„Harc folyt a Fidesz lelkéért” – Orbán és a megtorpanó gazdaság III.

Orbán Viktor laza volt, és kicsit csapongó. Persze megtehette, mert nem a nyilvánosság előtt beszélt, hanem zárt ajtók mögött a Parlamentben.

A képviselők által „EU-s nagytanácsnak” nevezett fórumot hagyományosan az uniós csúcstalálkozók előtt szokták tartani azzal a céllal, hogy az épp aktuális miniszterelnök tájékoztassa az Országgyűlés vezető tisztségviselőit, köztük több ellenzéki képviselőt arról, hogy mi várható a tagállamok vezetőinek következő brüsszeli megbeszélésén.

Amikor Orbán tavaly tavasszal, 2023 márciusában részt vett egy ilyen tanácskozáson, akkor az ülésről részletes információkkal rendelkező források szerint hosszan beszélt gazdasági kérdésekről. A Parlament Delegációs termében, a díszes pulpitus előtt helyet foglalva elmondta például, hogyan próbálják a németek magyar segítséggel fellazítani azt a már elfogadott uniós egyezséget, amely szerint 2035-től betiltják a belsőégésű autómotorok forgalomba hozatalát.

A miniszterelnök elmagyarázta, a terv az, hogy ez a tilalom ne vonatkozzon ezekre a motorokra, ha azokat olyan szintetikus üzemanyaggal hajtják, amelyek nem bocsátanak ki káros anyagokat. Orbán némi büszkeséggel a hangjában hozzátette, hogy ebben a németeket az egyik korábbi minisztere, Palkovics László segítette, aki „a németekkel összeesküdve valami dokumentumba becsempészett valami félmondatot”, ami lehetővé teszi a tiltás kijátszását.

Orbán itt megjegyezte, hogy a szintetikus üzemanyag kifejlesztése Adolf Hitler programjában is szerepelt már, a téma azonban lekerült a napirendről, mivel a németek elvesztették a második világháborút.

A miniszterelnök ezután rátért arra, hogy bárhogy is alakul a 2035-ös tiltás sorsa, a kormánynak szerinte mindent meg kell tennie a magyarországi autóipar megőrzése érdekében. „Ennek pótlása más iparágakkal ebben a pillanatban, ilyen volumenben, el sem tudom képzeni, hogyan lenne megoldható” – mondta Orbán arra utalva, hogy az autógyárak nemcsak a magyar GDP-hez és exporthoz járulnak hozzá nagy mértékben, hanem közvetlenül és közvetve 300 ezer embernek adnak munkát.

Orbán hozzátette, ha nem sikerül megfúrni a 2035-ös tiltást, akkor ezeket az autógyárakat csak úgy lehet megőrizni, ha az elektromos autókhoz szükséges alkatrészeket, így az akkumulátorokat is Magyarországon gyártják.

Orbánnak arra is kész válasza volt, hogy a gyakorlatilag munkaerőhiánnyal küzdő Magyarországnak honnan lesz az akkumulátorgyártáshoz elengedő munkása. Szerinte az országnak van egy 200–300 ezer fős belső tartaléka, amely földrajzilag jól elhatárolt területen összpontosul, ezért épülnek az új gyárak az ország keleti és déli részein. „Itt van elég munkaerő még, csak képezni kell, sok a cigány közöttük, szó se róla” – fogalmazott Orbán.

Hozzátette, hogy további tartalékokat lát a nőkben is, főleg „ha ezt a részfoglalkoztatási programot, ami a magyaroknak nagyon nehezen megy, valahogy ügyesebben tudnánk csinálni”. Sajnálkozva megjegyezte, hogy „egyelőre a hölgyek se nagyon reagálnak jól rá, meg a mi szabályozásunk is túlságosan bonyolult”, de szerinte ettől még ebben a körben is vannak tartalékok.

A miniszterelnök kitért azokra a kritikákra is, amelyek szerint az akkugyárak helyett magasabban képzett munkaerőre támaszkodó ágazatokkal kellene fejleszteni a gazdaságot. Orbán ezt azzal söpörte le az asztalról, hogy „én nem tudok elképzelni egy olyan társadalmat, ahol nem lesznek olajos kezű emberek meg piszkos kezű emberek”. Szerinte ezért nem érdemes arról beszélni, hogy egy adott munkás mennyire képzett, ehelyett inkább bátorítani és megbecsülni kéne az alsó középosztály tagjait.

Példaként azt említette, hogy kukásnak lenni sem szégyen.

„Hát miért lenne az? Rendesen meg kell fizetni, és el kell végezni”

– fogalmazott a miniszterelnök. Közölte, ha nem ezt tesszük, akkor bizonyos munkákat majd nem akarnak elvégezni a magyarok, és akkor „nyomás lesz rajtunk, hogy behozzunk ide majd mindenfajta idegen népséget”, ami Orbán megfogalmazása szerint „Nyugat-Európából ismert társadalmi torzulásokhoz” vezethet.

