toposzokat felhasználva a magyar nemzeti érzelem elleni összeesküvéssel vádolták Sorost. Oroszok legyőzésének nyoma sincs.

A másik a Wall Street Journalban jelent meg november 12-én. Ebben egy ötletet vázol fel, hogy hogyan lehetne nyugati segítséggel életben tartani és támogatni az orosz és posztszovjet gazdaságokat (nagyjából 10 milliárd dollár humanitárius segéllyel), hogy el lehessen kerülni egy esetleges polgárháborút vagy összeomlást. Ebben az 1992-es írásban sem szerepel semmi, ami az Oroszország elleni küzdelemről szólna.

Viszont a ReMix News nevű oldal tegnap pont arról írt cikket, hogy Soros György 1993-ban megírta, hogy a NATO kelet-európai katonákat használna ágyútölteléknek. Ezt a cikket a Híradó.hu is szemlézte (azaz gyakorlatilag lefordította, és egy részét szinte szóról szóra lemásolta), amit a Demokrata is átvett. Orbán feltehetőleg erre az írásra gondolt.

A ReMix egy 1993-as esszét elemez, ami szintén megtalálható Soros oldalán. A címe az, hogy Egy új világrend felé: a NATO jövője, és arról ír benne, hogy a Szovjetunió felbomlása milyen geopolitikai kockázatokkal jár. Rámutat, hogy ha a nyugati vezetők (itt leginkább az USA-ra gondol) idejében felismerték volna, hogy Gorbacsov valóban együtt szeretne működni, és ezt ki is használták volna, akkor a Szovjetunió talán megmaradhatott volna nagyhatalomnak, az USA-val közösen vezető szerepet vállalhattak volna az ENSZ-ben – már nem mint hidegháborús ellenfelek, hanem mint együttműködő szövetségesek.

A Szovjetunió azonban felbomlott, a második világháború után kialakult, kétpólusú világrend összeomlott. Az USA megmaradt egyedüli szuperhatalomnak, a Szovjetunió helyén viszont kialakult egy vákuum – ezért írta Soros, hogy új világrendre van szükség.

Ez a szóösszetétel, hogy „új világrend”, ma már egészen más töltettel bír, mint 30 éve. Napjainkban leggyakrabban összeesküvés-hívő és nyugatellenes Facebook-csoportokban fordul elő, általában egy mondatban Bill Gatesszel, a nagy újraindítással, globalistákkal, szabadkőművesekkel és zsidókkal. Erre a ReMix is rámutat, de pont a másik irányból: a mainstream média szerintük csak összeesküvés-elméletként kezeli a kifejezést, pedig látható, hogy Soros nyíltan használja.

Soros az esszében arra is kitér, hogy a NATO-nak milyen szerepe lenne ebben a világrendben: nagy. Belátja, hogy a szervezet egyféle megoldásra van berendezkedve, a katonaira, de a Szovjetunió felbomlása után nem erre van szükség, hanem a kialakuló demokráciák és nyílt társadalmak fejlődésének támogatására.

(Itt megint kell tennünk egy kis kitérőt. A zárt társadalom Soros szerint az, amikor van egy központi hatalom, ami megmondja, mi az univerzális, egyetlen igazság, míg a nyílt társadalmak nem fogadnak el ilyesmit – de a jogállamiságot és az államok szuverenitását elismerik. Ezekben a társadalmakban az állam nem egy dogmára épül, és az állam nem nyomja el a társadalmat. A kormányt a nép választja, viszont így le is váltható, és a kisebbségeket és a kisebbségi véleményeket is tiszteletben tartják. A zárt társadalom merevebb, stabilabb, viszont nem tud fejlődni, míg a nyílt hatékonyan fejlődik, de emiatt könnyebben is bezuhan. Orbán Viktor annak idején Soros-ösztöndíjasként pont a diktatúrából a demokrácia felé való átmenetet kutatta az oxfordi egyetemen.)

Soros úgy látta, hogy egy akkori amerikai kezdeményezés, a Békepartnerség lehet a megoldás, bár nem abban a formában, ahogy az USA azt kitalálta. A lényege ugyanaz volt: egy laza együttműködési rendszer a NATO és a szövetségen kívüli országok között. A milliárdos ebben látta a Szovjetunió után maradt fekete lyuk betöltésére a megoldást: Oroszországnak nem fájna, hogy a posztszovjet tagállamok csatlakoznak a Békepartnerséghez, mert nem a NATO-hoz csatlakoznak, így kevésbé érzi veszélyeztetve magát. A partnerségben szerinte nem lett volna helye a NATO-s garanciáknak (mint például az egymás katonai erővel való megvédéséről szóló ötös cikkely), a lényege az lett volna, hogy segítsen a tagállamoknak nyílt társadalmakká válni, de politikai és gazdasági eszközökkel, nem katonaival.

Soros az esszében részletesen kifejti, hogyan képzeli el ezt az egészet, bár azt azért belátja, hogy nem sok esélye van (volt) annak, hogy mindez meg is valósuljon. Az új világrend szerinte az USA-ra, mint egyedüliként megmaradt nagyhatalomra, és a nyílt társadalomra, mint rendezési elvre építkezne, és több szövetség hálójából állna, amik közül a NATO és a Békepartnerség lenne a legfontosabb, ami így az egész északi féltekét lefedné.

