32 évesen Szlovákiába ment sterilizáltatni magát, mert nem akart gyereket

2024. február 1. – 07:24

32 évesen Szlovákiába ment sterilizáltatni magát, mert nem akart gyereket
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Több szemforgatást kaptam amiatt, hogy harminc felett zöldre festettem a hajam, mint amiatt, hogy elmentem sterilizáltatni magam”

– mondja a 32 éves Viktória, aki múlt héten Szlovákiában végeztette el a művi meddővé tételt, közismertebb nevén sterilizációt.

Viktóriához hasonlóan többen tudatosan gyermektelenek. Ennek számos oka lehet, kezdve a klímaszorongástól a betegségeken át a jó párkapcsolat hiányáig. A téma még mindig tabunak számít Magyarországon, ráadásul a gyerekvállalás alapjaiban átpolitizált téma, amióta a kormány a születések ösztönzését tűzte ki célul. A sterilizáció kérdése valószínűleg éppúgy megosztja a társadalmat, ahogy az esemény utáni tabletták hozzáférhetősége vagy az abortusz. A kormány álláspontja egyértelmű: itthon csak vényre lehet sürgősségi fogamzásgátlót vásárolni, szigorították az abortusz szabályát, és a sterilizáció feltételei Magyarországon számítanak az egyik legszigorúbbnak Európában.

A sterilizáció szigorítása ellen és mellett is szólnak érvek. A szigorítást támogatók gyakran hozzák fel érvként, hogy nem szabad egy ilyen végleges döntést fiatalon meghozni, mert az ember bármikor meggondolhatja magát. Időt kell hagyni arra, hogy az anyai és apai érzések kialakuljanak.

Mikor jön az unoka?

Viktória mindig is tudta, hogy nem szeretne gyereket, neki ez a természetes érzés. Az elmúlt tíz évben mindig stabil párkapcsolatban élt, a mostani párjával is évek óta vannak együtt. „Harminc felett az ember ilyenkor úgy ismerkedik, hogy: Akarsz gyereket? Nem? Jó, akkor összejöhetünk!” – meséli.

Amikor Viktória elkezdett közeledni a harminchoz, nagyszülei egyre gyakrabban szegezték neki az ilyenkor gyakran felmerülő kérdést: mikor jön az unoka? Viktória hiába jelentette ki, hogy nem lesz gyereke, a nagyszülők elintézték annyival: majd ha a hormonok beindulnak, meggondolja magát. De nem így történt.

A tudatosan vállalt gyermektelenségtől azonban hosszú út vezetett a sterilizációig.

„Két éve betöltöttem a harmincat, és eljött a 15. évfordulója annak, hogy megszakítás nélkül fogamzásgátlót szedtem”

– mondja Viktória.

A fogamzásgátló szedése alapvetően kényelmes a nőknek, viszont megzavarja a hormonális működést, és több mellékhatása lehet, többek között kapcsolatot találtak a fogamzásgátló tabletta és a depresszió között. Viktóriának harmincévesen a nőgyógyásza azt mondta, nem ajánlatos ilyen sokáig szednie a gyógyszert, ezért kezdjen el alternatív megoldáson gondolkodni. Ezzel párhuzamosan Viktória elkezdett komolyabban foglalkozni a sporttal. Egy vizsgálaton kiderült, hogy a fogamzásgátló megzavarta a hormonháztartását, és nem tudja hatékonyan építeni az izomzatát. Emiatt döntött úgy, hogy mindenképp abbahagyja a gyógyszert, viszont nem talált helyette jó alternatívát. Ezért választotta a sterilizációt.

„A művi meddővé tétel rutinműtétnek számít” – mondja Csermely Gyula nőgyógyász. A nőknél altatásban, laparoszkóppal végzik a beavatkozást, vagyis nem nyitják fel a hasfalat. A cél, hogy elzárják a petevezetéket. Ezt régebben kétféleképpen oldották meg: klippel vagy átégetéssel. A szakember szerint mostanában már célszerű a teljes petevezetéket eltávolítani, ezzel megelőzve egy későbbi daganat kialakulását. Ha kiveszik a petevezetéket, akkor a beavatkozás végleges. Ha elzárják, akkor meg lehet próbálni újra egyesíteni az elzárt petevezetéket, de ez sokszor nem eredményes. Viszont

ha valaki meggondolja magát, lombikkal akkor is vállalhat gyereket. A műtét a menstruációt és a hormonháztartást nem zavarja meg.

