A világ szenteste sem állhat meg – ők azok, akik 24-én is dolgoznak

2022. december 24. – 21:00

Másolás

Vágólapra másolva

Bár az üres utcákat járva úgy tűnhet, hogy az ország minden részén megáll az élet a karácsonyi ünnepek alatt, valójában számos munkahelyen szenteste is ugyanúgy zajlik minden, mint egy átlagos munkanapon. Vagy a munkahely adottságai nem teszik lehetővé a szünetet, vagy a magányos emberek szórakoztatása a cél, máskor épp az életek védelme, vagy az, hogy segítsék az embereket eljutni a szeretteikhez. Kilenc történet azoktól, akik szenteste is dolgoznak.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Gulyás Bence, finomításvezérlő a Mol Dunai Finomítójában

"Hatalmas energiákat tartunk kordában, mindenhol magas nyomással és veszélyes anyagokkal dolgozunk, itt nincs kiló, itt tonna van” – mondja Gulyás Bence, aki hat éve dolgozik a finomítóban, de három év kellett ahhoz, hogy kiismerje magát a saját üzemében. Általában pont ennyi időbe telik, mire valaki egyáltalán önállóan tud dolgozni ehhez a munkához kemény szak- és helyismeret kell.

A finomító csövekkel teli, 11 kilométer átmérőjű területe olyan, mint egy steampunk álom, de vannak itt őzek, sasok és vércsék is. Akár 8-10 kilométert is megtesz egy nap, nem ritka, hogy 70 emeletet jár be egy műszak alatt. Az élet itt sosem áll meg, ha meg is jelenik hír arról, hogy a finomító leáll, az azt jelenti, hogy az 55 üzemből 2-3 nem megy. „Gázolajat gyártunk, ami az ország mozgatásához kell, nem szünetelhetünk. Ez karácsonykor is így van, de a mi családunk ehhez már hozzászokott, hiszen az édesapám is itt dolgozik. Úgy nőttem fel, hogy akkor volt karácsony, amikor ő is velünk tudott ünnepelni, ha 22-én volt otthon, 22-én volt tartottuk 24-ét. Ez nekünk teljesen normális. Persze nekem még nincs saját családom, szóval még egyszerű a szervezés.”

Azt mondja, a finomítóban karácsonykor is minden ugyanúgy zajlik, mint bármely munkanapon. „Van egy kis karácsonyozás, egy műfenyő, szoktunk hozni azért sütiket, bejglit a konyhába. De semmi másban nem különbözik ez a nap, minden maximális kapacitással üzemel, akkor is, ha minden jól megy, ha van elég üzemanyag. Mert egy meghibásodás bármikor bekövetkezhet. Elég egy rossz mozdulat, veszélyes munka ez. Azt kell szemmel tartani, illetve átlátni, hogy ha egy adott ponton beavatkozunk, akkor az a rendszer többi részére milyen hatással lesz.”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Dr. Székely Krisztina, mentőorvos

„Sem a betegség, sem a baleset nem válogat, így bizonyos szempontból ugyanolyan nap ez, mint a többi – mondja Székely Krisztina, mentőorvos. 11 éve diplomázott, azóta minden évben dolgozott az ünnepi időszakban. Ahogy mondja, a szakmájukban a december 24-26, illetve az év utolsó és első napja számít ünnepnek. „Ekkor nemcsak a mentők, hanem globálisan az egészségügyben mindenki vállal legalább egy szolgálatot.”

Bár mint mondja, a betegségek ugyan nem követik a naptárat, azért vannak tipikus karácsonyi és szilveszteri hívások. „Karácsonykor több a »picit túlettük magunkat« típusú feladat. Dolgoztam már az ünnepek alatt sürgősségi osztályon, ott is gyakran találkoztam gyomorrontásos, ételmérgezéses esetekkel. Gyakran hívnak minket ilyenkor magányos, idős emberek, akiknek nincs szükségük kórházi ellátásra, csak egy kis figyelemre vágynak. Szilveszterkor főként a bulizás, az alkoholfogyasztás miatt kapunk több riasztást.” Azt mondja, az a tapasztalata, hogy az emberek tisztelik a mentőket. „Az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy mindenki nagyon kedves velünk. Szenteste persze előkerül a szaloncukor, gyakran megkínálnak sütivel vagy kávéval, jól esik, de általában nem szoktam elfogadni. Egy mosoly és egy köszönöm, az nekem tökéletesen elég.”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Zemliczki Róbert, Assistant Front Office Manager, Hilton Budapest

