Meglepő, hogy idén milyen pornó volt a legnépszerűbb Magyarországon

Legfontosabb

2023. december 17. – 15:14

Meglepő, hogy idén milyen pornó volt a legnépszerűbb Magyarországon
Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon a leszbikus pornó a legnépszerűbb, de nem vagyunk a húsz legnagyobb pornófogyasztó nemzet között – többek között ez is kiderült a Pornhub 2023-as évértékelőjéből. A világ leglátogatottabb pornóoldala tizedik alkalommal osztotta meg a legérdekesebb statisztikákat a pornónézési szokásokról.

Az Insights csapata és a Pornhub statisztikusai minden évben több milliárd látogatásból származó adatot fésülnek át, hogy kiderítsék, milyen tartalmak határozták meg az év ízlését.

Ahogy az elmúlt években, úgy 2023-ban is a hentai volt a legkeresettebb kifejezés világszerte.

A hentai az eredeti értelme szerint perverzet jelent, és ezt a kifejezést használják a szexuális jeleneteket tartalmazó anime- és mangafilmekre is. 2014-ben még csak a 10. legtöbbet keresett kifejezés volt, de a népszerűsége azóta is töretlen, az elmúlt három évben mindig a hentai végzett a lista első helyén. A statisztikusok szerint ez leginkább az animék globális népszerűségével magyarázható, de például az idén megjelent Zelda: Tears of the Kingdom című videójáték népszerűsége is szerepet játszhat benne. Érdekesség, hogy a hentai keresőszó sokkal népszerűbb, mint maga a hentai kategória, amely idén csak a kilencedik helyen végzett.

A hentai után a MILF (szexuálisan vonzó, idősebb nők) volt a második legkeresettebb kifejezés 2023-ban, ezzel egy helyet javított az előző évhez képest. A harmadik legnépszerűbb kifejezés a leszbikus volt, szintén egy helyet javítva a 2022-es évhez képest. A leszbikus nemcsak összességében volt a harmadik legkeresettebb kifejezés, hanem a 2023-as év legnézettebb kategóriája is ez volt.

A Pornhub 2023-as toplistája a legnépszerűbb keresőszavakról:

  1. hentai
  2. MILF
  3. leszbikus
  4. japán
  5. filippínó nő (pinay)
  6. anál
  7. ázsiai
  8. latina
  9. nagy fenék
  10. mostohaanya (stepmom)

Idén, akárcsak 2022-ben, Abella Danger volt a legnépszerűbb pornószínésznő. A videói már több mint 1,8 milliárd megtekintést halmoztak fel. A második helyen Angela White végzett, az év harmadik legnépszerűbb előadója pedig Eva Elfie volt.

A forgalom szerinti toplistát idén is az Egyesült Államok vezette, méghozzá elsöprő fölénnyel. A Fülöp-szigetek idén három helyet javítva a második helyre lépett előre a listán. A harmadik legnagyobb forgalmat Franciaország produkálta, megelőzve Mexikót, Nagy-Britanniát és Japánt. A top 20 ország együttesen a Pornhub napi forgalmának 78,5 százalékát tette ki 2023-ban.

A legnagyobb pornófogyasztó országok a Pornhubon 2023-ban:

  1. Egyesült Államok
  2. Fülöp-szigetek
  3. Franciaország
  4. Mexikó
  5. Nagy-Britannia
  6. Japán
  7. Németország
  8. Olaszország
  9. Kanada
  10. Brazília

A kelet-közép-európai régióból Lengyelország (12.) és Ukrajna (15.) fért be a húsz legnagyobb pornófogyasztó ország közé.

A Pornhub által készített térképről leolvasható, hogy Magyarországon a leszbikus volt a legnézettebb kategória 2023-ban.

Szlovákiában, Csehországban és Nagy-Britanniában is a leszbikus volt a legnépszerűbb kategória, míg a lengyelek és a baltiak inkább a MILF-ekre szavaztak.