Ez a jelenet is mutatta, hogy Orbánnak mennyire határozott elképzelései vannak alapvető gazdasági kérdésekről az autóipartól a munkaerőpiacon át a szakképzésig. A miniszterelnököt régóta ismerő források szerint ez is olyan terület – a kül- és a belpolitikához hasonlóan –, ahol elsősorban ő határozza meg az irányokat.

Míg politikai pályafutása korábbi szakaszaiban meghallgatott képzett közgazdászokat – és volt, akikre egyenesen felnézett –, 2013-tól fokozatosan szűkült azoknak a szakembereknek a köre, akikkel szóba áll. Ekkortól kezdve még inkább jellemző lett az, hogy a gazdasági döntések során is fontosabbak lettek számára a rövid távú politikai érdekek, mint a hosszabb távú szempontok.

Orbán úgy hajtotta végre ezt a fordulatot, hogy ő maga nem rendelkezik gazdasági képzettséggel. Ugyan a politikában töltött évtizedek alatt szert tett némi közgazdaságtani tudásra, és bizonyos szakmai fogalmakkal meglepően jól tisztában van, időnként kibuknak a hiányosságai is. Közben olyan rendszert alakított ki a kormányban, amelynek révén bizalmasai az alsóbb szintekre hatékonyan továbbítják a követendő irányt, de az már nem feltétlenül jut vissza Orbánhoz, ha valamely elképzeléssel problémák vannak.

Ezek a fejlemények is szerepet játszhattak abban, hogy a magyar gazdaság elmúlt másfél évtizedes teljesítménye – a kormányzati propaganda állításával ellentétben – nem volt túl fényes. Bár Magyarország a korábbi állapotához képest több mutató alapján sokat fejlődött, régiós összehasonlításban már sokkal kevésbé teljesített jól. Számos statisztikai adat azt mutatja, hogy az elmúlt évtized nagyrészt kedvező világgazdasági környezetéből és a bőséges uniós támogatásokból a régió országai – köztük a sokáig lesajnált Románia is – sokkal jobban profitáltak.

A Direkt36 háromrészes cikksorozatban foglalkozik az Orbán-féle gazdaságpolitika alakulásával. Az első két cikkben eddig bemutattuk azt, hogy miként alakult Orbán viszonya korábbi legfontosabb gazdasági tanácsadójával, Matolcsy Györggyel, és hogy miként cserélte le őt Nagy Mártonra, aki jelenleg a miniszterelnök által diktált irányhoz szükséges ötleteket szállítja. A sorozat harmadik, utolsó részében azt meséljük el, hogyan vált Orbán a gazdaságpolitika első számú urává, és miként lett számára ez a terület is a hatalomban maradás eszköze.

Orbán Viktor hivatalának részletes kérdéssort küldtünk a Parlamentben mondott nem nyilvános beszédéről és a cikkben szereplő, őt érintő információkról, de nem kaptunk választ.

I. A NYITOTTSÁG

Szokatlan megbeszélést tartott 2011 szeptemberében Orbán Viktor. Miközben a kormánya mindenféle egyeztetés nélkül hozott meg nagy horderejű gazdasági intézkedéseket, a miniszterelnök úgy döntött, bizonyos kérdések átbeszélésére összehív néhány közgazdászt.

A Parlament egyik termében megtartott tanácskozásra összesen tizenegy vendéget hívtak meg. Az asztalok körül olyan ismert – a Fideszt korábban valamilyen formában segítő vagy vele szimpatizáló – közgazdászok foglaltak helyet, mint az első Orbán-kormány alatt a pénzügyminiszteri posztot betöltő Járai Zsigmond, az Antall-kormány idején a jegybankot irányító Bod Péter Ákos, a miniszterelnök mellett gazdasági főtanácsadóként tevékenykedő Szapáry György, illetve Csaba László, a CEU tanára.

Több résztvevő beszámolója szerint a három óránál is hosszabb megbeszélés során az összes közgazdász szabadon kifejthette a véleményét. Bár a teremben Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter és Szijjártó Péter, a miniszterelnök akkori szóvivője is jelen volt, a kormány részéről szinte csak Orbán szólalt meg. „Orbánon látszott, hogy ami érdekli, neki húsba vágó, ott mélyebben is belekérdezett dolgokba” – fogalmazott az egyik résztvevő, aki szerint Orbán nemcsak figyelt, de néha le is jegyzetelt egy-egy gondolatot.