Zemliczki Róbert a gimnázium után londinerként kezdte szállodai pályafutását a margitszigeti szállodában, majd még néhány budapesti hotelt megjárva, 2022-től a Budai Várban található ötcsillagos Hilton Budapest alkalmazottja. Assistant Front Office Manager, azaz a recepció munkáját koordinálja, emellett concierge feladatokat is ellát, vagyis amikor szükséges, útbaigazítja és információval látja el a vendégeket.
Az elmúlt 23 évéből egyetlen olyanra sem emlékszik, amikor legalább egy karácsonyi műszakot ne vitt volna el. Azt mondja, amíg fiatal volt, ezzel nem is igen törődött, a szilveszteri szabadnap ennél jóval lényegesebb volt. „Korábban előfordult, hogy mindhárom karácsonyi napot elvállaltam, de most, hogy már feleségem és gyerekem van, minden más hangsúlyt kapott. De még mindig szeretem annyira a munkám, hogy egy szentesti műszakot is könnyen átvészelek.”

Ezen a napon minden kicsit korábban kezdődik neki, az ünnepi vacsorából például ebéd lesz, este pedig az otthonról hozott halászleveket és bejglimaradványokat már a hoteles kollégák körében fogyasztják el közösen. Éjszakára a szálloda aztán csendes üzemmódba kapcsol. „Szinte semmi mozgás nincs. Legfeljebb lejön valaki egy törülközőért, de az sem igazán jellemző. Még a műszaki eszközök is kegyesebbek ilyenkor hozzánk, se egy elromlott lift, se egy elvesztett kulcskártya” – fogalmaz, de azért megjegyzi, az ördög soha nem alszik, egy szállodában minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is.

És kikből áll a karácsonyi vendégkör? Az itt tartózkodó külföldi turistákon kívül például olyan „amerikás magyarokból”, akik egy szállodába szervezik meg a találkozójukat. De arra a vendégre is jól emlékszik, aki a családi veszekedés elől menekült egészen a hotelig. Nem beszélve azokról a világ változatos pontjairól érkező utazókról, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a magyarok éppen karácsonyt tartanak. Rutinos concierge-ként ilyenkor rövid összefoglalót ad a keresztények legfontosabb ünnepéről, aztán jobb híján kellemes sétát tanácsol az üres budapesti utcákon.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Garancsi Ágnes, a Cirko-Gejzír mozi menedzsere

„Megkockáztatom, ugyanolyan fontos, hogy egy csomó embernek örömöt okozzunk ezzel a programmal, mint az, hogy otthon karácsonyozzak a családommal” – mondja az egyetlen, szenteste is nyitva tartó budapesti mozi munkatársa. Pedig idén kis híján elmaradt a Cirko-karácsony, a korábban a mozi vezetőjeként is tevékenykedő Garancsi Ágnes viszont addig szervezkedett, míg egy kolléganőjével elvállalták, hogy levezetik a 24-i vetítéseket. Ez azt jelenti, hogy a nézők kiszolgálásán át a mozigép kezeléséig mindent ők csinálnak majd.

A Cirko szentesti programja már az első évben sikeres volt, és azóta is mindig közel telt ház van. „Érkeznek harmincas vagy középkorú párok, de visszatérő vendégeink olyan idősebb, magányos emberek is, akiknek ez egy remek program arra, hogy ne töltsék egyedül az ünnepet. És ez csodásan jó érzés nekünk.” Az alkalomra persze pozitív hangulatú filmeket választanak mindhárom terembe, Garancsi Ágnes szerint A boldog idők című francia játékfilm például évek óta nagy siker ilyenkor. A filmek végén aztán pezsgővel is koccintanak – és ennél már tényleg csak szilveszterkor van nagyobb buli a Cirkóban.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Koczka Attila, bolti eladó

Közel harminc éve van az „iparban”, és egy kezén meg tudja számolni, ez alatt hány alkalommal nem töltötte a szentestét a bolti pult mögött. Koczka Attila, vagy ahogy egy fél budapesti kerület hívja, Koczka az a kivételes eladó, akitől tényleg jókedvűen távozik a vevő. „Nagy kösz!” – mondja mindig búcsúzóul, a rutinjáról pedig csak annyit, hogy a kisbolt összes termékének árát fejből vágta az infláció előtt.

