„Egyszer a pasim anyukájától egy szexi bugyit kaptam karácsonyra, hát nem tudom, mit akart jelenteni”

Azonnal látszott, hogy megosztó dologról van szó. Van, akit szaggat az ideg az ajándékvadászat terhétől, és a háta közepére sem kívánja az egészet, másokat meg inkább az tudja felhúzni, ha valami kínos vagy fölösleges ajándékot kapnak. És hát akad olyan is, aki konkrétan hagyná az egész ajándékozósdit a fenébe, és megelégedne a családdal töltött idő szépségével.

De még mielőtt megkapnánk, hogy a Telex karácsonyellenes, és a háttérből, hiányos fogazattal, torz hangon vihogó, göcsörtös tenyerét dörzsölő Belzebub hatalmát akarja erősíteni, a cikk második felében kitérünk arra is: vannak bőven olyanok is, akik nagyon szeretik az ajándékozást, és akár már ősztől erre készülnek. Jegyzetelnek, ajándék-variációkban gondolkodnak, és különös vonzalom fűzi őket a meglepetés-jelenséghez. Ajándékozási mechanizmusokat kifejlesztve keresik a tökéletes megoldásokat, ők maguk pedig teljesen extázisba zuhannak, ha sikerül meglepetést okozni nekik.

Akik jól ismerik a kellemetlen ajándékok világát, vagy csak szimplán nem szeretik ezt az egész hajcihőt

Azokkal kezdjük, akik kaptak már felesleges/kínos/bugyuta/traumatizáló ajándékokat. Ide soroltuk azokat is, akik csak szimplán utálják a karácsonyi eseménysorozatot és a kapcsolódó tárgyi kultúrát. Jöjjön az idézetekből összerakott válogatás, nézzük a konkrét példákat!

• „Az évek során annyi szardarabot kaptam már, hogy a pusztazámori szeméttelep megtelne vele. Izmos, félmeztelen férfi felsőtestet formáló, penetránsan büdös parfüm; soha meg nem gyújtott gyertyák hada; színes, plüssből készült, torz sün; nyakgörcsöt okozó kispárna; soha fel nem vett ciki kardigán; hamar zárlatossá váló termékbemutatós kenyérpirító. Elég volt…
• ”Elhiszem, hogy baromi nehéz olyasvalakinek ajándékot venni, akit nem ismer jól az ember, DE rosszul vagyok az összes orsolyás törölközőtől, bögrétől, tolltól, hűtőmágnestől.
• „Egyszer a pasim anyukájától egy szexi bugyit kaptam karácsonyra, hát nem tudom, mit akart jelenteni, de rohadt kellemetlen volt kibontogatni, utána illedelmesen megköszönni.”
• „Amikor anyámék ősmagyarok lettek, azzal próbáltak ebbe bevonni, hogy ilyen tematikájú ajándékokat vettek nekem karácsonyra, hátha meghozza a kedvem (nem hozta). Bár nem tudom hol volt abban a logika, hogy ha a 16 éves gyereked utálja a sámánkodást, akkor vegyünk neki ősmagyar íjat, meg ősmagyar köntöst, meg Nagy-Magyarország-térképet. De vettek.”
• „Egyszer karácsony előtt kb. egy héttel látogattuk meg az exem anyukáját, akivel akkor találkoztam először, eszembe sem jutott, hogy ajándékot kéne adni neki, vagy hogy ő fog adni nekem, de adott, tök bénán becsomagolva egy évekkel korábban kiadott, kicsit poros Reader's Digest novellagyűjteményt, én meg ott álltam ajándék nélkül, hülyén. Utólag is beleborzongok, mennyire kellemetlen volt. (…) Mi már régen nem ajándékozunk se családdal, se barátokkal, ami megkönnyebbülést jelent anyagilag és mentálisan is mindenkinek, az utolsó pár ajándékozós karácsony már egy kín volt mindenkinek.”
• „Az öcsém soha semmit nem vett nekem ajándékba (a szüleink ajándékát is mindig én intéztem), ezért volt gyanús, amikor 17 évesen vett nekem két CD-t (az egyikre emlékszem, Daft Punk: Homework). Később kiderült, hogy elsikkasztotta az egyetemi előkészítőre a szüleimtől kapott pénzt, és ezzel a két CD-vel akart cinkostársává tenni, netán megnyugtatni a lelkiismeretét. Egyébként azóta eltelt 20+ év, de soha többé nem kaptam tőle ajándékot.”
• „Kozmetikumokat, tusfürdő pakkokat utálok kapni, mert megvan, hogy miket használok, ezért totál fölösleges egy ezredik »fahéjas« vagy »karácsonyi« testápoló+tusfürdő+dezodor szett, amiket sose fogok kibontani.”
• „Legrosszabb ajándék amit kaptunk: egy kínai gyerekcipő a négyéves, hiperaktív korszakát élő fiamnak, ami minden egyes lépésnél villogott és fülsiketítő kínai zenét nyomatott.”
• „Nagyapámtól 18 éves korom óta minden egyes karácsonyra menetrendszerűen kapott üveg vodka. Amúgy nem iszom semmilyen töményet, célozgattam is már rá neki, mondja is mindig, hogy aha, persze, persze, kacsint-kacsint, azért csak el fog fogyni, ugye.”