Orbán leginkább a magyar gazdaság előtt álló lehetőségekről kérdezte a közgazdászokat, ők azonban a jövőre vonatkozó kérdések megválaszolása mellett véleményezték a kormány korábban meghozott döntéseit is. Ekkorra ugyanis az Orbán-kormány több vitatott gazdasági intézkedést is bevezetett. Ilyen volt például a magasabb jövedelemmel rendelkező többgyerekeseket segítő egykulcsos személyi jövedelemadó (szja), amelytől a kormány a gazdasági növekedés beindulását várta.

Amikor az egykulcsos szja hatásaira terelődött a szó, Orbán az egyik jelenlévő forrás szerint „becsületes dolognak”, „igazságosnak” nevezte, hogy mindenki egyforma adókulccsal adózik. A teremben ülő közgazdászok közül viszont többen is kritizálni kezdték az intézkedést. Elmondták, hogy a „horizontális igazságosság” mellett – vagyis hogy minden vagyoni réteg ugyanakkora kulccsal adózik – létezik „vertikális igazságosság” is, ennek értelmében pedig az alacsonyabb jövedelműeket aránytalanul jobban sújtja az egykulcsos adó.

A jelenlévők elmondása szerint Orbán az ehhez hasonló megjegyzésekre nem reagált érdemben, a saját igazáról sem próbálta meggyőzni a közgazdászokat, csupán udvariasan, tisztelettudóan meghallgatta a kritikákat. Ez a találkozó is jelezte, hogy a miniszterelnök még ekkor is kíváncsi volt a hagyományosan gondolkodó közgazdászok véleményére, akikre a politikai pályafutása elején komolyan támaszkodott.

A kormányzásra készülő Orbán az 1990-es évek közepén felkészült gazdasági szakemberekkel vette körbe magát. Köztük volt Chikán Attila közgazdász professzor és a több pénzintézetnél is dolgozó Urbán László, akik kulcsszerepet játszottak a Fidesz első gazdasági programjainak kidolgozásában. Rajtuk kívül Orbán rendszeresen egyeztetett többek között Surányi Györggyel is, aki az 1990-es évek elején és közepén is vezette a jegybankot.

Hasonló körből választott szakembereket az 1998-as választási győzelme után is. Gazdasági miniszternek például Chikánt kérte fel. A pénzügyminiszterségre sokáig esélyesnek tartott, de túlságosan önjárónak bizonyult Urbánt ugyan végül ejtette, a posztra a szintén piaci – banki és tőzsdei – háttérrel rendelkező Járai Zsigmondot választotta.

Viszonylag hamar kiderült azonban, hogy Orbánt frusztrálja a közgazdászok gondolkodása. A miniszterelnökkel akkoriban kapcsolatban álló egyik forrás szerint Orbán szűkebb körben ezt úgy fogalmazta meg:

„Nem szeretem a közgazdászokat, mert mindig azt mondják, hogy mit nem lehet megcsinálni. Engem azért választottak meg, hogy megcsináljak dolgokat”.

A forrás szerint ez a miniszterelnök által később is hangoztatott kritika többek között Chikánra vonatkozott, akit másfél év után, 1999 decemberében menesztett is a kormányból.

A helyére érkezett Matolcsy György, aki azzal férkőzött be Orbán bizalmába, hogy hajlamos volt elrugaszkodni az akkor fősodornak számító piacbarát közgazdasági gondolkodástól, és nyitottabb volt az állami beavatkozásokra (kritikusai szerint túlságosan is, ahogy az cikksorozatunk első részéből kiderült). Egy korábbi kormánytisztviselő szerint Orbán az egyik négyszemközti beszélgetésük során Matolcsy mellett érvelve azt fejtegette, hogy neki a gazdasági miniszteri poszton olyan emberre van szüksége, akinek naponta van tíz különböző ötlete, amelyek közül kilenc lehet, hogy elvérzik, de az egy megmaradttal lehet valamit kezdeni.

Bár Orbán közel került az élénk fantáziájú Matolcsyhoz, közben továbbra is nagyban támaszkodott a jóval konzervatívabb, a piacba való túlzott beavatkozásoktól ódzkodó pénzügyminiszterére is. „Járai Zsigmond volt neki az isten” – mondta erről egy korábbi kormánytisztviselő. A bizalom pedig kölcsönös volt. Járai az önéletrajzi könyvében azt írta, az éles eszű Orbán jogászként ugyan nem sokat ért a gazdasághoz, mégis van érzéke ahhoz, hogy rátapintson a lényegre. Járai szerint Orbán ekkoriban nagyon józanul, a takarékos református emberek hozzáállásával közelített a gazdasági kérdésekhez.

Ez a kettősség – a konzervatív és az unortodox irányzatokra való odafigyelés – még sokáig jellemezte Orbánt.

II. HARC A FIDESZ LELKÉÉRT

Bár a Fidesz 2010-es, földcsuszamlású győzelme után látszólag a nemzetgazdasági miniszternek kinevezett Matolcsy került a legfontosabb döntéshozói pozícióba, valójában nem egyedül ő dominált.

