Tévhitek miatt viszolygunk a bidétől, pedig más emberekké tehet minket

Az élet megmásíthatatlan vastörvénye, hogy az ember kakál. Ráadásul ez a gyakran végzett tevékenységeink közé tartozik. Többször járunk vécére, mint például sportolni, étterembe vagy bulizni. Ha igényesek vagyunk arra, hogy mit sportolunk, milyen cipőben járunk, mit eszünk, vagy milyen italt iszunk egy szórakozóhelyen, akkor azt is átgondolhatjuk, mennyire civilizált módon vécézünk.

Amikor a cikket írtam, körbekérdeztem az ismerőseim között, és kiderült, a bidé használatával kapcsolatban sok tévhit kering, jó páran viszolyognak a használatától. A leggyakrabban előforduló kételyek:

• nagy, külön funkcionáló infrastruktúra kell hozzá, szét kell verni a fürdőszobát, hogy telepíteni lehessen a bidét;
• kakás lesz a kezünk, mert hát oda kell nyúlkálni a bidé használata közben, és az ujjainkkal kell lefejteni a cuccot.

Nos, mindkettő a naprakész ismeretek hiányából fakadó tévedés.

Kakás fenék a jelzőfényben

Legeslegelőször azt érdemes tisztázni, hogy nem egyféle bidé létezik, hanem sokféle, különböző kialakítással és használati lehetőségekkel. A bidék világa nagyon nem az egysíkúságról szól.

Talán az a legismertebb konstelláció, amikor a hagyományos vécé mellett ott van egy, a sima vécére valamelyest hasonlító külön bidé is. Azonban az is tud magas színvonalon bidézni, akinek nincs akkora fürdőszobája, hogy elférjen benne egy különálló eszköz. Kaphatók már olyan vécék is, amelyekben van beépített bidéfunkció. De vécét ritkán cserélünk, ha jelenleg nem ilyen valakinek a toalettje, akkor kis eséllyel cseréli ki csak azért, hogy bidézhessen.

Viszont van egy modern megoldás, amivel átvágható a gordiuszi csomó. Elérhető áron kaphatók már olyan elektromos, bidéfunkciós ülőkék, amelyeket egyszerűen csak rá kell helyezni a hagyományos toalettre. Ezekkel nem kell mást csinálni, csak rá kell kötni a hálózati vizet (ez nem olyan bonyolult, a vécénél úgyis van vízvezeték), és kell neki áram (be kell dugni a konnektorba). Valahogy így néz ki a ketyere:

Úgy működik, hogy miután elvégeztük a dolgunkat, és le is húztuk a vécét, bekapcsoljuk az eszközt, kijön a fúvóka, és egy vízsugárral elkezd tisztítani. Akik ilyet használnak, azt mondják, hagyni kell neki időt, hogy eredményes legyen az alvázmosás, és egy kicsit mocorogni is kell, hogy a vízsugár mindenhova elérjen.

Vannak olyan változatok, amelyekkel többféle kényelmi funkció elérhető. Melegíthető az ülőke, a mosóvíz hőmérsékletét is lehet állítani, de még éjszakai jelzőfény és egyes esetekben ventilátor is van benne, amivel meg tudjuk szárítani magunkat meleg levegővel. Aki nem tölt sok időt vécén ücsörgéssel és fullasztó rohanás az élete, az használhat törülközőt, vagy akár egy kevés, pár perforációnyi vécépapírt is, amivel egy ellenőrző törlés is végezhető. Ebben a videóban jól elmagyarázzák ennek a bidétípusnak a működését.

Ilyen modern, bidés ülőke nélkül is lehet bidézni akkor is, ha nem szeretnénk beszereltetni külön porcelánalapú eszközt a mosdóba. Például ha a vécében van egy kis kézmosó csap, akkor sok esetben ahhoz csatlakoztatnak egy csövet és egy zuhanyfejet, amivel lezuhanyoztathatjuk a fenekünket a klozeton ülve.

Ugye, hogy a mosást!

A felvezetőben azt írtam, nem szükségszerű, hogy kakás legyen a kezünk a bidézéstől. A vízsugaras bidétípusoknál erre minden lehetőségünk megvan, nincs szükség a kezünkre az alapos vízsugarazásnál. A hagyományos bidéváltozatoknál ez már bonyolultabb ügy, ahol csak egy csap van a bidén, amiből folyik a víz, ott valóban szükség lehet a kezünkre is.