És persze olyan is akad, aki hiába érez mézeskalács-illatot, hiába lát fenyőfaizzó-fényben úszó lakást, nem kedveli a karácsonyt.

• „Addig tudom magam hergelni az önsorsrontásban és kétségbeesésben, hogy már kedvem sincs menni senki rokonhoz, a fejemre húzott paplannal törölném ki a december 15-31. közötti időszakot a naptárból és az életemből, hogy aztán karácsonykor minden évben elképedve azt lássam, hogy egyesek milyen őszinteséggel tudnak ajándékba adni a másiknak akár egy tábla csokoládét vagy fakanalat vagy kidurrant lufit.”

Egyeseknek serceghet csillagszóró, pislákolhat havas házikót mintázó mécses, villanhatnak a bejgli utáni mákos fogas mosolyok, így összegzi az érzéseit:

• „Nekem az egész karácsony, minden egyes évben, mindhárom napja, életem permanens legrosszabb élménye, ajándékozástól függetlenül.”

Akik nem tudnak mit kitalálni, nem tartják magukat jó ajándékozónak, vagy belefutottak már nagyobb baklövésekbe

Néhányan maguktól rájönnek, hogy nem eléggé ügyesek az ajándékozásban. Belenéznek a tükörbe, közel hajolnak saját arcukhoz, és megtörten beismerik maguknak: szeláví, ez nem az én műfajom. De persze annyira kényes szokásról van szó, annyi árnyalata van az emberi vágyaknak és szándékoknak, hogy még az igazán nagy ajándékmágusok is bizony megbotlanak néha.

• „A húgaimmal vettünk egy havanese kutyát anyámnak, ami a szíve vágya volt, őrült öröm szenteste, aztán 25-26-a totál depi, miután kiderült, hogy a kutya süket, mint az ágyú. A tenyésztő konkrétan eltűnt, soha többet nem vette fel a telefont, legalább egy hónapba telt, mire elfogadták, hogy ez már így marad. Azóta persze imádják süketen is, de akkor megtanultuk, hogy senkinek soha többet állatot, nem csak karácsonyra, semmikorra se.”
• „2018 karácsonyán kértem meg a feleségem kezét, majd utána legalább 7 ismerősöm küldött arról cikkeket, hogy miért nem okés dolog karácsonykor megkérni valakinek a kezét.”
• „A legterhelőbb emlékű ajándékozásom még 15 évesen volt, amikor nem készültem az egészre, és végül ugyanazt a gyertyát adtam nagyszüleimnek és aztán az unokatesómnak is úgy, hogy miután megvolt a gesztus, kibontották, és azt mondták örülnek neki, visszavettem, és újra elajándékoztam.”
• „Az első év volt, hogy az öcsémmel már mindketten normálisan kerestünk, így hát kitaláltuk, hogy veszünk egy fasza varrógépet az anyukámnak. Meg is vettük, szépen becsomagoltuk a bazi nagy dobozt, 24-én izgatottan díszítettük a fát hármasban, amikor egyszer csak anyukám azzal fordult hozzánk két gömbdísz felhelyezése között, hogy képzeljük el, milyen jó fej volt az István (az akkori barátja), előző nap megajándékozta egy fasza varrógéppel.”
• „Amikor elkezdtem zsebpénzt kapni, direkt félretettem a szüleimnek és a tesómnak karácsonyi ajándékra valamennyit, bementem a környéket kiszolgáló kisboltba, végigszagolgattam pár kozmetikumot a nem túl erős kínálatból, az egyik nagyon megtetszett és megvettem anyukámnak. Egy Derby borotvahab volt.”
• „Nekem az a módszerem, hogy év közben ha bárhol, kirakatban, boltban, itt-ott látok valamit, bármit, ami jó ajándék lenne, azt lefotózom, aztán decemberben végigpörgetem az egészet, és nézek hülyén, hogy mi a faszért fotóztam le egy csocsóasztalt, mire gondolhattam, kinek, miért?”