Orbán ugyanis ennél komplexebb rendszert alakított ki. Csaba László egyetemi tanár – aki egyike volt azon közgazdászoknak, akikkel Orbán ebben az időben rendszeresen találkozott – szerint a kormányzati gazdaságpolitika alakításában 2010 után a politikai mellett egy szakértői kör is szerepet játszott. Orbán pedig maga döntötte el, hogy az egyes intézkedésekkel kapcsolatban közülük épp kire hallgatott.

A Matolcsy által képviselt unortodox irány mellett volt egy hagyományos, piacbarátabb elveket képviselő szakértői kör. Ez utóbbihoz tartozott például Járai Zsigmond, az állami költségvetés átláthatósága felett őrködő Költségvetési Tanács elnöke, Szapáry György, Orbán gazdaságpolitikai főtanácsadója, és Bod Péter Ákos, akivel a miniszterelnök még ekkoriban is többször konzultált.

Csaba László szerint a 2010 utáni évek kormányzati gazdaságpolitikáját ezért az eltérő mentalitású szereplőknek köszönhetően egyfajta kettősség jellemezte: „unortodox eszközöket” használtak ahhoz, hogy „ortodox célokat” érjenek el. Vagyis a 2008-as gazdasági válság után a különböző rendkívüli intézkedéseket olyan konzervatív célok érdekében hozták meg, mint a fizetőképesség fenntartása, az államadósság csökkentése, a függetlenedés a nemzetközi pénzügyi szervezetektől.

Csaba László szerint a különböző gazdaságpolitikai döntések megvitatása során Orbán informálisan külön-külön is egyeztetett annak a szakértői, közgazdász körnek a tagjaival, akiket 2011 szeptemberében hivatalosan is összehívott. Ez volt az a találkozó, ahol néhány résztvevő bírálta az egykulcsos adó bevezetését. A kormány ezekről a találkozókról a nyilvánosságot is tájékoztatta, eszerint a tizenegy gazdasági szakemberrel Orbán később, 2011 novemberében újra találkozott.

A miniszterelnök 2012 júliusában viszont már csak egy hat főből álló körrel egyeztetett. Ennek a szűkebb társaságnak a kormány akkori közleménye szerint Járai Zsigmond, Bod Péter Ákos, Csaba László, Surányi György, Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének akkori elnöke, valamint Gottfried Péter, Orbán európai uniós főtanácsadója volt a tagja. Erre a találkozóra a korábbiakkal szemben már nem hívták meg több pénzintézet vezetőjét. A meghívottak köréből kikerült egyik forrás szerint ebben szerepet játszhatott az, hogy a miniszterelnöknek nem tetszett, hogy az érintettek kritikát fogalmaztak meg.

Az Orbán körüli politikai és szakmai körök konkuráltak is egymással. Egy korábbi kormánytisztviselő szerint Orbán a közgazdászokkal folytatott találkozóit arra is felhasználta, hogy Matolcsynak versenyhelyzetet teremtsen. A 2011. novemberi találkozón az OTP Alapkezelő akkori vezérigazgatója, a Fidesz egyik alapítója, Hamecz István például Matolcsyra célozva arról beszélt, hogy a nemzetközi befektetői bizalmat csak úgy lehet visszaszerezni, ha „személyi változás” történik a gazdaságirányításban. Az egyik résztvevő beszámolója szerint a teremben jelenlévő Matolcsy „vörös lett, mint a rák”, miközben Orbán végighallgatta Hamecz ezzel kapcsolatos fejtegetését, azt azonban később nem kommentálta.

Ebben az időszakban „harc folyt a Fidesz lelkéért” – mondta ezekről a konfliktusokról Csaba László, aki szerint ekkoriban nemcsak a gazdasági, hanem a külpolitikai témákban is viták folytak a kormányzat környékén. A külpolitikában a szakmai vonalat többek közt Martonyi János külügyminiszter és Gottfried Péter képviselte. A közgazdász szerint ennek a harcnak az volt a tétje, hogy az unortodoxia milyen mértékben nyer teret, az ország elindul-e az illiberális rendszer irányába.

Ez a kérdés 2013-hoz közeledve eldőlt, akkorra ugyanis az Orbán körüli közgazdászok nagy része kiesett a rendszerből, így a velük folytatott egyeztetések is megszűntek. Járai például 2012 elején előbb lemondott a Költségvetési Tanács elnöki posztjáról, majd napokkal később azt közölte, gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség, mivel „Matolcsy eléggé elhasználódott a piacon”.

Úgy tűnt, a Fidesz lelkéért folyt harcban vesztettek a korábbi irányvonal képviselői. Orbánnak ezt a váltást megkönnyítette a nemzetközi a politika alakulása is.

