Fact-check: Az oktatói fizetésekről keringő ábra nem azt mutatja be, amit sokan gondolnak

2022. február 3. – 17:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tanárok sztrájkja után elkezdett terjedni egy ábra a Facebookon, amin pályakezdő oktatók és tanársegédek bruttó havi átlagfizetése látható. Az ábra alapján a mért országok közül Magyarországon a legrosszabb a helyzet ezen a téren.

Az ábrát megosztotta például Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere és a Diétás Magyar Múzsa Facebook-oldal is. Mindkét posztot több százan osztották tovább.

Az ábra eredetileg az Átlátszó egyik 2021 októberi cikkében szerepel, és egyébként egyébként egyszer már futott egy kört a közösségi médiában, októberben Tóth Endre momentumos budafoki önkormányzati képviselő osztotta meg. Tóth akkor még kiemelte, ami Wittinghoff és a Diétás Magyar Múzsa posztjából most kimaradt: ez valójában az egyetemi oktatók itthon szuperalacsony fizetéséről szól.

A kommentek között van bőven olyan, aki párhuzamot von az ábra és a hétfői sztrájk között, de van, aki egyszerűen nem hiszi el, ami a képen látható, és van, aki szerint Gyurcsány alatt sem volt jobb. Mások szerint pedig az adatok nem helyesek.

„Hát itt hazugság van a grafikonban mert Írországban 3024 euró per hónap alatt nincs sáv a tanároknak” – írja egy kommentelő.

A félreértés alapja, hogy a felsőoktatási dolgozók kezdőfizetéséről van szó, nem általában a közoktatásban tanítókról.

Ott csúszott el az egész, hogy a megosztók nem ismertették az ábra kontextusát.

Az Átlátszón egyébként a közoktatásban dolgozó tanárok fizetéséről is jelent meg cikk (mármint arról, hogy nem sok helyen rosszabb a helyzet, mint itthon), bár van némi különbség a pályakezdő és a tapasztalt tanárok helyzete között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!