Mivel egyedülálló, a szenteste műszakját évről évre magára vállalja, és tulajdonképpen ezt a napot kifejezetten élvezi is. „llyenkor lehet tolni a giccset. A háttérben karácsonyi zene szól, és néha beteszem mellé Kevint is. A vásárlók érzelmeire hatok, és ezt nagyon bírják” – meséli Koczka Attila, aki általában túlórázik is. Előfordult, hogy bár a nyitva tartás délután 4-ig szólt, még 8-kor is kisebb sor állt a bolt előtt, neki pedig nem volt szíve elküldeni a vevőket. „Nyilván valami pont lemaradt, amit még muszáj lenne beszerezni: tejfölt, élesztőt, sört, bármit. Jó érzés, hogy ilyenkor az utolsó utáni pillanatban hozzám tudnak fordulni.”

De Koczka sincs azért mindig egyedül szenteste, két alkalommal is meghívta őt magához egy-egy család, két törzsvásárlója. És hogy mit üzen azoknak, akik már rég a halászlevet szürcsölik, miközben ő még mindig fogadja az utolsó, mazsoláért beesőket? „Boldog karácsonyt!”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Fodor Tiborné Kata, a MÁV-START nemzetközi vezető jegyvizsgálója, Keleti pályaudvar

Jelentkeznie sem kellett külön, a főnökasszonya pontosan tudta, hogy szívesen vállalja a munkát az ünnepekkor. A három éve nemzetközi vezető jegyvizsgálóként dolgozó Fodor Tiborné Kata szintén MÁV-alkalmazott férjével előzékenyen azt vallják, karácsonyozzanak otthon inkább azok, akiknek van gyerekük. A december 24-i műszakja 17:30-kor indul, ekkorra kell beérnie a Keleti pályaudvarra. Ezután 18:40-kor „elvisz” majd egy nemzetközi vonatot Hegyeshalomba, és onnan „visszahoz” egy másikat. Ezt követően a Keletiben készenlétbe helyezi magát, ami szintén nem pihenéssel telik, hanem a szerelvények műszaki vagy takarítási munkáinak koordinálásával. Reggel pedig még kétszer megjárja Aszódot is.

Azt meséli, szenteste a vonaton is minden lelassul és nyugodtabbá válik, az utasoktól ilyenkor gyakrabban kap egy kedves mosolyt is, a legtöbben boldog karácsonyt kívánnak, vagy csak annyit mondanak, legyen szép napja. „Máskor ezt kevésbé tapasztalom, de szerintem nem is elvárható a hétköznapok rohanásában, még ha sokszor jól is esne. Engem főleg akkor nem szeretnek, ha valami gond adódik a jeggyel. De hát a szabály, az szabály, abból nem tudok engedni, még karácsonykor sem” – fogalmaz a jegyvizsgáló. Igaz, teszi hozzá, ilyesmi ezen a napon nem is igen szokott előfordulni – senki nem akarja tönkretenni a karácsonyát azzal, hogy konfliktusba kerül a kalauzzal.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Zilahi Zsolt, MÁV főrendelkező, Déli pályaudvar

„Pár évvel ezelőtt az ünnepek alatt összefutottam az utcán egy ismerősömmel, és kérdezte, hova készülök. Mondtam, megyek dolgozni. »Szenteste? Jézus Mária, el nem tudnám képzelni!« És ti mit csináltok, kérdeztem vissza. »Megyünk le vonattal Szombathelyre anyósomékhoz.« Na látod, mondtam, nekem ezért kell dolgoznom. Az emberek többségének teljesen természetes az, hogy elindulnak, és jár a villamos, a távolsági busz, a vonat. Pedig valakiknek ezeket is működtetnie kell” – magyarázza Zilahi Zsolt, aki nyolc éve dolgozik a Déli pályaudvar kötelékében, eleinte forgalmi szolgálattevőként, jelenleg pedig főrendelkezőként, azaz ő fogja össze egy adott napon a pályaudvaron szolgálatot teljesítők munkáját és koordinálja a vonatmozgásokat. Márpedig a vonatforgalom karácsonykor sem áll le.