III. A NARANCSSÁRGA FONAL

Orbán annak ellenére nagy reményekkel érkezett meg 2013. január 30-án Brüsszelbe, hogy az Európai Bizottsággal nem volt felhőtlen a viszonya. A portugál José Manuel Barroso által vezetett testület ugyanis az Orbán-kormány több intézkedését is keményen bírálta.

Orbán a látogatásával oldani akarta a feszültséget. Azt szerette volna elérni, hogy az Európai Bizottság szüntessen meg egy Magyarországgal szembeni uniós intézkedést. Ez az úgynevezett túlzottdeficit-eljárás volt, amelyet az EU azért indított, mert a magyar költségvetés hiánya több éven keresztül is meghaladta az unió által elvárt szintet. A helyzet annyira súlyos volt, hogy az a veszély fenyegetett, Brüsszel befagyasztja a Magyarországnak járó uniós pénzek egy részét.

A találkozón úgy tűnt, Orbán meg tudta győzni Barrosót, hogy a magyar kormány komolyan gondolja az elmúlt években elkezdett szigorú költségvetési politikáját, és tényleg le akar kerülni az uniós szégyenpadról. Erre utalt, hogy a megbeszélés után a két politikus barátságos hangulatban, nevetgélve tartotta meg a közös sajtótájékoztatóját. Orbán egyenesen „nagyon jó találkozóról” beszélt, Barroso pedig azt emelte ki, hogy örül a nyílt és barátságos együttműködésnek a magyar kormánnyal.

A következő hónapokban a kormány mindent meg is tett annak érdekében, hogy tartani tudja az előírt hiánycélt. Bejelentettek több takarékossági intézkedést, amelyek meg is hozták a várt eredményt, 2013 júniusában Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól. Orbán mindezt hatalmas sikernek állította be, nem sokkal később arról beszélt, hogy

„uniós tagságunk óta még soha nem álltunk ilyen biztos lábakon”.

Orbán öröme azonban jóval többről szólt, mint amit kifelé mutatott. Csaba László közgazdász szerint, aki akkoriban még kapcsolatban állt kormánypárti politikusokkal, a brüsszeli egyeztetések során az EurópaiBizottság elismerően beszélt a magyar kormány 2010 utáni válságkezeléséről. A Bizottság értékelte, hogy a válságot Magyarország önállóan is kezelni tudta, Görögországgal ellentétben nem volt szüksége pénzügyi mentőcsomagra.

Ezt pedig Csaba információi szerint azzal hálálta meg az Európai Bizottság, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével azt üzente a magyar kormánynak, „csináljatok, amit akartok, minket nem érdekel”. A közgazdász szerint ezzel Orbán gyakorlatilag szabad kezet kapott a magyar gazdaság irányításában.

„Innentől indult el a politikavezérelt gazdaságpolitika”

– fogalmazott a közgazdász arra utalva, hogy a gazdasági döntések meghozatalában ekkortól kezdve fontosabbak lettek a politikai szempontok, mint a szakmaiak.

A kormány ekkor döntött úgy, hogy a lakosság számára hatóságilag csökkentik a közüzemi szolgáltatások díjait. A rezsicsökkentés 2013-től kezdve a kormány egyik legfontosabb politikai terméke lett, és nagy szerepet játszott abban, hogy a Fidesz 2014-ben is kétharmados választási győzelmet aratott. A kormányzat azonban azzal már nem foglalkozott, hogy a rezsicsökkentésnek milyen hosszabb távú hatásai vannak. Így nem törődött azzal sem, hogy ez épp pazarlásra, nem pedig energiatudatosságra ösztönözte az embereket. (Emiatt később aztán a magyar társadalmat teljesen felkészületlenül érte a 2022-es energiaválság, amikor az egekbe szökött a gáz és az áram ára.)

A rezsicsökkentés azonban csak egy példa a sok közül a pusztán hatalmi célok által vezérelt gazdaságpolitikára. Az elmúlt másfél évtizedben számos olyan kormányzati intézkedés született, amely a piaci működésbe való beavatkozással hozott helyzetbe a kormányhoz vagy személyesen Orbánhoz közel álló üzleti szereplőket Mészáros Lőrinctől kezdve Garancsi Istvánon át Tiborcz Istvánig, a miniszterelnök vejéig.

Egy, a miniszterelnököt évtizedek óta ismerő egykori kormánytisztviselő szerint ezek a döntések azt mutatták, hogy Orbán gondolkodásában jelen van egy „narancssárga fonal”. A forrás a Fidesz logójának színével arra célzott, hogy Orbán a gazdaságot eszközként kezeli a hatalmi céljai megvalósításához.

Ismerői szerint ez nem jelenti azt, hogy Orbán semmibe venné a közgazdasági szakmát. Többen is állítják, hogy az eredetileg jogász végzettségű miniszterelnök az évtizedek alatt komoly gazdaságpolitikai ismereteket szedett össze. Ennek a tudásnak azonban vannak korlátai.

