Lepukkant üzlethelyiségeket építettek át és töltöttek meg kultúrával, világjobbító tervekkel, szociálisan érzékeny projektekkel, vintage életérzéssel, optimizmussal és kúlsággal az elmúlt három évben, a Margit-negyed program elstartolása óta. A bérlőket és az önkormányzatot kérdeztük az eddigi tapasztalataikról, és eléggé egy irányba mutatnak a vélemények.
2020-ra állt össze a Margit-negyed programja; és ahogy minden elkészült, megjelent a Covid. Nem a legtökéletesebb csillagzat alatt startolt el tehát a városrehabilitációs program, melynek elsődleges célja az volt, hogy a Margit körút és a környező utcák évek óta üresen álló üzlethelyiségeit töltsék meg élettel és tartalommal.
Civil szervezeteket, kulturális intézményeket, vendéglátóhelyeket vártak az évek óta üresen álló helyiségekbe. A változástól azt remélték, hogy megnőjön a gyalogosforgalom, visszatérjen az élet és fellendüljön a lemaradt környék. „Vagy organikusan fejlődik egy terület, vagy irányított városrevitalizációs programmal. Mi valahol középen szeretnénk megtalálni az egyensúlyt” – mondta a kezdetekkor a Telexnek Berg Dániel, a Margit-negyedért felelős alpolgármester. A programot tucatnyi emberrel dolgozták ki, a szakmai vezető Ongjerth Dániel volt, aki a Bartók Béla úti programban is részt vett. Bécsi, berlini, rotterdami és amszterdami projektekre tekintettek előképként; itthon a Bartók-negyed és valamelyest a pécsi Zsolnay-negyed lebegett a szemük előtt.
A projekt ütőere a forgalmas, zajos, nem éppen a Budai-hegyek levegőjét idéző Margit körút. A legtöbb ember fejében ez a szakasz nem olyan bulvárként él, ahol szívesen andalogna. „Be kellett látnunk, hogy két nap alatt nem fogjuk átalakítani a Margit körút forgalmi rendjét, a forgalomcsillapításra nincs ráhatásunk, mert azok az utak, ahol BKK jár, fővárosi kezelésben vannak” – magyarázta már 2024 tavaszán Berg Dániel. Ezért azokhoz az eszközökhöz nyúltak, amelyekben van mozgásterük: zöldítettek a járdaszigetekben, az utca menti ágyásokban és elkezdték felújítani a homlokzatokat a körúton.
Az egyik nagy vágyuk, hogy a plébánia elé visszakerüljön a villamosmegálló, ami a ’70-es évek óta hiányzik a 4-6-os útvonaláról. Ez ügyben már zajlanak az egyeztetések a BKK-val.
Eleinte a Széll Kálmán téren és a túlvégen, a Bem mozinál kezdtek megnyílni az új helyek, aztán a 4-6-os villamos vonaltól távolabbi pontok is bevonódtak. „Nem is szeretnénk behatárolni a területet, mert
a »negyed« fogalom nem ott ér véget, ahol egy utca.
A program három évvel ezelőtti elindulásakor inkább a kulturális és a civil szervezetek voltak fókuszban, az alulról szerveződő organikus rész nagyon jól működött. Aztán ahogy elindult a program, a piac is elkezdte követni – megjelent például a programon kívüli Yum Yum, a Permanens vakáció, a Manyi és most már a közösség is alakítja, hogy milyen szolgáltatások jelennek meg” – mondja. A Margit-projekt keretében kialakítanak babakocsi-tárolókat, biciklitárolókat is, amikre a visszajelzések szerint nagy az igény, viszont „kevésbé lehet őket a kirakatba kitenni”. Viszonylag friss hír, hogy
a Manyival szemben, egy korábbi pizzéria helyére költözik a Tilos Rádió, mint a rádió vezetésétől megtudtuk, ősszel cuccolnak át.
A kulturális és civil szervezetek kezdetben kedvezményes bérleti konstrukcióban működnek. „A kedvezményért cserébe vissza is kellett adniuk valamit a kerületnek, mindig elvárás, hogy legyen közszolgálati profil is, ami lehet a gyerekworkshopoktól a kiállításokon át a barkácseseményekig több minden.” Ha van úgynevezett értéknövelő beruházás, azaz az új bérlők felújítják a helyiséget, akkor azt a for profit cégek is lelakhatják. A pályázatok elbírálását vegyes bizottság végzi, amelynek nagyrészt civilek a tagjai, a szakmai fővédnöke Dévényi Tamás Ybl-díjas építész. Egy sor nem önkormányzati intézménnyel, mint amilyen a Manyi, a Jurányi vagy az Átrium; aktív a párbeszéd, és együttműködési megállapodást kötöttek.