Idén úgy alakult, hogy nemcsak december 24-e, de 25-e éjszakára is beosztották. Ez ritka, most így jött ki a lépés. A főrendelkező azt mondja, mostanra a családja is megszokta ezt – ilyen a vasutasok munkája. Azt azért ő sem tagadja, hogy valamivel kellemesebb lenne otthon, a fa és a család mellett karácsonyoznia, de mivel ez a hivatása, kicsit az is meg tudja dobogtatni a szívét, hogy másoknak segít eljutni a szeretteikhez még az ünnepek idején is. A vasút egyébként is olyan, mint egy nagy család, de ilyenkor érezhetően bensőségesebb a hangulat a Déliben is – mondja. „Ha meg valami fennakadás történik, próbáljuk a kollégákkal minél gyorsabban és rugalmasabban visszaállítani az eredeti menetrendet, ahogy tesszük azt az év minden napján.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Ekart Esther, védelmi ellenőr, mentor, Liszt Ferenc Repülőtér

Ekart Esther a repülőtér utasbiztonsági ellenőrzésén dolgozik. „Átvizsgálom az utasokat, a kézi- és feladott poggyászaikat, hogy a szigorított védelmi területre és így a légi jármű fedélzetére már ne kerülhessen be semmilyen tiltott eszköz vagy anyag.” Azt mondja, azzal, hogy kedvesen és nyugodtan állnak a munkájukhoz, az utasok is megnyugszanak és sokkal stresszmentesebben haladnak át az ellenőrzésen. „Két jó szó, és máris megnyugszik az utas, és így boldogabban indul tovább.” Szerinte karácsonykor fokozottan igaz mindez.

A kilenc év alatt, amióta a reptéren dolgozik, eddig mindig szolgálatban volt szenteste. „Általában a gyermekes családokban élő kollégák vannak karácsonykor szabadságon, mi pedig, akiknek nincs még gyermekünk, bevállaljuk ezeket a napokat. Érezhetően más ez a nap, mint a többi. Sokan hoznak be sütit, az egész hangulat ünnepi. Az utasok is mások, mindenki siet a családjához, de ilyenkor még inkább igyekszünk támogatni őket. Meghitt az egész, ünnepi, és ehhez a hozzáállásunk sokat hozzátehet.”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Weiler Vilmos, újságíró, Telex

"Kigyulladt karácsonyfák, betörések, politikusok meghitt képei – hírek karácsonykor is vannak, valakinek pedig meg kell írni ezeket. Az újságírók csak abban reménykedhetnek, hogy a költségvetés 4000 oldalas módosítása nem szenteste fog megjelenni.

Ahogy az év minden napján, úgy december 24-én és szilveszterkor is üzemel a Telex hírügyelete, mert nekünk fontos, hogy ha bármi történik a világban, azt nálunk minél hamarabb el lehessen olvasni. Annyi különbség azért van, hogy a hírügyeleteseken kívül a többiek nem dolgoznak az ünnepnapokon, tehát az ilyenkor megjelenő nagyobb cikkeket, összefoglalókat már korábban megírtuk.

Mi alapvetően beosztásban csináljuk az ügyeleteket, tehát ha lehetnek is kéréseink, felülről kapjuk meg, melyik műszakokban kell híreket írni. A karácsony és a szilveszter azért kivétel, ilyenkor a szokásos nyolcórás helyett lehet négyórás műszakokat kérni. Én azért vállaltam el a szentestét, hogy ne a gyerekes kollégáknak kelljen ilyenkor dolgozniuk. Ráadásul mi amúgy is napközben szoktunk karácsonyozni a családdal, este inkább csak beszélgetünk, azt pedig lehet úgy is, hogy közben a laptopon dolgozik az ember."

Ehhez a cikkhez az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk.

Kedvenceink