Bújócska közben magamra döntöttem a karácsonyfát, a díszek ripityára törtek, a házigazda anyuka totál kiborult

Szép dolog a karácsony. A házakat kívül-belül színes égősorokkal díszítjük fel, a levegőt megtölti a fenyőfa és a sütőben készülő mézeskalácsok és mákos bejglik édes illata. A karácsonyfák alatt egyre több lesz a csillogó, mintás papírba csomagolt ajándék, miközben szól az unásig hallgatott All I Want for Christmas. Pukkannak a pezsgők, mindenki jókat falatozik a nagymama töltött káposztájából, majd jól belakottan leheveredünk a tévék elé, és tizenötödjére is megnézzük az Igazából Szerelmet. Nos igen, ez mind nagyon idillien hangzik. Ám a valóság sokszor nem ilyen illatos és csodálatos.

A legtöbbünknek már biztosan voltak olyan karácsonyai, amik közel sem úgy alakultak, mint ahogy azt elképzeltük. Én sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor évekkel ezelőtt

december 24-én, a legnagyobb káosz közepén a családomnak sikerült kiborítani a vacsoraasztalra szánt halászlevet az udvaron.

Meredten néztük, ahogy a vörös színű, zamatosnak tűnő lé szétfolyik a betonon. Többen elmorzsoltak néhány könnycseppet, mások hangos káromkodással könnyítettek a lelkükön, a maradék pedig üveges tekintettel állt, és szinte hallani lehetett, ahogy felteszik magukban a kérdést: Még ez is!? Feltehetően nem csak az én családommal fordult elő ilyen, vagy ehhez hasonló baleset a szeretet ünnepén. Pont akkor, amikor napokon, órákon át azon fáradozunk, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen.

Egy-egy megborult karácsonyfa vagy rokon, egy előre nem látott csőtörés akkor és ott persze szuper kellemetlennek tűnik, idővel azonban – jobb esetben – vicces sztorik lesznek belőlük, amiket jó olykor-olykor – MINDEN karácsonykor – felemlegetni. Mi most telexes kollégákat kértünk meg arra, hogy idézzenek fel olyan ünnepi alkalmakat, amikor nem ment minden olyan flottul, mint azt szerették volna. Lesz itt történet balul elsült bújócskázásról, megnyomorított kandallókról, és a decemberiek örök traumájáról, akiknek a születésnapjáról rendszeresen megfeledkezik a világ:

„1988 nyarán a nem vér szerinti szarvasi rokonaim lakodalmán, miután sikerült málnaszörppel leöntenem a hajnal óta vőféllyé asszimilálódott apám vajszínű öltönyét, nagy barátságot kötöttem az egyik nyugatnémet vendégcsaláddal. Nagy pen palok (azaz levelezőtársak) lettünk, én éppen bőszen tanultam a KATI-szórendet, és írták, hogy micsoda ajándék jön nekem. Nagyon izgatott voltam.

Aztán megjött az alternatív csomagolású – széttépett és összecelluxozott – csomag, benne egy ötven kazetta tárolására használható alfos kazetta hordó táska és semmi más.

Pár levélváltással tisztázódott, hogy valószínűleg egy másik gyereknek lett nagyon boldog karácsonya kétkiló Milkával, meg az 1988-as év legmenőbb heavy metal albumaival.”

„Tizenegy-két évesen vettem ajándékot az öcsémnek, mert anyámék biztattak rá, és azt hiszem, talán valami pénzt is adtak. A boltban megvettem az első dolgot, ami a kezem ügyébe került: egy olcsó mini lakatot. Mivel ajándéknak kicsi volt, és teljesen érdektelen, becsomagoltam matrjoska-szerűen tíz dobozba, gondolván, hogy öcsém úgyis megunja, és végül el se jut a lakatig. De épp ellenkezőleg történt. Egyre izgatottabb lett a bontásnál, úgy nézett rám, hogy mekkora ász vagyok, és biztos valami őrületes dolog lesz a végén. Majd odaért a lakathoz, és teljes összeomlás volt. Én meg legszívesebben elsüllyedtem volna a szőnyeg alá.”

„Mindig utáltam a klasszikus, zselés, karamellás stb. szaloncukrokat. Amikor először váltottunk milkás szaloncukorra, nagyon gyúrtam arra, hogy miután lecseng az ünnep, elkezdhetem megenni. Csakhogy, amikor a szüleim december 25-én este elmentek valahová, az öcsém egy haverjával felzabálta az összeset. Oké, hárman, mert adtak a kutyánknak is.”

„Ezerkilencszáznyolcvanasok, jön az osztrákba disszidált rokon, és hoz egy fasza pecabotot karácsonyra öcsémnek. Meg egyet nekem is.

Aztán meglátja az asztalon a tortát, és eszébe jut, hogy basszameg, ennek a szerencsétlen kölyöknek most van a születésnapja is. Megvonja a vállát és ”hát akkor neked ezt születésnapra is!„ kiáltással adja oda az én ajándékomat.

Én meg nézem, baromira nem jön ki a matek, hogy tesó kap egy pecabotot karácsonyra, én meg egy ugyanolyat karácsonyra ÉS szülinapra.”

„Kiskoromban egy zsúrban voltam vendégségben, és bújócska közben magamra döntöttem a karácsonyfát. A díszek ripityára törtek, és a házigazda anyuka totál kiborult. Szörnyen szégyelltem magam, de nem találtak meg, csak a dőlés pillanata után!”

„A húgom egyszer azt a humoros, könnyedebb hangvételű, ókori görögökről szóló történelem könyvet ajándékozta apukámnak, amit az azt megelőző karácsonykor kapott apukámtól. Hogy pont ugyanaz a darab volt-e, vagy a húgom megvette még egyszer, sosem derült ki.”

„Tavaly vettem az egész családnak telexes pólót karácsonyra, mindenkinek gondosan kiválasztva a mintát, színt, méretet. Látszólag nagyon örültek neki, nézegették, aztán összehajtották őket, és a négy pólót lerakták a nappaliban a kanapé háttámlájára. Legközelebb márciusban voltam náluk, a négy póló érintetlenül, pontosan ugyanúgy összehajtva feküdt a kanapé háttámláján. Azóta se láttam, hogy bárki hordta volna, de nem is jártam többet náluk, szóval lehet, hogy még mindig ott vannak.”

„A fiaim hazahoztak december elején egy hányós-fosós vírust, ami rendszerint először végigment mindenkin, aztán a végén vagy beütött nálam, vagy nem. Az egyik karácsonykor pont beütött, és

máig előttem van az kép, hogy okádok a vécén, miközben bent a család a nagyszobában gitár- és zongorakísérettel karácsonyi dalokat énekel.

Majd az egész fél óra múlva megismétlődik, ezúttal fosással.”

Tökéletes karácsonyi ajándékot venni-adni-készíteni nem éppen egyszerű. Vannak azok, akik valamiféle hatodik érzékkel, mágikus képességgel tudnak ajándékozni, és egész évben gondosan jegyzetelni fejben, hogy kinek mit hozzon majd a Jézuska. És vannak azok, akik – ki tudja miért – szexi bugyit adnak a fiuk barátnőjének vagy épp olyan haszontalan háztartási kütyüket tesznek a fa alá, mint egy banánhámozó.