A Fidesz-frakciónak voltak kritikai megjegyzései a városrész rehabilitációja kapcsán, a kerületi fórumok tanulsága szerint az itt élők többsége viszont politikai nézettől függetlenül szereti ezt a még most is zajló megújulást. „A közvélemény-kutatásokban is mindig az elsők között említik. A lakosok véleménye nekünk többet számít a pártpolitikai csatározásnál” – összegez Berg.
Megkérdeztük a bérlőket is, akik most már, hogy túl vannak a bürokratikus papírokkal és több mázsa sittel terhelt felújításokon, kíváncsian figyelik vendégkörük alakulását. A végeredmény pedig sok esetben olyan lett, hogy a bérlők jelentős része simán felkerülhetne a 2016-ban jobb létre szenderült Cool List Hungaryra.
Képező
Ők az első fecskék, akik egy gigantikus felújítás után nyitottak meg 3 évvel ezelőtt. A Képezőt Bada Éva, Csiszár Beatrix és Pénzes Boróka alapították, akik éveken át a Magyar Nemzeti Galéria munkatársai voltak, és közben egy saját helyről álmodoztak. Aztán meglátták a kiírást, pályáztak és ma már a Képező a főállásuk. Amellett, hogy a szenvedélyüknek élnek, egy hatfős csapatot is irányítanak.
A Képező kitalálásakor a kiindulópontjuk az volt, hogy a kortárs művészetekkel szemben sokakban van egy erős távolságtartás.
„Pedig mindenki nyitott a képzőművészetre, ha megérti, mi van az alkotások mögött. Nem kell, hogy tetsszen, csak érdemes nyitottnak lenni a megértésre.
Művészettel nevelni, képzőművészettel tanítani – ez a legfőbb célunk. A képzőművészetet eszközként vonjuk be, a fő fókusz a bevonódás és a kapcsolódás” – magyarázza Bada Éva és Csiszár Beatrix többek közt Barabás Zsófi színes absztrakt képei között.
A Facebookon is látszik, hogy az ötletük kíváncsi emberekre talált: hetekkel előre telt házas több gyerek- és felnőttprogramjuk. A gyerekek és felnőttek az alkotófoglalkozásokon egy-egy művésztől inspirálódva alkotnak. Emellett tartanak könnyed művészettörténeti előadásokat, interaktív tárlatvezetéseket és sok ingyenes programot, „hogy bevonjuk a gyerekeket, felnőtteket, iskolai csoportokat”. A Natot követő úgynevezett kofferekkel tanítják a hozzájuk érkezőket a hitviták koráról vagy akár a spanyol polgárháborúról. Dolgoznak a kerület idősügyi tanácsával és a helyi nyugdíjasokkal is. Mindezek után nem meglepő, hogy a törzsvendégeik átlagéletkora a 3 évestől a 80 évesig terjed.
Szerkesztőség
Egy otthonos, hangulatos, barátságos és modern tér; egyszerre nappali, galéria, designüzlet, könyvtár, könyvesbolt és kapszulaszerkesztőség a Képező szomszédságában. „Az eddig eltelt négy hónap után azt látjuk, hogy abszolút van igény az ilyen típusú helyekre” – mondja Rudolf Anica, a 33 éves Új művészet című képzőművészeti folyóirat vezető szerkesztője, művészeti író.
„Kinyitottuk a szerkesztőséget és ez meghatározza, mi történik a helyszínen, a lap pedig most teljesen új perspektívába kerül a hely által. A Szerkesztőség egyszerre munkaállomás, kiállítótér, shop, kávézási lehetőség; és itt ül össze maga a szerkesztőség is, este pedig programjaink vannak.” Nehéz elképzelni, hogy egy évvel ezelőtt még teljesen más kép fogadott volna minket itt: a helyiség üres és használhatatlan volt, az ablakok bematricázva; a jelenlegi állapot eléréséhez teljes felújításra volt szükség.
Beszélgetésünk közben fut be Sirbik Attila, a másik ötletgazda, egyúttal író, kritikus, a lap online változatának vezető szerkesztője. Mint mondják, azután találták ki, hogy kinyitják a szerkesztőségüket, hogy fellélegeztek a Covidból.
Olyan helyben gondolkodtak, ahol jól érzik magukat a képzőművészek és azok is, akik csak úgy betévednek az utcáról.
Eddigi tapasztalataik alapján ez napközben egyelőre kevésbé valósul meg, az esti programjaik iránt viszont nagy az érdeklődés. Látogatásunkkor épp Üveges Mónika Metabiózis című zsigerekre ható installációja látható, nem sokkal később drMáriás-killítás nyílt; sokféle programot tartanak az aktuális kiállításra épülő workshoptól kezdve az art coaching eseményeikig. Egyre szélesebb közönség kíváncsi rájuk, beleértve a Z generációt és külföldieket is.