IV. HIÁNYOSSÁGOK

Ezekkel a korlátokkal találkoztak például azok a közgazdászok, akik részt vettek az Orbán által tartott tanácskozásokon 2010 és 2014 között.

Ezeken a miniszterelnök több olyan elképzelést is felvetett, amelyek arról szóltak, hogyan lehetne növelni a magyar gazdaság versenyképességét. Egy alkalommal például azt fejtegetette, hogy az amerikai iparcikkek a magyar termékekhez képest szerinte azért versenyképesebbek, mert az Egyesült Államokban olcsóbb az energia. Ha Magyarországon is levinnék az energiaárakat, abból a magyar gazdaság is profitálhatna – érvelt a tanácskozás egyik résztvevője szerint a miniszterelnök.

A felvetésen megdöbbenő közgazdászok megpróbálták Orbánnak elmagyarázni, hogy ezt a célt nem úgy lehet elérni, ha az állam beavatkozik az energiaárakba. Elmondták neki, hogy a magyar termékeket úgy lehet versenyképesebbé tenni, ha olyan iparcikkeket termelnénk, amelyeknek kisebb az energiaigényük, illetve ha azokban az ágazatokban próbálnánk jobb teljesítményt nyújtani, amelyekhez megfelelő adottságokkal rendelkezik az ország.

Orbánt azonban nem könnyű meggyőzni ilyen, régóta érvényes közgazdasági elveken alapuló érvekkel. Egy kormánytisztviselő szerint a miniszterelnök hajlamos nagyobb hitelt adni azoknak, akik formabontó ötletekkel állnak elő, mint a konvencionális gazdasági gondolkodás képviselőinek. Orbán ugyanis hisz abban, hogy van egy nagy dobás, ami megváltoztathatja a status quót, „hogy a dolgoknak van egy olyan nyitjuk, amit senki nem vesz észre, csak mi” – fogalmazott a kormánytisztviselő.

Orbán azonban nem csak az irracionálisnak tűnő ötletekre vevő. „A gazdasági tudása bőven meghaladja a környező országok kormányfőinek a tudását” – fogalmazott az egyik kormányzati forrás. Több ismerőse pedig azt emelte ki, hogy a miniszterelnök a gazdaság terén is „gyors felfogású”, szinte azonnal megérti az összefüggéseket, bár ezekben is sokszor azt keresi, hogy „az egyes dolgoknak milyen hatásuk van az ő személyes hatalmára”.

Érződik ugyanakkor, hogy nem részesült formális közgazdasági képzésben. A miniszterelnökkel korábban rendszeresen konzultáló egyik közgazdász szerint Orbán azokban a témákban mozog kevésbé otthonosan, amelyek nem megfoghatóak, mint például a pénzpiacok vagy a bankrendszer működése.

A miniszterelnök tudásának hiányosságaira hozott példát egy jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező tanácsadó is. A forrás szerint a miniszterelnök a 2010-es kormányváltás után bevezetett unortodox intézkedések részleteivel kapcsolatban tűnt különösen információhiányosnak.

„Fontos információk nem voltak meg, nagyon egyoldalú volt a tájékoztatása”

– fogalmazott a forrás, aki szerint Orbán nem a kormányzati apparátustól, hanem az egyik bank elemzéséből értesült csak arról, hogy bizonyos tervezett lépések milyen károkat okozhatnak. Az elemzés hatott is Orbánra, a miniszterelnök néhány tervezett lépést átgondolt, mérsékelte a hatásukat.

Az ehhez hasonló hiányosságok később még inkább jellemzővé váltak, főleg a 2018-as választási győzelem után, amikor Orbán még tovább centralizálta a hatalmát. A miniszterelnök ekkor vonta irányítása alá a kormányzati munka szakmai jellegű megszervezését. Ekkor alakult meg egy közvetlenül Orbán alá tartozó hivatal, a Miniszterelnöki Kormányiroda. Egy kormányközeli forrás szerint ez a hivatal tájékoztatja Orbánt arról, hogy milyen ügyeken, előterjesztéseken dolgoznak az egyes minisztériumokban. Orbán a Kormányirodát emellett arra is használja, hogy ha egy konkrét rendeletre van szüksége, akkor ezt a kérést ez a hivatal veri keresztül a kormányzati rendszeren.

Ettől elkülönítve működik a Rogán Antal, a miniszterelnök egyik legszorosabb szövetségese által koordinált politikai irányítás. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán a minisztériumok politikai államtitkárai és a Fidesz parlamenti frakciója felé tolmácsolja az aktuális politikai irányokat, a fontosabb kommunikációs üzeneteket. A forrás szerint a harmadik lábat az önkormányzatoktól egyre több feladatot átvevő kormányhivatalok alkotják, amelyeket 2018-ban még a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős akkori államtitkáraként Tuzson Bence felügyelt.