A ReMix kiemel a cikkből egy részletet, amiben szerintük Soros arról ír, hogy a NATO nyugati tagállamai ágyútöltelékként használnák a kelet-európaiakat, és ők csak a technológiai támogatást adnák. Ez eredetileg így hangzik:

„Az Egyesült Államoknak nem kéne a világ rendfenntartójaként fellépni. Ha fellépne, akkor másokkal együtt lépne fel. Mellesleg a kelet-európai emberállomány és a NATO technikai képességeinek kombinációja nagymértékben növelné a Partnerség katonai potenciálját, mivel csökkentené a NATO-országok számára a hullazsákok kockázatát, ami a legfőbb korlátja a cselekvési hajlandóságuknak. Ez életképes alternatíva a fenyegető világrendetlenséggel szemben.”

Az ezt megelőző bekezdést azonban kihagyják, pedig fontos a kontextus szempontjából. Soros itt arról ír, hogy mindenki tudja, hogy a NATO-ban túl erős az amerikai befolyás, és ezt ellensúlyozni kéne a többi tagállam szervezeten belüli megerősödésével és azzal, ha a franciák visszaszereznék a teljes tagságukat (ami amúgy később, 2009-ben meg is történt). Emellett kiemeli, hogy a kelet-európai országoknak nagy szüksége van a gazdasági támogatásra.

Tehát a milliárdos nem azt írja, hogy a nyugati országok csak fegyvert adnának a kelet-európaiak kezébe, hogy megvívassák velük a háborúikat, hanem azt, hogy egy minél több országra kiterjesztett Békepartnerség, mögötte a NATO által biztosított katonai arzenállal megfelelő eszköz lenne az esetleges fegyveres konfliktusok elkerülésére.

A ReMix ezek után egészen furcsán vezet át az orosz–ukrán háborúra, ami tulajdonképpen teljesen passzol a magyar kormánymédia nem kimondottan oroszellenes álláspontjába. Szerintük Soros 30 éve tökéletesen leírta, ami most kialakult: kelet-európaiak halnak meg nyugati fegyverekkel a kezükben, hogy ne a nyugati katonáknak kelljen. Példaként hozzák a vietnámi háborút, amit az akkori közvélemény nem nézett jó szemmel, pedig kevesebben haltak meg, mint most Ukrajnában. Szerintük azért nincsenek nagy háborúellenes tüntetések Ukrajnában, mert a kormány elnyomta az ellenzéki pártokat és médiát, valamint kitiltotta az orosz ortodox egyházat. Azt nem említik meg, hogy ezekben mind nagyon erős volt az orosz befolyás. Végül nagyon közel kerülnek a megoldáshoz.

„A konfliktus társadalmi megítélésének másik kulcsfontosságú tényezője, hogy a háború ukrán földön zajlik, ami rendkívül motiváló tényező az ukrán katonák számára.”

Ezt a magyar kormánymédia már teljesen kihagyja, és úgy írják le az eseményeket, hogy „a NATO-országok segítségével felfegyverzett ukrán katonák aktív harcokat folytatnak Oroszországgal. A nagy hatalmú nyugati országok ugyanis rendelkeznek a háborúhoz szükséges eszközökkel, Ukrajna pedig ehhez mérten szolgáltat erőforrásokat, ami elsősorban emberi életeket jelent”. Azt nem említik meg, hogy miért harcolnak ukrán katonák nyugati fegyverekkel a kézben.

Vietnám és Ukrajna között a felszínen nagyjából annyi a hasonlóság, hogy emberek lőnek egymásra. Hiába mondták sokáig, hogy nem fogják megtenni, Oroszország megtámadta Ukrajnát, így az ukránok most honvédő háborút folytatnak, a saját országuk határain belül.

A ReMix szerint Soros azt is írja, hogy a NATO minél előbb minél több közép-európai országnak akart tagságot adni. De valójában nem ezt írja, hanem azt, hogy pont ezek az országok akartak minél előbb tagok lenni, mielőtt Oroszország összeszedi magát. A ReMix amúgy egy Közép-Európával foglalkozó híroldal, amit részben a Batthyány Lajos Alapítvány támogat, közpénzből. Az Átlátszó 2020-ban szedte össze, mennyi szál köti a lapot a Fideszhez.

Az esszében Soros felvázolja, hogy ő hogy képzeli el a Békepartnerséget: szerinte egy gazdaságilag vonzó szövetség lenne, méghozzá annyira, hogy Oroszország is beszálljon. A tagsággal viszont el kell fogadni, hogy a NATO bármelyik tagországot meghívhatja a saját közösségébe is – így az elméletben gazdaságilag jól járó Oroszország nem tudná, és nem is akarná megvétózni a későbbi NATO-bővítést.

Erről persze ma már tudjuk, hogy nem így lett, hanem épp az történt, amitől Soros tartott: kialakult egy nacionalizmusra építő, autoriter, zárt rezsim, ami külső és belső ellenségekre mutogatva tartja meg hatalmát. Példaként említi Szerbiát és Horvátországot, de a ‘80-as, ’90-es években valóban jól látható volt a tendencia, hogy gazdaságilag labilis egykori szovjet tagköztársaságok és balkáni országok kormányai elkezdtek kacérkodni a nacionalizmussal, hogy megerősítsék hatalmukat. Egy sor etnikai-nemzetiségi konfliktus alakult ki, és nem volt egyértelmű, hogy ezek nem fognak végigsöpörni az egész régión – tehát akkoriban ez egy racionális aggodalom volt.

Az esszében viszont egy szó sincs arról, hogy „előbb-utóbb csak le kéne győzni az oroszokat”. A témában küldtünk kérdéseket Havasi Bertalannak, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkárnak. Amint válaszol, frissítjük a cikket.

(A cikk eredeti verziójában egy rövidebb idézet szerepelt Orbán Viktortól. Ezt kiegészítettük, és töröltük az arról szóló részt, hogy az évszám nem egyértelmű, mert a teljes idézet alapján az. Az értékelésen vagy a cikk tartalmán mindez semmit nem változtat.)