Magyarországon szigorú szabályok vannak

Miután Viktória elkezdett utánanézni a lehetőségeknek, elég hamar szembesült azzal, hogy a sterilizációt Magyarországon szigorú feltételekhez kötik. Egy 2014. március 15-én hatályba lépett jogszabály-módosítás óta csak az választhatja ezt a fogamzásgátlási módszert, aki elmúlt negyvenéves vagy van három gyereke. És még ekkor sem azonnal végzik el a beavatkozást: fél év múlva el kell menni a nőgyógyászhoz, írásban megerősíteni a szándékot, majd újabb hat hónap után végezhető el a műtét. A jogszabály nem tesz különbséget a nemek között, ugyanez a szabály vonatkozik a férfiakra és a nőkre is.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a jogszabály módosítása súlyosan sérti az önrendelkezési és a magánélethez való jogot, mivel indokolatlanul szól bele a családtervezésbe. A TASZ elfogadhatatlannak tartja az önrendelkezési jog korlátozását. Szerintük nagyon sok olyan ember van, aki nem tud és nem is szeretne három gyereket vállalni, és ezt már negyvenéves kora előtt eldönti.

Viktória is közéjük tartozott, ezért úgy döntött, hogy külföldön műtteti meg magát. Meglepetésére az interneten rövid keresés után talált egy olyan szlovák magánkórházat, aminek magyar nyelvű honlapja van. A kórházban több magyar orvos és nővér dolgozik. Szlovákián kívül még Ausztriában nézett lehetőségeket. Végül az ár billentette előbbi felé a mérleg nyelvét: míg Szlovákiában 600 eurót, vagyis körülbelül 232 ezer forintot kell fizetni egy ilyen műtétért, Ausztriában ennek a négy-ötszörösét.

Óriási teher esett le a vállamról

Viktória decemberben kereste meg a szlovák kórházat. „Azt mondták, mielőtt időpontot adnak, el kell küldeni egy írásos kérvényt postán, amiben igénylem a beavatkozást. Annak a beérkezése után harminc nappal tudnak is operálni.” Más nem kellett a beavatkozáshoz. A kérvényt magyarul töltötte ki, január 24-re kapott időpontot.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Eredetileg úgy tervezte, hogy nem egyedül megy a műtétre, a legjobb barátnője és egy fiú barátja is szerette volna sterilizáltatni magát. Végül a barátnője visszalépett, Viktória szerint megijedt a műtéttől.

Viktóriát és a barátját múlt szerdán műtötték.

„Mikor felébredtem a műtétből, elöntött az önfeledt boldogság és nyugalom, amiért soha többé nem kell aggódnom a teherbe esés miatt. Mintha egy óriási teher esett volna le a vállamról”

– emlékezett vissza. A laparoszkópos beavatkozás miatt voltak fájdalmai, de azt mondta, elviselhető volt a műtét. Még aznap hazaengedték őket a kórházból, másnap hajnalban már a vonaton ültek Budapest felé. A felépülés hivatalosan hat hét, de egy hét után már elkezdhet óvatosan mozogni.

Viktória azt mondta, hogy a környezete jól fogadta döntését: „Volt, aki úgy meglepődött, mikor elmeséltem neki, csak annyit tudott kérdezni, hogy úristen, és a szüleid mit szóltak?” Szerinte a szüleinek nincs közük a döntéséhez, mindenkinek a saját joga rendelkezni a teste felett. Néhányan megkérdezték tőle: tisztában van-e vele, hogy ez visszafordíthatatlan? Viktória nem tudja elképzelni, hogy valaha meggondolja magát, de szerinte ha a következő tíz évben megváltozna a véleménye, akkor a kora miatt már amúgy sem vállalna gyereket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!