Abban sem egységes a bidés közösség, hogy önmagában a víz elegendő-e a tisztasághoz. Vannak, akik nagyon határozottan állítják, hogy igen, szuperül tiszták lehetünk úgy is. Olyanok is mondják ezt, akik eléggé bozontosak odalent, míg mások kiegészítésként szappant vagy tusfürdőt használnak.

Egyes elkötelezett bidézők a következő szemléletes példával érvelnek a bidé mellett és a sima, papíros törlés ellen:

ha például egy balul elsült kutyasétáltatás esetén szaros lesz a kezünk, akkor melyik megoldást érezzük higiénikusabbnak: ha zsebkendővel letöröljük, vagy ha megmossuk a kezünket? Ugye, hogy a mosást!

Az olaszoknál kötelező, a japánok megvadulnak érte

A bidé Magyarországon nem igazán terjedt el, ellentétben sok más országgal. Dél-Európában, a mediterrán országokban nagyon sok háztartásban van bidé. Sőt, Olaszországban és Portugáliában az 1970-es évek óta kötelező beépíteni az új építésű lakóingatlanokba, vagy a felújításon átesőkbe. De más erőteljesen keresztény országban, például dél-amerikai államokban (Argentínában, Uruguayban) is gyakran használnak bidét.

Japánban pedig néhány évtized alatt elképesztően népszerű lett. Az ottani vécégyártó cégeket tömörítő ipari kamara büszkén adta hírül tavaly, hogy a szigetországban üzembe helyezett meleg vizes fenékspricnis vécéülőkék száma átlépte a 100 milliót a 120 millió lakosú országban. A meleg vizes bidéfunkcióval ellátott vécék és vécéülőkék 1964-ben érkeztek meg Japánba, és ez alapjaiban változtatta meg az ország lakóinak fenékmosási szokásait.

Először csak az egészségügyi intézményeket látták el ilyen eszközökkel, később megindult a hazai gyártás, termékfejlesztés, innováció is, majd széles körű reklámkampányok indultak a lakosság ösztönzésére. Az átütő sikert egy 1982-es tévéreklám hozta el.

2022-re már a háztartások 80 százalékában volt spricnis vécé Japánban, de az irodaházakban, bevásárlóközpontokban, szállodákban, vonatokon és pályaudvarokon is elterjedtek. A japánok felmérték azt is, miért népszerű a termék. A leggyakoribb válasz szerint azért, mert higiénikus. 82 százalékuk szerint a termék jól eltávolítja, amit el kell neki, minden második felhasználó szerint pedig egészen egyszerűen frissítő, jó érzés a meleg vizes tisztítás.

Az iszlám világban is sok helyen használnak bidét. Aki járt már például az egyébként vízszegény Katarban vagy az Egyesült Arab Emírségekben, az láthatta, mennyire elterjedt eszköz. Ennek részben az az oka, hogy az iszlám előírások szerint vízzel kell megtisztítani az érintett részeket nagydolog után.

A modern kényelmi funkciók és a járványok miatt az utóbbi években az Egyesült Államokban, Kanadában és nyugat-európai országokban is egyre jobban elterjedt a bidé, mondhatni, egyfajta bidéreneszánsz kellős közepén vagyunk.

Viszlát, papír!

Sok helyen lehet olvasni arról, hogy a bidézés környezetkímélőbb, fenntarthatóbb, mint az, ha vécépapírt használunk. Bonyolult kérdésről van szó, amiben nem nagyon vannak támadhatatlan kutatási eredmények. A cikk írásakor megkerestünk két ismert hazai, környezetvédelemmel, fenntarthatósággal foglalkozó szervezetet is, de nem akartak megszólalni a témában.

Ennek ellenére pár dolgot érdemes megemlíteni. Aki bidézik, az nagy valószínűséggel vagy semennyi papírt nem használ, vagy jóval kevesebbet (ellenőrző törlés), mint bidé nélkül. Tehát sokkal kevesebb papír fogy így, amivel kevesebb fát kell kivágni.

