Az alkoholista ember gyerek akar maradni

„Az apám egy rendes ember, aki iszonyatosan jószándékú és jóindulatú, csak egyszerűen ebből a betegségből nem tud kijönni, és nincs betegségtudata. Most már talán van az elmúlt tíz évben, de én körülbelül 25 éve harcolok azért, hogy ő gyógyult alkoholista tudjon lenni, elvonókra vittem el, álltam anyagilag a kezeléseket, és mégis mindig visszacsúszott” – mondta Görög Zita kedden megjelent videóinterjúnkban, amely a Most jövök című videóinterjús sorozatunk harmadik része.

Beszélt arról is, hogy az édesapja viselkedése hatással volt az önbizalmára, az önbecsülésére, a testképre, a párkapcsolataira és a döntéseire is. „Olyan szinten kíséri végig az ő alkoholizmusa az én életemet, amit ő sosem gondolt volna.” Görög Zita az interjúban azt is megemlítette, hogy ő maga évek óta nem iszik alkoholt.

Az interjú megjelenése után két nappal Instaoldalán közös élőzést hirdetett Kovács Orsolya pszichológussal, a @bebalanced_pszichologia szakmai vezetőjével, miután rengeteg üzenetet kapott a témában érintett emberektől. Mint mondta, a telexes interjú megjelenése előtt nagyon izgult, hogy ennyire személyes témákat érint, ugyanakkor mindkét beszélgetés után abban bízik, hogy országos párbeszéd indul el a témában. A bő egyórás beszélgetést foglaljuk össze ebben a cikkben.

A diskurzus az alkoholista szülők mellett élő gyerekektől indul, Kovács Orsolya azt mondja, hogy a titok, a rejtőzés mérgező, míg ha lehet nyíltan beszélni a sorstársakkal, az segít. Eloszlat egy fontos tévedést is: a gyerekeket nem kíméljük azzal, ha nem beszélünk a keményebb témákról, a kicsikkel például mesekönyvek segítségével, a kamaszoknak pedig már el lehet mondani, hogy az alkoholizmus egy betegség.

„A legfontosabb szétválasztani, hogy van a betegség és van az édesapa.

Mert amikor már a személyiség is eltűnik a másikból, a gyerek nem fogja tudni hova tenni, mert ha nem egy agresszív abuzáló apáról van szó, akkor szeretne kapcsolódni, mert szeretetet érez felé” – magyarázza a szakember. A másik szülőnek, egyedül szerinte nagyon nehéz a dolga, ezért a beszélgetésben többször is hangsúlyozza, hogy alkoholizmus esetén érdemes bevonni szakembert. Két szenvedélybetegségekkel foglalkozó oldalt is javasol az érintett családoknak: a kimondhato.hu és az aca.hu, utóbbit inkább a rendellenesen működő családok már felnőtt gyerekeinek.

Görög Zita elmondta, a Telex adása után a legtöbben arról írtak neki, hogy felelősséget éreznek az érintett szülőjük iránt. A kérdezők főként arra voltak kíváncsiak, hogy a folyamatos lelkiismeret-furdalást és felelősségérzetet hogyan tudnák levetkőzni. „Hogy ne érezd magad felelősnek a saját szülőd döntéséért.”

Kovács Orsolya a választ nem a hozzátartozóktól kezdi, erre később tér ki. A pszichológus szerint ha valaki elkezdi észlelni magán, hogy rendszeresen iszik, és ahhoz, hogy jól érezze magát, innia kell, akkor még van akarata arra, hogy eldöntse, abbahagyja-e az ivást – és ilyenkor is csak a teljes absztinencia működik.

„Ez egy jellemzően több évtizedes betegség, az elején még meg lehet állítani. Egyébként úgy kell elképzelni, mint a cukorbetegséget. Az egész életem során jelen van és független az akaratomtól” – mondja, hozzátéve, hogy idővel maga a szer kezd el uralkodni az ember fölött. „A gondolatait, a viselkedését áthálózza; sokan úgy írják ezt le, hogy haza akart menni, de valami nem engedte és a kocsma felé indult.”

Tükröt kaphatna arról, hogy meg fog halni

Szerinte akkor van ebből kiút, ha az ember eljut oda, hogy szeretne meggyógyulni és józanná válni; és hozzátartozóként ebben nem azzal segítjük, ha mindig megmentjük. Ahányszor megmentjük ugyanis, annyiszor lassul le az a folyamat, „amiben ő egy igazi tükröt kaphatna arról, hogy meg fog halni.” A pszichológus szerint a hozzátartozó azzal teheti a legtöbbet, ha engedi az alkoholbeteg családtagnak, hogy felismerje a saját helyzetét, és határokat szab felé. Szerinte ennek a folyamata az, hogy először szóban jelez a hozzátartozó, majd időben és térben határolódik el a másiktól; egészen addig, amíg az érintett ember nem hajlandó feleszmélni és elköteleződni: bajban van és segítségre van szüksége. A szakember bevonása után a családtag ott állhat a beteg ember mellett, de fontos leszögezni, hogy ebben a témában a

„házi barkácsmegoldások nem működnek.”