Margitka Vintage Shop and Gallery
A porta előtt két piros-fekete retró puff jelzi, hogy nyitva vannak. „Ez egy egyszemélyes álommegvalósító projekt nekem” – kezdi lelkesen a vintage ruhák és tárgyak közt dr. Ispán Judit, azaz Juci. A nevében a doktor onnan jön, hogy évekig dolgozott jogászként, majd rájött, hogy nem szereti a szakmáját, ezért 2 évvel ezelőtt inkább egy kortárs galériával és egy eklektikus próbafülkével büszkélkedő vintage boltot nyitott. Ez az üzlet is, akárcsak a többi, ahol jártunk, „egy romhalmazból” nyerte el új alakját.
Férje a kalandos életű galerista-életművész, a New Yorkban élő Gát János, így Juci is sokat járt a városban és annak vintage shopjaiban. Talán nem véletlen, hogy a Margitka hangulata egyszerre kelet-európai és kozmopolita, régies és irtózatosan menő, egyszerre oldja az ember klímaszorongását és vált ki nosztalgiát. És ha ennyi nem lenne elég, egyszerre ruhabolt, közösségi és kiállítótér; a korábban szeretett ruhák mellett ott vannak a magyar ékszer- és ruhatervezők kollekciói is, az amerikai Knox Martin virágakvarelljei, Emil Cadoo, a Life magazin fotóriporterének képei, valamint David Bowie személyesen a próbafülke falán.
„Több generáció találkozóhelye lettünk: a korai órákban a nyugdíjasok jönnek, aztán a helyi lakosok, aztán a tizenévesek. És a külföldiek is imádják – nekik sokszor magyarázzuk el a kommunizmust”
– utal a retró porcelánok által előhívott asszociációkra. Voltak itt irodalmi estek, kiállítások, DJ-s karácsonyi vásár az egy megállóra lévő Nemdebárral közösen; le lehet ülni kávézni, és rendeztek már gyűjtést a rászorulóknak Borsodba.
Bolygó
Egy korábbi cipőboltba költözött be a Greenpeace közösségi tere, a Bolygó. A Bolygó egy nemzetközi projekt része; 6 ilyen tér van a világ különböző pontjain, a céljuk pedig az, hogy olyan fiatalokat is bevonjanak, akiket a környezetvédelem témája eddig hidegen hagyott, és persze azokat is, akiket nem. „Fontos, hogy a Bolygó nem egyenlő a Greenpeace-szel, bár az tartja fenn. Míg a Greenpeace egy kampányszervezet, a Bolygó inkább a kérdések feltevésének, vitának és kulturális változásnak ad fizikai platformot. Azt is szívesen megnézzük, melyik fiatal miben tehetséges, és ezt hogyan tudja felhasználni a környezete érdekében” – magyarázza a tágas közösségi térben Körner Olga, aki egymaga jól példázza, hogy itt valóban fiatalok tesznek a fiatalokért: 23 évesen vezeti a Bolygót.
A korábbi bérleményük után egy olyan helyszínt kerestek, amely többfunkciós térként tud működni, műhellyel, workshopokra alkalmas helyiségekkel, de ahol lehet üldögélni és csocsózni is. „Hamar kiderült, hogy piaci alapon lehetetlen ilyen helyet találni”. Végül megpályázták a volt cipőbolt üzletét, és több mint 100 önkéntes együttes felújítása után 2023 februárjában megnyitottak.
Sok olyan programjuk van, amellyel a saját buborékukból szeretnének kilépni, ilyen a festés vagy a társasjátékok. „Ezek az alacsony belépési küszöbű programjaink, hogy ne csak a környezetvédelem iránt érdeklődő fiatalok jöjjenek. Vannak magas szintű képzéseink is, hogy az emberek megértsék a problémarendszert, és közösen meg tudják valósítani a projektjeiket.” A hét több napján is nyitva vannak délutánonként, és minden programjuk ingyenes. Örömmel látják, hogy egyre több újító szellemiségű hely veszi őket körül, jóban is vannak velük:
„Simán működik, hogy felhívjuk a Habitatot, hogy kölcsön tudják-e adni a létrájukat, ők meg a nagytermünket kérik kölcsön.”
Dante közösségi alkotótér
Néhány színész szeretett volna egy saját, független játszóhelyet. Januárban leálltak a társulattal, és onnantól kezdve egy pince falait bontották, sittet pakoltak, vakoltak, festettek, járólapokat raktak. „Kevés olyan színházi vezető van Budapesten, aki annyira ismeri az ingatlanát, mint mi” – mondja Gulyás Hermann Sándor. Vele és a Másik Produkció nevű összművészeti társulat másik alapítójával, Jászberényi Gáborral jártuk körül az akkor még nyitás előtt álló ingatlant, mely az egyik legnagyobb léptékű beruházás a Margit-negyedben.
