Fact-check: Nem Bulgária az első, ahol influenzaként kezelik a Covidot

2022. szeptember 6. – 18:47

frissítve

Fact-check: Nem Bulgária az első, ahol influenzaként kezelik a Covidot
Oltásellenes tüntetés Bulgáriában 2022 januárjában – Fotó: Borislav Troshev / Anadolu Agency / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Bulgária megtette, amit EDDIG senki nem mert : EGYSZERŰ INFLUENZÁNAK nyilvánították a Covidot”

– olvasható egy nyilvános Facebook-bejegyzésben, amit alig több mint egy hét alatt több mint kétezren osztottak már meg.

Az állítás két szempontból is téves: ahogy a kommentek között is lehet olvasni („Mert az is! Csak átnevezték és meghazudtolták. Adtak rá egy hamis koronát (…)”), sokan azt gondolják, hogy a SARS-CoV-2-járvány egy átverés, ezért vagy nem létezik, vagy csak egy sima influenzavírus. Arról azonban már 2019 végén-2020 elején kialakult egy tudományos konszenzus, hogy ez egy koronavírus, ami egészen más, mint az influenzavírus.

Nagyon-nagyon leegyszerűsítve kicsit olyan, mintha a kutyákat hasonlítanánk össze macskákkal: persze, mindkét állat négylábú, általában szőrös, emlős és húsevő, de azért sok fontos különbség van a két faj között.

Pusztán arról van szó, hogy a bolgár kormány bejelentette, hogy mostantól úgy kezelik a Covidot, mint a többi légúti megbetegedést, mint például az influenzát. A döntés talán legérezhetőbb eredménye az, hogy az igazolt fertőzöttek számára sem kötelező a karantén, és maszkot sem kötelező hordani.

A kommentek között egy válaszban a poszt szerzője tisztázza, hogy az Index híre alapján írta a bejegyzést. A cikk címe valóban az, hogy „Bulgária már influenzaként kezeli a koronavírust”, de a harmadik bekezdésben megjegyzik, hogy nem Bulgária az első ország, amelyik így döntött: Spanyolország volt az első, még márciusban. Azóta hasonló a helyzet például az Egyesült Királyságban is, és szakértők a japán kormányt is erre kérték.

A WHO még januárban arra kérte a világ vezetőit, hogy ne vegyék egy kalap alá a két vírust, mert egészen máshogy viselkednek. A SARS-CoV-2 még relatíve újnak számít, ezért nem tudjuk pontosan, hogy hogy viselkedik. Dr. David Nabarro, a WHO Covid-19-cel foglalkozó részlegének különleges követe azt mondta, hogy úgy kell bánnunk vele, „mintha tele lenne meglepetésekkel, nagyon csúnya és meglehetősen ravasz”.

Mi is írtunk arról, hogy miért éri meg továbbra sem elkapni a koronavírust, hiába tűnik az omikron gyengébbnek, a variánsról és a járvány állásáról pedig júliusban itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!