Lehet ezt jól is csinálni

Miközben egyre többen mondanak le a karácsonyi ajándékozásról a fenntarthatóság, a spórolás és a béke jegyében, sokan vagyunk, akik a bennük élő gyerek megtagadásának élnék meg az évvégi adok-kapok szertartás eltörlését. Sokan felnőttként is ugyanolyan izgatottak lesznek a feldíszített fa alatt megbúvó csomagokat látva, mint kiskorukban, szívük vadul dobog a torkukban, és még azoktól a dobozoktól is kellemes bizsergés önti el őket, amiket ők maguk helyeztek el.

Már kora ősztől nyitott szemmel járnak, és időben beszerzik az ajándékokat, hogy az ünnepekkor már csak arról álmodozzanak, vajon milyen arccal bontogatják majd szeretteik a meglepetéseket. Sokan kifejezetten nosztalgiából szeretik ezt az időszakot, azért fontos számukra az ajándékozás, mert gyerekként imádták a várakozást, a találgatást, az ajándékkutatást, ezt az érzést idézik fel újra és újra.

Hogy miért is olyan jó dolog ajándékozni, annak vannak tudományos magyarázatai is. Az elmélet a következő:

az ember boldogabb lesz, ha szorosabb, szeretettelibb kapcsolatai vannak, ezeket a kapcsolatokat pedig erősíti az ajándékozás szertartása.

Azon gondolkodni, vajon minek örülne a másik, figyelni az apró jelzéseket, amiket küld, átgondolni, miket szeret csinálni vagy milyen az ízlése, mind közelebb hoznak a másikhoz.

A pszichológia jelen állása szerint a pénznél vagy értékes ajándékoknál sokkal boldogabbá tesznek azok, amelyek személyesek, arra utalnak, hogy a másik igényeire, vágyaira vagy kedvteléseire odafigyeltünk. Ez persze nem könnyű, ezért többen fülelnek az elejtett megjegyzésekre, és listákat vezetnek a másik vágyairól, máskor lefényképezik jártukban-keltükben látott ajándék kompatibilis tárgyakat, hogy decemberben csak össze kelljen gyűjteni őket.

Az utóbbi években összegyűlt millió, az ajándékozás ellen szóló érv miatt sokan bűntudattal és szorongással telve állnak neki a karácsonynak. Akinél a család inkább közös megegyezéssel az ajándékozás elhagyása mellett döntött, az is előfordul, hogy titokban szomorkodik, és saját magát lepi meg olyasmivel, amire máskülönben sajnálná a pénzt. Persze sokaknak semmi baja nincs azzal, ha az ünnepek csak közös időtöltéssel, főzőcskézéssel, eszegetéssel telnek, tárgyak viszont nem cserélnek gazdát a fa alatt.

Abban mindenki megegyezik, hogy gyerekek mellett nem könnyű döntés az ajándékozást eltörölni, hiszen a csodavárás a gyerekkor fontos része. Mégis egyre többen érzik úgy, hogy a tárgyhalmozás se a kicsiknek, se a környezetnek nem jó, ráadásul ha gyerekről, ha felnőttről van szó, probléma, hogy már mindenkinek megvan mindene, alig találni olyan tárgyat, ami hiányzik a háztartásokból. Több módon próbálnak enyhíteni a lelkiismeret-furdaláson.

