El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Új évad

A Black Mirror új évadában folytatást kap a sorozat egyik legnépszerűbb része
Az antológiasorozat részei eddig csak lazán kapcsolódtak egymáshoz, de a USS Callister című epizód most klasszikus értelemben folytatódik.
„És mi van a kerítésen túl? Szörnyek” – megjelent a The Last Of Us második évadának új előzetese
Az előzetes alapján a folytatásban is bőven lesz harc, lángszórózás, zombik és szerelem is. Az új évad április 13-én érkezik a Max-ra.
Február közepén jön a Fehér Lótusz Thaiföldön játszódó új évada
Az HBO egy teaserrel hergeli a rajongókat, ebből az is kiderül, hogy a karakterek között ezúttal is lesz egy visszatérő.
Hatvanegyedik évadával jön streamingre a Jóbarátokból is ismert Életünk napjai
A szappanoperát még 1965-ben mutatták be az NBC-n, december elején éri el 15 ezredik epizódját.
Kilúgozott X-Faktorként, sok lelkizéssel tért vissza tizenkét év után a Megasztár
A hetedik évadban az első rész alapján nem találtunk sok újdonságot, Mónika-showra hajazó elemeket és állibabőrös pillanatokat annál inkább.
Limitált szériának indult, de most úgy néz ki, folytatódik A sógun
A sógun 10 rész alatt szépen lezárta az azonos című regény történetét. A FX most úgy döntött, jöhet a második, sőt a harmadik évad is.
Az Átrium meghirdeti tizedik évadát
Több mint negyvenmillió forintot gyűjtöttek össze eddig, bíznak benne, hogy folytathatják a működést.
Konkvisztádorok, fegyveres patkánysereg és három régi ismerős a Love, Death+Robots új évadának...
Május végén érkezik az animációs antológia következő kilenc része.
Antal Nimród rendezte a Stranger Things új évadának két részét
A népszerű netflixes sorozat új évadának első öt része május 27-én, a további négy epizód pedig július 1-jén debütál majd.