Európa és Dél-Amerika nagy részén az anál a divat, Dél-Európában és a Balkánon viszont az érett nők kategória a nyerő. Érdekesség még, hogy Oroszországban az orosz, az arab országokban pedig az arab kategória a legnézettebb.

A legnézettebb kategóriák a Pornhubon 2023-ban – Forrás: Pornhub.com / Insights
A legnézettebb kategóriák a Pornhubon 2023-ban – Forrás: Pornhub.com / Insights

Az egyetlen ország, ahol 2023-ban a női pornófogyasztók voltak többségben (58 százalék), az a Fülöp-szigetek. Kolumbiában 50-50 százalék a nemek közti arány, a többi országban pedig a férfi pornónézők vannak többen. A legtöbb európai országban 30 százalék körül van a pornót néző nők aránya. Összességében a női nézők aránya 2023-ban 1 százalékkal nőtt, így a női látogatók aránya világszerte 36 százalékra emelkedett.

Érdekesség még, hogy 2023-ban már alig néznek pornót az emberek asztali számítógépről, idén a forgalom csupán 7,2 százaléka származott PC-ről. (2013-ban még 51 százalék volt ez az arány.) A látogatók döntő többsége, 91,3 százaléka ma már a mobiltelefonját használja pornónézésre. A telefonos forgalom idén 8 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ezzel szemben a PC-ről érkező forgalom 46 százalékkal, a táblagépekről jövő kattintás pedig 43 százalékkal esett vissza egy év alatt. Ezzel tovább folytatódott az a tendencia, hogy az okostelefonok teszik ki a forgalom nagy részét.

Egy látogató átlagosan 10 perc 9 másodpercet töltött a Pornhubon 2023-ban, ez 15 másodperces növekedés az előző évhez képest. A legtöbb időt, átlagosan 11 perc 15 másodpercet a Fülöp-szigetekiek töltötték az oldalon. A legtöbben éjszaka 11 óra és éjfél között néznek pornót, és hajnali 4 és 5 óra között a legalacsonyabb a Pornhub látogatottsága.

Egy korábbi felmérés alapján a Pornhub ott van a 21. század legbefolyásosabb techcégeinek élbolyában, az igazi probléma azonban jelenleg egyértelműen nem ez az oldallal. Sokkal fontosabb az, hogy az ártalmatlan pajkosság imidzsére építkező oldalról egyre gyakrabban derül ki, hogy nem pusztán platformot biztosít a nemi erőszaknak, a gyakran kiskorú lányok kizsákmányolásának és a beleegyezés nélkül készített videóknak, hanem pénzt is keres az ilyen videókból. A témáról itt írtunk bővebben.

A szexről szóló komplex anyagunk pedig azt járja körül, hogy nem szexelünk eleget, és ha igen, az is rossz. Röviden így lehetne összefoglalni a szexualitással kapcsolatos panaszokat – és hogy ez mennyire nem csupán egyéni, hanem társadalmi probléma, azt adatok is bizonyítják. Egy kutatás szerint a 18 év feletti amerikaiak 26 százalékának nem volt szexuális élménye az elmúlt egy évben. Világszerte egyre kevesebbet vannak együtt az emberek, az elmúlt tíz évben 20-30 százalékkal csökkent az aktív szexuális életet élők száma.

Másfelől viszont egyre felszabadultabban beszélhetünk a vágyainkról, és a WHO a szexuális jóllétet alapvető faktorként határozza meg az egyének, a párok és a családok egészségének szempontjából is. De ha olyan szabad és fontos a szex, miért kérünk egyre kevesebbet belőle? Hogyan változott a testünkhöz, a másik ember testéhez, az intimitáshoz való viszonyunk? Megvizsgáltuk, hogyan hatnak az elmúlt évtizedek társadalmi és kulturális változásai a szexuális életünkre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!