„Az egész rendszer az erőátvitelről szól” – mondta a kormányközeli forrás arra utalva, hogy Orbán a politikai akaratát így próbálja az államapparátuson keresztül érvényre juttatni. A forrás szerint a rendszeren belül azonban nem működik jól a visszacsatolás, az alsóbb szinteken lévők nem mindig merik elmondani, ha nem értenek egyet egy döntéssel, vagy ha annak negatív következményeit tapasztalják. Így pedig bizonyos információk, például az egészségüggyel, az oktatással kapcsolatos döntések nem várt következményei nem a kellő gyorsasággal jutnak el a miniszerelnök közelébe.

Egy ehhez hasonló folyamat játszódott le akkor is, amikor a kormány elkötelezte magát az akkumulátorgyár-építések mellett.

V. JÖJJÖN A TŐKE

Fontos szakmai megbeszélésre gyűlt össze közel egy tucat ember tavaly ősz elején Budapest XI. kerületében, a Mol egykori székházában, ahol jelenleg az Energiaügyi Minisztérium működik. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik testületének néhány tagja ekkor magyarázta el Lantos Csaba miniszternek és munkatársainak, hogyan látják a kormány akkumulátorgyár-építési programját.

Bár vitatott megítélésű témáról volt szó, az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottsága igyekezett nagyon óvatosan fogalmazni. A testület működését ismerő egyik forrás szerint erre utalt, hogy amikor az akkumulátorgyártásról szóló állásfoglalásukon dolgoztak, akkor „nagyon megrágták, patikamérlegen mérték ki” annak minden mondatát.

A bizottság által összeállított tervezet azonban az óvatos megfogalmazásai ellenére is súlyos kritikákat tartalmazott. Aggasztónak nevezték, hogy se a közvélemény, se a tudóstársadalom számára nem világos, hogyan oldanák meg a gyárak óriási energia- és vízigényét. A bizottság azért is óvatosságra intette a kormányt, mert egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben az elektromos autók dominálják majd a közlekedést. Emiatt felmerül az a kérdés, hogy „célszerű-e egyetlen technológiára alapozni egy ekkora volumenű gazdaságfejlesztési programot” – írták.

Miután az MTA munkatársai összeállították ezt az anyagot, még a publikálás előtt előzetesen elküldték a területért felelős Energiaügyi Minisztériumnak. Lantos ezt követően hívta meg magához a bizottság néhány tagját, hogy átbeszélje velük az anyagban megfogalmazottakat.

A megbeszélés részleteit ismerő források szerint a miniszter meglepő módon jól fogadta a kritikákat. Általánosságban elmondta, hogy szerinte az elektromos autók és a hozzájuk készülő akkumulátorok jelentik a jövőt, a dokumentumban leírtakat azonban nem vitatta. Mindössze néhány apróbb szövegszerű módosítást kért csak. Miután a bizottság tagjai a miniszter kéréseit figyelembe vették, tavaly október 10-én közzétették állásfoglalásukat az MTA honlapján.

A találkozó részleteit ismerő források szerint az Energiaügyi Minisztérium többek között azért sem ágált különösebben a jelentés ellen, mert ekkorra a kormányon belül is többekben felmerült, hogy az akkumulátorgyárak telepítése előzetesen nem lett kellő mértékben átgondolva. (Az Energiaügyi Minisztérium a Direkt36-tal most azt közölte, hogy az MTA szakértőinek állásfoglalása szerintük „egy petíciószerű összefoglaló szakasszal bővült” az egyeztetés után, annak tartalmával pedig nem értenek egyet. Az MTA-bizottság erre reagálva azt válaszolta, meglepődtek ezen, mert a kifogásolt összefoglalóban „nem szerepel az állásfoglalás más részeihez képest újdonság”.)

A felmerült aggályok ellenére nincs sok jele annak, hogy a kormányzat komolyan felül akarná vizsgálni a gyárépítésekkel kapcsolatos álláspontját. Ebben pedig szerepet játszik az, hogy a miniszterelnök továbbra is kifejezetten hisz abban, hogy a gazdasági növekedésben az ehhez hasonló gyáraknak kulcsszerepük van.

Egy, a Fidesz felső vezetésével korábban kapcsolatban állt üzletember szerint Orbán gondolkodására jellemző, hogy őt a különféle gazdasági mutatók kevésbé érdeklik.

„Orbán úgy gondolkodik, hogy tőkét kell behozni, mert ha van tőke, akkor van növekedés is, és ha van növekedés, akkor van bérnövekedés is”

– fogalmazott a forrás. Az üzletember szerint ennek a meggyőződésnek a kialakulásában nagy szerepet játszottak a miniszterelnök történelmi jellegű olvasmányélményei. A forrás szerint Orbán úgy véli, az Osztrák–Magyar Monarchiával kapcsolatban sem az maradt meg az emberekben, hogy akkoriban milyen mértékű volt a korrupció, és milyen gazdasági problémák voltak, hanem aranykorként tekintenek rá, mivel akkoriban számtalan dolog épült az országban.