A Dante fantasztikus példája a közösségi összefogás erejének.
Négyen-öten kezdték bontogatni és építgetni, aztán egyszer csak azon kapták magukat, hogy beállt melléjük egy csomó önkéntes, hogy a 10 éve üresen álló egykori borozóba együtt leheljenek életet. A halásztelki bokszedzőtől Szabó Győzőn át az Oscar-díjas rendezőig összesen majdnem 200-an segítettek nekik.
Csak hogy el lehessen képzelni a léptéket: 19 falat bontottak, 9000 darab tégla került ki a pincehelyiségből 180 tonna sittel együtt. „Valahogy híre ment, hogy lesz ez a hely, és lejött a Giorgo (Carson Coma), a Papp Szabi (Supernem), a Jordán Tamás, és vitték a jó hírünket” – meséli Jászberényi Gábor. Volt olyan második kerületi ügyintéző, aki pogácsát készített a felújító csapatnak. „Szerintünk ennek a hátterében a kultúra összehozó ereje van, és benne lehet a korszellem is, hogy én úgy akarok segíteni, hogy odamegyek és megcsinálom. Szerintem az is tetszett az embereknek, hogy végre nem valami ellenében fogalmazza meg magát valaki, hanem valami mellett. Ebbe még belebukni is érdemesebb, mint nem csinálni semmit” – magyarázzák.
Amikor áprilisban ott jártunk, még minden a feje tetején állt, de már körvonalazódott valamelyest a színpad, egy büfé és a mellékhelyiségek; Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor fejében viszont már ekkor teljes pompájában állt a Dante: „Itt lesz a kocsma rész, a falakon majd képzőművészeti alkotások lógnak (azóta Tarján Zsófia képei már tényleg ott lógnak), a színházterem 100 ember befogadására alkalmas” – mutattak körbe. Végül minden összeállt a terveik szerint, április 26-án több mint 200 ember társaságában megnyitottak, májusban tele vannak programokkal: színházi előadások, koncertek, kiállításmegnyitó és könyvbemutató is volt a Dantéban. Bárki beugorhat a kávézóba is, és nem kell aggódnia, nem fognak malteros lapátot nyomni a kezébe.
Franc
A Franc olyan értelemben kakukktojás, hogy nem önkormányzati bérlemény, de a program kellős közepén nyitott, és emellett a fekvése és a hangulata miatt is beillik a sorba. A hangulat ugyanis olyan, mintha Berlin valamelyik izgalmasabb városrészében járnánk; otthonos, nappaliszerű, bohém, művészi, de nem kimódolt. „Szép lassan átvette a ruha az uralmat” – mutat körbe Hegyesi Soraya a Manyi tőszomszédságában lévő Francon. Az eredeti céljuk az volt, hogy fiatal művészek grafikáit, festményeit, szobrait, ékszereit állítsák ki, ezek mellé kúsztak be a ruhák.
A Francot Soraya találta ki az édesanyjával és egyik barátnőjével, nem sokkal azután, hogy néhány barátjuk a szomszédban megnyitotta a Manyit. „Hirtelen jött az ötlet, hogy legyen egy garázsvásárszerű hely, de azt régóta terveztük, hogy legyen egy olyan tér, ahol fiatal művészeket lehet bemutatni” – mondja. Az árukészlet spontán alakulását mutatja, hogy van itt olyan művész terméke (Bernáth Anna Róza), aki 15 évesen sétált be az üzletbe, azóta az ő munkái is kaphatók. Nem sokkal később csatlakozott Sorayához Hutvágner Anna Panni (énekes alteregója Yoko Schwab), akivel egyrészt korábbról ismerték egymást, másrészt maximálisan eleget tett a Franc alapelveinek, miszerint az eladótárs legyen „jó fej és nyitott”.
Míg ott voltam, az is kiderül, hogy
nem a klasszikus bolti eladó – vásárló viszonykörben gondolkodnak, hanem annál jóval többen: a szíves fogadtatás-kifejezés itt tartalommal telik meg, elbeszélgetnek a betévedőkkel, akik „sokszor kiöntik nekünk a lelküket”,
gyerek- és kutyabarát a hely és az is előfordul, hogy a távozóknak mütyüröket ajándékoznak. Mint mondják, itt tényleg „ki lehet fogni nagyon menő cuccokat”. A Margitkára pedig – ahogy a többi hasonló profilú üzletre is – nem tekintenek konkurenciaként.