A családi nyaralás nem pihenés, minden anya megérdemelne időnként egy valódi, családmentes szabadságot

Egy nyárban iszonyatosan el lehet fáradni szülőként, főleg egy ilyenben, mint a mostani, ami egy egybefüggő kánikulahullámban zajlott. Egy gyereknek, egy kisgyereknek pláne, ilyen időben is muszáj kint lennie, a szabadban játszania; a nagyobbaknak kortársakkal találkoznia, bármely korosztálynak viszonylag normálisan ennie, eleget aludnia és jóllétben töltenie a napokat. Gyerekenként úgy 14-15 hosszú forró nyáron át hárul mindezek megszervezése a szülőre. Totálisan ki lehet purcanni ebben a nyár végére? Mi sem természetesebb. És ezután járna a szülőnek egy kis kikapcsolódás/feltöltődés; azaz a szó szoros értelmében vett szabadság? Mi sem természetesebb! Meg szokta ezt kapni? Legtöbbször nem, bár vannak kivételek.

Én például két gyerek anyjaként közel 9 év után tavaly augusztusban utaztam el először egy ötnapos anyaszabadságra egy barátnőmmel a hegyekbe. „Csak aztán majd nehogy akkor betegedj le” – viccelődött indulás előtt pár nappal egy ismerősöm, és lám, az első napon, épp amikor a tiroli naplementében gyönyörködtem a szállás teraszán, miközben MÁR ÓRÁK ÓTA NEM KÉRT TŐLEM SENKI SEMMIT, utol is ért a menedzserbetegség anyákat sújtó változata. Így aztán zúgó fejjel, taknyosan, hőemelkedéssel és lüktető arcüreggel sétáltam el másnap a falu orvosához, aki alaposan megvizsgált, majd közölte, hogy ez egy vírus. Persze még így is jó volt ez a kirándulás a régi, gyerektelen énemhez; szó szoros értelemben pedig egy olvadozó gleccserhez és egy 2600 méteres csúcsra; de azért sokkal jobb lett volna mindez makkegészségesen. Van tanulság? Szerintem csak annyi, hogy

ne akkor menjen el feltöltődni a kimerült szülő, amikor már csak egy vékony szál tartja az egészségét.

De lássuk, hogy is jutunk ide – ha egyáltalán olyan szerencsések vagyunk, hogy eljutunk.

„Egy szülő életében a várt nyári szünet a kikapcsolódáson és a pihenésen túl mindig magában hordozza a feladatot – ami nagyban függ a gyerek életkorától. A kisebbek felügyelete, programoztatása nem kíméli sem a pénztárcánkat, sem az idegeinket” – magyarázza Peer Krisztina gyermekpszichológus.

Tavaly, amikor nyár elején a Nagy Anyaösszefogás fontosságáról írtunk, megállapítottuk, hogy nyáron sem lehet szülőként minden szerepet betölteni; egyszerre lenni a gyerekünk szülője, barátja, tanára, szakácsa és animátora; és mellette még a munkahelyünk megszokott motorja is. Márpedig az élet a többséget épp erre kényszeríti, választás nincs. Cikkünkben ezért is biztattunk mindenkit arra, hogy használja az őt körbevevő közösséget, és kérjen segítséget a hasonló cipőben járó szülőktől.

Most, a nyár végén azt járjuk körbe, hogy az év legszebbnek tartott évszakában abszolút ér elfáradni és kiégni, teljesen természetes és

érthető, ha egy szülő augusztusban már vágja a centit az iskolakezdés napjáig. Azt is megnézzük, miért lenne ideje mindenhol bevezetni – sőt, kötelezővé tenni – a pár napos szigorúan családmentes anyaszabadságot.

Cikkünkben azért főként az anyákra koncentrálunk, mert javarészt még mindig rájuk hárul a gyereknevelés, bár tény, hogy egyre több apa veszi ki a részét belőle. Természetesen az nem lehet kérdés, hogy az a szülő, aki aktív gyereknevelő, nemtől függetlenül ugyanúgy megérdemli a pihenést.

A családi nyaralás nem pihenés

Ehhez persze érdemes azt is megnézni, mi is a családi nyaralás. Az tény, hogy az ember az irodai hétköznapokat – jó esetben – maga mögött hagyja, és napokig teljesen másban van. Azaz csak részben van másban, hiszen a szülői szerepéből fakadó gondoskodó feladatait nem tudja otthon hagyni, mint a munkahelyi belépőkártyáját. A „bekented magadat naptejjel?”, „hol van az alvóállata?”, „van ezen a strandon valami normális kaja a lángoson és a hekken kívül?”, „mindjárt hozom a fertőtlenítőt a darázscsípésre, csak közben nehogy megdagadjon!” – csak néhány gyakran ismételt mondat egy vakációzó szülő szájából. És akkor a civakodó testvéreket még szét se kellett választani. Nyilván szuper megélni a család egységét a tengerparti naplementében; de a gyerekekről való gondoskodás a kulisszáktól függetlenül mindenhol ugyanaz, sőt, a rengeteg új inger miatt a nyaralás alatt még emberpróbálóbb, mint otthon.

Mennyire pihentető egy családi nyaralás? Hát semennyire.