Orbán ezt az elképzelését a gyakorlatba is átültette. A 2010-es kormányra kerülésétől kezdve olyan gazdaságpolitikát képviselt, amely a foglalkoztatottság növelésére és a tőkebeáramlás ösztönzésére épült. Ebben az időszakban rengeteg uniós pénz érkezett az országba, a kormány pedig megvalósította a célul kitűzött egymillió új munkahely megteremtését.

Ez a közgazdászok által extenzívnek nevezett növekedési modell azonban 2018–2019 környékére kifulladt. Ez a modell ugyanis évről évre egyre több tőkét és többletmunkát igényel, csak így biztosítható a gazdasági növekedés fenntartása. Ekkorra azonban a magyarországi vállalatoknak egyre nagyobb problémát jelentett a munkaerőhiány. Mindezt tovább tetézte, hogy a következő években az Orbán-kormány jogállamiságot sértő intézkedései miatt indított uniós eljárások következtében elapadtak az országba érkező EU-s források.

Több, a kormánnyal szemben kritikus közgazdász amellett érvelt, hogy ez lett volna a megfelelő időszak arra, hogy az ország elkezdjen átállni egy másik gazdasági modellre. Szerintük, mivel a teljes foglalkoztatottság miatt már nincs szükség arra, hogy tömegével hozzák létre az új munkahelyeket, inkább arra kéne fókuszálni, hogy a dolgozók minél képzettebbek legyenek. Ezt nevezik intenzív növekedési modellnek.

Orbán azonban ebben a megváltozott helyzetben is kitartott az extenzív modell mellett. Ennek keretében pedig 2021-től kezdve egymás után jelentették be az egyre nagyobb volumenű ázsiai akkumulátor- és elektromosautó-beruházásokat, amelyekhez a magyar kormány sok milliárd forintos támogatást nyújtott. Mivel azonban elegendő hazai munkaerő nem állt rendelkezésre, az új gyárak munkaerőigényét részben külföldi vendégmunkásokkal pótolták.

„Kellett valamit adni a sajátjaiknak, hogy valamiben tudjanak hinni” – mondta egy, a kormány iparpolitikáját közelről követő közgazdász arról, hogy a Covid-járvány utáni gazdasági nehézségek közepette a kormány ezzel az iparosítási programmal próbált reményt adni a saját választóinak és a kormányközeli üzleti köröknek.

A közgazdász szerint több szempontból is logikusnak tűntek a gyárépítések. Passzoltak az EU klímavédelmi intézkedéseihez, amelyek keretében 2035-től betiltanák a belső égésű autókat. „A kínai kapcsolat is összeállt” – mondta a közgazdász arról, hogy a keleti nyitás fontosságát hangsúlyozó magyar kormány fel tudja mutatni, hogy olyan kínai óriáscégek fejlesztenek Magyarországon, mint a CATL vagy a BYD. A forrás szerint ráadásul a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormány a környezetvédelmi okokból népszerűtlen beruházások elleni tiltakozásokat is le tudja szerelni.

Ennél azonban jóval árnyaltabb a kép, amellyel a kormányzaton belül tavaly kezdtek el többen is szembesülni. Ekkorra ugyanis egyre több elismert szakember kritizálta az akkumulátorgyár-építéseket. Ezek közé tartoztak például az MTA azon kutatói is, akik tavaly ősszel publikálták a jelentésüket.

Az aggodalmakat tovább növelte, hogy az idei év elejére annyira bezuhant Európában az elektromos autók eladása, hogy az itthon is éreztette a hatását. Májusra az előző év azonos hónapjához képest 32 százalékkal esett vissza Magyarországon az akkumulátorgyártás. A témára rálátó egyik kormánytisztviselő szerint a kormány vezetői komolyan aggódni kezdtek a kialakult helyzet miatt, és úgy kalkuláltak, hogy a korábban bejelentett elektromosautó- és akkumulátorgyártó beruházások közül több valószínűleg kisebb volumenű lesz, mint ahogy azokat eredetileg tervezték.

Orbán azonban továbbra is eltökélt. Ez derült ki az idén július végi tusnádfürdői beszédéből is, amelyben arra utalt, hogy továbbra is az autóipart tartja a magyar gazdaság húzóágazatának. „Meg kell őrizni a termelőközpont-jellegét Magyarországnak, mert a hazai munkaerő csak itt találhat százszázalékos foglalkoztatást” – fogalmazott.

Ha szeretnéd követni a Direkt36 további cikkeit, iratkozz fel a nyomozásainkról szóló értesítésekre.