• Egész évben gyűjtögetnek, leértékeléseken szereznek be akciós játékokat, így karácsonyra már összegyűlik egy szép adag ajándékoznivaló.
• Használt tárgyakat szereznek be, nem újat vesznek, így remélik, hogy csökken az ajándékozás ökológiai lábnyoma.
• Húzást tartanak a családon belül, tehát mindenki csak egy embernek ad és egytől kap ajándékot. Ez nagyobb létszámú családoknál tuti módszer, sokaknak bejött: kevesebb pénzt kell kiadni és az ajándékok kifundálásának, beszerzésének szellemi terhe is kisebb, valamint kevesebb idő megy el a bevásárlással. Többen azért szeretik ezt a módszert, mert így nem csak magát az ajándékot lehet izgalommal várni, de azt is, vajon ki-kit húzott.
• Kolléganőnk a barátaival minden évben tart egy hülye ajándékokra épülő karácsonyi bulit, ahova mindenki elhozhatja az ő nyomorát, és elcserélheti máséra, ő így tett szert egy kanyargó aranymintás porcelán földimalacra, amit imád.
• Egyre menőbbek a kézzel készített ajándékok: lelkes kézművesek kifejezetten házi finomságokra fókuszálnak, de van, aki szappant önt, köt, horgol, személyes montázst, naptárt készít, pólót nyomat.
• Ajándékozással kapcsolatos beszélgetéseinkből kiderült, hogy néha túlbonyolítjuk az egészet, mert a legtöbben egyszerű dolgoknak örülünk, ami lehet egy zokni, amit nem vennénk magunknak, vagy az általunk kedvelt, de magunknak drágállt kozmetikum. Ám fontos, hogy olyan legyen, amilyet tényleg használunk máskülönben is.

Sokan mesélik, hogy az ajándékozás próbára teszi a kapcsolataikat, hiszen nem mindenkinek van érzéke ahhoz, hogy kitalálja, mire vágyhat a másik. Egy ideális világban mindenki örömtől visítva ugrik a levegőbe közvetlenül a bontogatás után, a valóságban viszont gyakran kísérik aprócska, csalódott sóhajok vagy kényszeredett műmosolyok az átadást.

Erre a problémára is léteznek megoldások, az őszinteség és a nyílt kommunikáció csodát tesz egész évben, de ilyenkor különösen. Többen jutottunk arra a következtetésre hosszú évek kudarcos ajándékvásárlásai után, hogy nem ciki elfogadni, ha a másiknak nem erőssége az ajándékozás, hiszen ez nem a szeretet fokmérője. Megéri összeszedni a bátorságunkat, és megmondani családtagjainknak, mire vágyunk. Sőt: abban sincs semmi rossz, ha megkérdezzük a szeretteinket, minek örülnének. Van, aki szeret biztosra menni, és még azt is megmondja, milyen márkájú, színű pulcsit kér.

A kulcs abban rejlik, mennyire fontos számunkra a meglepetés faktor. Vannak, akik kifejezetten utálják, ha meglepik őket, ajándékra mégis vágynak. Náluk jól beválik a direkt módszer, mi viszont pár éve kívánságlistákkal cseleztük ki ezt a dilemmát. Már jóval az ünnepek előtt megosztott dokumentumban vagy faliújságra tűzött papíron vezetjük saját apró-cseprő vágyainkat. A sor minél hosszabb, annál jobb, a cél ugyanis, hogy szeretteink erről válogathassanak kedvükre olyan árfekvésű és jellegű meglepetést, amit szívesen adnának. Így biztosan olyasvalamit kapunk, amit szeretnénk, mégis izgatottan várhatjuk a 24-e estét, és azt, vajon a kesztyűt vagy a pizsamát kapjuk meg a listánkról.

És persze olyan is van, aki adni szeret, de nem akkor, amikor kötelező: „imádok ajándékozni, teljesen összevissza, alkalmak nélkül, de karácsony előtt valami oknál fogva teljesen lefagyok” – meséli kollégánk, aki egész évben saját készítésű finomságokkal lepi meg a környezetét.