Egy szülőnek az a pihentető, ha

• senki nem kér tőle percenként valamit;
• nem kell a nap 4-5 étkezését kitalálnia, elkészítenie és válogatós gyerekével küzdenie;
• nem kell a romokat eltakarítania;
• akkor eszik/zuhanyzik/vécézik, amikor akar, netán beülhet egy kád vízbe;
• pár nap alatt el tud olvasni egy könyvet;
• több napon át aludhat annyit, amennyit akar; és elsősorban, ha
• nem kell folyamatos testi és lelki készenlétben állnia.

Hogyan vonjuk ki magunkat a forgalomból?

Na, pont erre lenne jó az anyaszabadság. Néhány Instamama már felismerte ezt és szervez is ilyeneket megfáradt anyatársakkal, de bárki megszervezheti magának egyedül vagy akár egy másik gyerekes barátnőjével vagy – talán még jobb – egy olyannal, akinek nincs gyereke. És akkor a témák sem a játszótéri beszélgetéseket idézik.

Mindegy, hogy egy kölcsön-hétvégiház vagy a horvát tengerpart a cél; ha a büdzsé engedi, akkor jobb egy félpanziós szállás, mint az „étkezés hátizsákból”. Amit mindenképp érdemes elkerülni, azok a családbarát hotelek – ki akar ilyenkor gyerekzsivajt maga köré? Időpontnak a legjobb valamilyen off-szezon, szeptember vége, október vagy április, amikor a gyerekek napközben a megszokott környezetükben mozognak, az oviban vagy iskolában ülnek, a hétköznapjaik viszonylag egyszerűen menedzselhetők, és bízni lehet abban, hogy a másik szülő majd megoldja a helyzetet.

És itt a műfaj alapfeltétele: hogy tudjuk átadni a kormányrudat. „Kérdés, mennyire bízunk a párunkban, nagyszülőben, hogy megfelelően ellátja a gyereket a távollétünkben, mennyire tudjuk átadni – legalább erre az időre – a kontrollt. Ha inkompetensnek nézem a másikat, ne várjam el a kompetenciát. És

úgy tudom kompetenssé tenni a másikat, hogy lekeretezem azt, amikor távol vagyok (előre jelzem, hogy nem tudom mindig felvenni a telefont, mennyit szeretnék értekezni a családdal, mikor alkalmas stb.). Ha átadtam a stafétabotot, akkor adjam is át”

– tanácsolja a gyermekpszichológus.

És ha nincs lehetőség néhány napra kiszakadni?

Akkor abból főzünk, ami van.

„Ha nem is egy hét, de néhány nap – akár csak egyetlen nap – sokat tud segíteni. Egy nap szabadság, egy nap munka és gyerekek nélkül, egy nap önmagunkért, a saját kedvünkre, amikor elmegyünk futni, amikor befejezzük a sorozatunkat, a könyvünket, amikor azt eszünk, amihez nekünk van kedvünk, amikor még utoljára úszunk egyet a közeli tóban, folyóban, strandon anélkül, hogy valaki szólongatna bennünket – magyarázza Peer Krisztina. – Fontos a kezdetektől ezt kialakítani, mert ha évekig nem éltünk ezzel az igényünkkel és nem beszéltünk róla, akkor nem fog olyan gördülékenyen menni, ahogyan elképzeltük. Azoknak az anyáknak van jobb dolguk, akiknek a családjában nem a nemi szerepekhez kötődik a gyereknevelés és a háztartás, hanem feladatok vannak és azoknak felelőseik.”

Az egészen kicsi gyerekes anyák helyzete egyértelműen nehezebb, de mikortól teheti ki egy anya nyugodt szívvel a lábát? „A gyerek első életévében a legtöbb anya diszkomfortot él át, ha napokra távol marad a gyerekétől. Persze lehet, hogy ebben az időben is ellátja őt a másik, szerető és gondoskodó szülője, ettől még nehéz lehet az elválás. Amit a korai időszakban érdemes figyelembe venni, az a gyerek és a szülő együttes igénye, szükséglete és persze a fokozatosság. Ha az anya elutazik néhány napra a barátaival vagy éppen munkaügyben, egy bölcsődés korú gyerek már megérti, hogy vissza fog térni, de az időfogalma még nem alakult ki, így hiába mondjuk neki, hogy hány nap múlva találkozunk.

Egy 1-2 éves gyereket néhány napra, egy óvodás korút egy hétre is rábízhat másra a szülő, ha úgy érzi, számára is fontos az utazás (vagy éppen ez a munkája), ugyanis

a kötődést nem egyetlen pillanat, sem egy néhány napos szeparáció fogja meghatározni. És ne felejtsük el, nem egy idegenre bízzuk a gyereket, hanem egy olyan felnőttre, aki szereti, és a gyerek is szereti őt. Ettől még hiányozhat neki az édesanyja, és az anyának is hiányozni fog a gyermeke.”

És persze az is oké, ha közben az embernek nem hiányoznak a gyerekei.

És végül a műfaj mellett szóló pszichológiai szempont: „Lerágott csont, de ha mi kiegyensúlyozottak vagyunk, akkor ügyesebbek leszünk a gyereknevelésben, türelmesebbek leszünk a gyerekünkkel és önmagunkkal, könnyebben vesszük az év eleji akadályokat, feladatokat. Azt, hogy mi kell a saját kiegyensúlyozottságunkhoz, mi magunk tudjuk. A családnak pedig az az érdeke, hogy a szülő (mindkettő) érzelmileg stabil legyen, és biztonságot tudjon nyújtani a gyerekének, amit pedig csak így lehet.”