Világ

A pávatáncban többet segíthet az akkugyártás Magyarországnak, mint a felzárkózásban
A gazdasági racionalitás talaján nehéz jó okot találni az akkugyártás támogatására, de a változó világrend és a külpolitikai pávatánc magyarázhatja a dolgot.
A kormányzati magángép-használat jól leköveti a közvagyon fosztogatását
A kőolajban és földgázban gazdag autokratikus rendszerek magánrepülői feltűnően gyakran járnak Genfbe, Bázelba, Londonba és más pénzügyi központokba.
Kína épp attól a munkaerőpiaci tendenciától szenved, amit Magyarország támogat
Nem találnak állást a fiatalok, aminek az oka az is, hogy túl sok a rosszul fizető, alacsony színvonalú munkahely.
A háború megérkezett a Dunához, hogy megrengesse a világ búzapiacát
A Duna-delta vidéke elleni hétfő reggeli orosz dróntámadások olyan közelségbe hozták a háborút a NATO-hoz, mint még soha.
Aknákat talált az ENSZ a zaporizzsjai atomerőmű területén
Az oroszok nem engedik be az IAEA szakembereit a reaktorépületek egyes részeibe, azok tetejére, és a turbinacsarnokokba.
Magyarország a magyarokon sem tud segíteni úgy Ukrajnában, hogy egyedül maradt a térségben
A hangzatos budapesti megmondások már a kárpátaljai magyar vezetőknek is kellemetlenek – interjú Fedinec Csilla történész-kisebbségkutatóval.
A kínai gazdasági csoda – és ami utána maradt
A vártnál alacsonyabb növekedés, a deflációs veszélyek, és a demográfia változása visszaköszön a részvényárakban is.
A jobboldal nem tört át, de az ország még széteshet: a katalánok lehetnek a mérleg nyelve a...
Nagyjából négy forgatókönyv képzelhető el a nagykoalíciótól a megismételt választásokig, eléggé különböző esélyekkel.
Második világháborús megoldással kísérleteznek az ukránok a drónháborúban
Arra keresik a választ, hogyan lehet minél nagyobb pontosságot elérni anélkül, hogy maga a drón megsemmisüljön a támadásban.
Még mindig indulatos viták tárgya Európa világuralmának egyik legnépszerűbb magyarázata
Jared Diamond bestsellere mezőgazdasági és földrajzi okokkal próbálta megmagyarázni, miért igázhatta le Európa a világot, de régi vádak és új kutatási eredmények is kétségbe vonják elméletét.
Kövess minket Facebookon is!