Február közepén jön a Fehér Lótusz Thaiföldön játszódó új évada

2024. december 16. – 18:57

Másolás

Vágólapra másolva

Február 16-án jön a Fehér Lótusz új évada, a bejelentés mellé egy másfél perces teasert is hozott a rajongóknak az HBO. Ahogy az már korábban tudható volt, Hawaii és Szicília után az új évad Thaiföldön játszódik, ezúttal itt követhetjük a szupergazdagok – előző évadokból kiindulva – vicces és sokszor kifejezetten nyomasztó konfliktusait.

Az előzetesből kiderül többek között, hogy ebben az évadban is lesz visszatérő karakter, mégpedig a masszőr Belinda Lindsey-t alakító Natasha Rothwell személyében. Az elmémesült, Emmy-díjat bezsebelő Jennifer Coolidge már nem szerepel a harmadik évadban, feltűnik viszont többek között Parker Posey, és a Sex Education-ből is ismert Aimee Lou Wood, Leslie Bibb, Michelle Monaghan és Jason Isaacs is.

A Fehér Lótusz az utóbbi évek egyik legsikeresebb saját gyártású sorozata lett, egyszerre zsebelve be a kritikai hozsannákat és a közönség rajongását, emellett a rengeteg jelölés mellett az első évad 10, a második további 5 Emmy-díjat vihetett haza.

Bár elvileg a harmadik évad lesz az utolsó, Casey Bloys, az HBO és a Max vezetője azonban nemrég elmondta, hogy Mike White, a sorozat atyja egy személyes találkozójukon már a negyedik évad ötleteit vázolta neki. Bloys szerint csak White-on múlik minden, ha ő akarja, akkor lesz negyedik évad is. Aki most vetné bele magát vagy nosztalgiázna a korábbi évadokról: az elsőről itt, a másodikról pedig itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!