A pszichológus szerint „A változás a krízisből jön (…), amíg mi is ennek az alternatív világnak a képviselői vagyunk, addig megfosztjuk a másikat attól, hogy változni tudjon” – fűzi tovább később ezt a gondolatot. Így pedig voltaképpen a rosszul működő rendszert tartjuk fenn. Szerinte jobb, ha a családtag nem menti meg az alkoholbeteg hozzátartozót attól, hogy találkozzon a viselkedése következményeivel, mert így csak elhúzza a betegségét.

Görög Zita arról beszél ezután, hogy felnőttkorú gyerekként vagy partnerként is nagyon nehéz az idáig vezető időszak, mert azt érezheti az ember, hogy „egyedül hagyod a másikat, pont amikor a legnagyobb szüksége lenne rád. Ilyenkor nekünk milyen kapaszkodót tudsz javasolni?”

Kovács Orsolya szerint érdemes elkezdeni önmagunkkal foglalkozni, és fontos, hogy a saját életünkben a saját igényeink és a jól-létünk legyen elől; a gyerekünk igényeit természetesen ideiglenesen a sajátjaink elé engedve. Mint mondja,

egy alkoholista ember gyerek akar maradni, nem akarja vállalni a felnőtt élet felelősségét, mert az ijesztő és nehéz számára. „És ahányszor megmentjük, annál tovább marad gyerek, pedig muszáj felnőnie.”

A hozzátartozónak érdemes ebben az időszakban magán is dolgoznia, „mert valószínűleg nekünk meg az a problémánk, hogy nagyon nehezen hangolódunk rá a saját szükségleteinkre, a saját igényeinkre. Nehezen merjük azokat képviselni” – sorolja a pszichológus, aki szerint ez azért is fordulhat elő, mert az érintett embernek korán kellett felnőnie. Alkoholista családokban kifejezetten gyakori a parentifikáció, azaz amikor egy gyerek kerül felnőtt szerepbe, hamarabb kell felnőnie, mint ahogy az életkora diktálná és önmaga megismerése helyett folyamatos problémamegoldásban van.

Kovács Orsolya sok olyan fiatal felnőttel dolgozik, aki alkoholista szülő mellett nőtt fel, és észrevette, hogy az öngondoskodás számukra gyakran hatalmas probléma. Még olyan alapvető dolgok is, mint hogy eleget aludjon, amikor éhes, egyen, elmenjen mozogni.

A jófajta szeretet nem önfeláldozó, tud határokat szabni

A hozzátartózónak fontos a határai felállítása és a nemet mondás képessége. „Azt kell elengednem, hogy a szeretetnek mindig lágynak, puhának meg önfeláldozónak kell lennie. Ez nem igaz. A jófajta szeretet nem önfeláldozó, tud határokat szabni.” Majd az elfogadásról beszél, és kifejti, hogy

„a másik személyét elfogadhatom, de a viselkedését nem kell elfogadnom, ha az sért, bánt engem vagy rossz érzéseket okoz.”

Kovács Orsolya szerint az ilyen családban felnövő gyerekek sokszor elfojtják a negatív érzéseiket, de a pozitívakat is; érdemes ezeket felnőttként megélniük, kifejezniük.

Hogyan érdemes azokkal a gyerekekkel beszélni, akik kapcsolódni szeretnének az alkoholista szülőhöz, de nem tudnak? – kérdezi Görög Zita. „Ne démonizáljuk a szülőt!” – jelenti ki Kovács Orsolya, és azt tanácsolja, hogy ne állítsuk be olyan alaknak, ami fájdalmat okozhat a gyereknek, hanem abban erősítsük meg, hogy lehet szeretni a szülőt és teljesen rendben van, hogy vágyik a kapcsolódásra. Ha pedig a józan szülőnek sikerült kilépnie a házasságból, a pszichológus szerint fontos, hogy olyan keretek között engedje gyerekének a másik szülővel a találkozókat, amelyek biztonságosak, és kizárólag olyankor, amikor a másik szülő józan. De mindenekelőtt érdemes erről sokat beszélgetni a gyerekkel.

Ha nem egy fizikálisan vagy szexuálisan is abuzív ember a függő szülő, akkor szerinte érdemes hangsúlyozni, hogy melyek azok a tulajdonságai, amelyekhez lehet kapcsolódni, amelyeket lehet szeretni.

A pszichológus szerint az érintett kamasz gyerekeknek pedig érdemes keresniük egy olyan felnőttet, akiben megbíznak, és akivel a problémáikról beszélgetni tudnak. Ha pedig épp mi vagyunk ezek a felnőttek, akkor ahelyett, hogy felmentenénk a szülőket, bátorítsuk arra a kamasz gyereket, hogy olvasson utána a témának, menjen el anonim támogatói csoportba.

