RSS
Sok diáknak a város másik felébe kell majd átjárnia úszásoktatásra.
A döntés előzménye, hogy egy nő jogi lépéseket tett, miután kiküldték egy uszodából, ahol felsőrész nélkül napozott.
A rezsiválság miatt nem nyitottak ki januárral, 500 sportoló jár át Hódmezővásárhelyre.
Egyetem, színház, múzeum, könyvtár, uszoda – rengeteg közintézmény bezár erre a télre a magas energiaárak miatt, megpróbáltuk összeszedni, mi minden lehet érintett.
Az év végéig biztosan nyitva maradnak az uszodák.
Titokban és sikeresen egyeztetett a kormánnyal a város fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András.
Sorozatban jelentik be, hogy bezárnak az intézmények. A döntést formailag az igazgatóknak kellett meghozniuk, de az önkormányzat előtte közölte velük: nem tudnak pluszpénzt adni nekik és...
Csattanó papucsok, öltözőkben molesztált lányok, és a fizikai teljesítőképesség elért határai. A sportpszichológia tudományára minden korábbinál nagyobb szüksége van a sportnak, állítja két magyar...
Kijavították a hibákat, hétvégétől ismét lehet használni az ötvenméteres medencét a Gyarmati Dezső Uszodában.
Az újbudaiak harminc éve várták ezt a napot.