Az Egyesült Államokban például – ahol Európánál és Japánnál kevésbé elterjedt a bidé – évi 36,5 milliárd tekercs vécépapírt használnak el, ami 15 millió kivágott fát jelent. Ráadásul a vécépapírgyártás kifejezetten vízintenzív műfaj, ahhoz, hogy ebből a 15 millió fából klozetpapír legyen, 1800 milliárd liter vizet és 230 millió kilogramm klórt is elhasználnak az előállítás során, amihez rengeteg villamos energia is kell. Emellett a vécépapír – többnyire műanyag – csomagolását is le kell gyártani, és hát ki is kell szállítani a gyárakból rengeteg üzletbe az árut, ami sok káros anyag kibocsátásával jár. És akkor a toalettpapírok színezéséhez, illatosításához használt festékekről, vegyi anyagokról még nem is beszéltünk.

Ehhez képest egy fenékspricnizéshez elhasznált víz mennyisége maximum néhány liter lehet. Összehasonlításképp: egy átlagos vécé egyetlen öblítéséhez 9-15 liter vizet használunk. Viszont nagy, rendszerszintű gond, hogy sajnos az esetek 99 százalékában kristálytiszta ivóvizet használunk öblítésre, ami teljes nonszensz. Fejlettebb rendszereknél úgynevezett szürke vízzel, mosogatásból, mosásból, fürdésből származó használt vízzel húzzák le a vécét. De ilyen rendszert is jóval kevesebben építenek ki, mint ahány embernek az anyagi helyzete ezt simán megengedné.

És hát bidé nélkül, a vécézés plusz papírozás kombinációval se biztos, hogy kevesebb vizet használunk, hiszen egy nagydolognál a legcivilizáltabb forgatókönyv, ha először rögtön lehúzzuk a szörnyecskét, hogy megszabaduljunk a masszív bűzforrástól, és csak ezután papírozunk, a papírt pedig egy újabb lehúzással tüntetjük el.

Viszont azért is nehéz teljesen tisztán látni ebben az egész bidé vs. papír kérdésben, mert oké, hogy a papírozást megspóroljuk a bidével, de annak is pontosan meg kellene vizsgálni a környezeti hatását, hogy mennyi erőforrás felhasználásával és mennyi károsanyag kibocsátásával jár – változattól függően – egy bidé legyártása. Azaz életciklus-elemzésekkel tudnánk biztosan megmondani, hány használat után mondható az, hogy már kevesebbet ártottunk a bolygónak bidézéssel, mint vécépapírozással.

Persze a vízzel működtetett angolvécé és a bidé eleve nem a legkörnyezetkímélőbb eszközök, valójában az lenne az egyik legfenntarthatóbb megoldás, ha mindenki komposztbudiba tojna, kukoricacsuhéval törölné ki a fenekét, a végén pedig faforgácsot hintene a halom tetejére.

Csak óvatosan a hüvellyel!

A bidézéssel kapcsolatban mindenképpen ki kell térni a téma egészségi vetületére is. Azt már említettük, hogy a bidézés higiénikusabb, mint a papírozás, viszont sok helyen lehet azt olvasni, hogy a bidéhasználattal csökkenthető az aranyér kialakulásának az esélye, vagy ha már kialakult, akkor célszerűbb bidét használni, mint papírral csiszolni a fájó részeket. A végbél-higiéniának valóban jót tesz, és az allergiás, viszketéses végbélfájdalom ellen is jó lehet, de az aranyér kockázatát érdemben nem befolyásolja a bidé, vagy legalábbis ez még nem bizonyított – mondta a Telexnek Sipos Péter sebész, proktológus.

A szakember szerint a bidéhasználatnál is fontos, hogy utána viszonylag szárazzá tegyük az alvázunkat, mert a nedvesség hatására fellazult szöveteken könnyebben tapadnak meg a kártékony baktériumok.

A bidézésnél felmerül a nemi szervek tisztításának lehetősége is, és ezzel kapcsolatban több helyen írják, hogy az erőteljes vízsugarazás ártalmas lehet a női nemi szerv működésére, tönkreteheti a hüvelyflórát. Megkérdeztük Csermely Gyula nőgyógyászt, aki azt mondta, nőknek bátran ajánlható a bidé. Annyit érdemes viszont szem előtt tartani, hogy a hüvelyt nem szabad kiöblíteni, ahogy egyébként sima zuhanyzásnál sem. Csak kívülről érdemes lemosni a nagy- és kisajkakat, nem kell benyúlni, kimosni a hüvelyt, így nem ártunk azoknak a baktériumoknak, amelyek a szerv megfelelő működését segítik.