De mi a helyzet akkor, amikor a saját tinédzser gyerekeink kezdenek alkoholt fogyasztani?

„Az egész ott kezdődik, hogy mit látnak kiskoruktól. Hogy én például ittam-e, amikor szomorú voltam vagy máshogy próbáltam meg ezzel megküzdeni. Hogy minden ünneplésnek az alkohol volt-e a legfontosabb része, hogy engem is látott-e lerészegedni?” A szakember szerint, mondhatunk bármit, ha addig az alkohol a hétköznapjaink része volt, nem leszünk hitelesek a kamasz gyerekünk előtt. Mert nem a szavak fognak átmenni nála, hanem az, amit addig látott.

Kovács Orsolya arra bátorít mindenkit, hogy legyen biztonságos az a közeg, ahol a kamasz kipróbálja az alkoholt, és előtte beszéljük át vele, hogy milyen típusú ital milyen mennyiségig van rendben. Görög Zita erre közbeveti, hogy akkor ennek utána kell néznie, mert kevés az ismerete a témában. A pszichológus szerint ez egy valós probléma, hiszen mindenki másképp tolerálja az alkoholt, ezért is nagyon fontos a biztonságos családi légkör. Ha pedig barátokkal iszik a gyerekünk, érdemes ismerni azokat a jeleket, amelyek felbukkanásakor szülőként érdemes (újra) átbeszélni a gyerekünkkel az alkoholfogyasztás témakörét. A szakember amúgy azt tapasztalja, hogy a kamaszok elképesztően vágynak a beszélgetésre szüleikkel és más jófej felnőttekkel.

A kérdésre, hogy mit tehetünk azért, hogy a gyerekeink ne legyenek alkoholisták, a szakember azt válaszolja, hogy hagyjuk a gyerekeink érzéseit megjelenni az otthoni beszélgetésekben és segítsük szabályozni azokat. Jó, ha szülőként meg merjük hallani a gyerekeink fájdalmát, ha a dühükkel „hagyjuk őket együtt lenni” – és ha bírjuk, mi is legyünk ilyenkor mellettük, ahelyett, hogy a szobájukba küldenénk őket.

Hős, bűnbak, bohóc: szerepek az alkoholista szülő gyerekeként

A beszélgetés második felében a pszichológus újra azt emeli ki, hogy ha felnőttként jövünk rá arra – és ez szép lassan szokott leesni –, hogy alkoholista vagy bármilyen más függő szülő mellett nőttünk fel, akkor vizsgáljuk meg, milyen szerepet kellett betöltenünk gyerekként, kellett-e hősnek lennünk például, aki a legjobb teljesítményt nyújtja, esetleg mi voltunk-e a bűnbak vagy a bohóc a családban. „Mert ezek a szerepek ránk tudnak égni, és meg tudnak jelenni az érzelmileg fontos kapcsolatainkban, és akár a gyermekeinkkel való kapcsolódásban is okozhatnak nehézséget.”

Az átmeneti szárazság szerinte nem elég, a józanságot kell elérni. „A józansághoz nem elég nem innom, meg kell változtatnom a viszonyomat önmagamhoz és az egész világhoz. Ez viselkedésterápiával érhető el” – mondja, és hozzáteszi, hogy a megfelelő szakemberek és a közösségi terápiák sokat tudnak segíteni ebben.

Görög Zita összegzésként elmondta, hogy nagyon jó válaszokat kapott, amiket a saját életére is vonatkoztatni tud, és látja, miket csinált rosszul az elmúlt 30 évben. A pszichológus szerint már önmagában az óriási dolog, ahogy erről a modell-műsorvezető beszél, és fontos példát képvisel azok felé, akik hozzátartozóként hasonló élethelyzetben voltak.

Kovács Orsolya a beszélgetés vége felé megemlíti, hogy rendszerszintű változásokra lenne szükség azért, hogy nagyobb biztonságban nőjenek fel a gyerekek; és bármilyen érintett tudjon hova fordulni, amikor segítségre van szüksége.

„Évtizedekre előre gondolkodó szakpolitikai tervezésre lenne szükség, ami a szociális rendszerben, az oktatási rendszerben és ehhez kapcsolódóan a gazdasági területen is összehangoltan dolgoz ki stratégiákat, bevonva a különböző területek legjobb szakembereit.”

Addig is a Görög Zitáéhoz hasonló önfeltáró beszélgetésekről kialakuló párbeszéd és például a száraz november jó alkalom arra, ha valaki megnézné, milyen is a kapcsolata az alkohollal.

A Telexen többször is hosszabban foglalkoztunk az alkoholizmus és egyéb függőségek témájával, megvizsgáltuk, ki számít alkoholistának, Bräutigam Gáborral, a Kispál és a Borz első dobosával pedig az alkohollal való küzdelméről, és arról készítettünk interjút, hogyan kezdett el felépülő függők segítőjeként dolgozni.