El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!
Trump szerint már tárgyalják, hogyan lesznek elosztva a területek Oroszország és Ukrajna között
Az amerikai elnök egy pénteki sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy úgy látja, közel van a teljes tűzszünet az orosz-ukrán háborúban.
A kormánynak Ukrajna már nem szuverén ország, nem állam, csak „terület”
Orbán Viktor már korábban is megkérdőjelezte Ukrajna szuverenitását, de eddig „Ukrajna nevű területként” még nem emlegette az országot. A miniszterelnök politikai igazgatója az „érdekszférákkal”...
Fehér Ház: Trump szünetelteti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt
A külügyminiszter közölte: tárgyalóasztalhoz akarják ültetni az oroszokat, meg szeretnék vizsgálni, hogy lehetséges-e a béke.
A brit miniszterelnök szerint Trump is tartós békét akar Ukrajnában
Európa vezető hatalmai közös béketervről tárgyalnak Londonban, Ukrajna bevonásával, majd ezt mutatnák be az amerikai elnöknek.
Az Egyesült Királyság és Ukrajna megállapodott egy 2,26 milliárd font értékű kölcsönről
Az összeg Ukrajna védelmi képességeinek támogatására szolgál majd.
A Hamász késlelteti a következő túszok szabadon bocsátását
Azzal vádolják Izraelt, hogy megsértette a tűzszünetet. Nem az első alkalom, hogy a Hamász miatt csúsznak a fogolycserék.
Trump „nagy ingatlanterületnek” nevezte a Gázai övezetet, ahol továbbra is átvenné az irányítást
Tervei szerint a közel-keleti országok is beszállhatnának az újjáépítésébe.
Trump aláírta a rendeletet, feloldhatják a Kennedy-gyilkosság aktáinak titkosítását
A Martin Luther King elleni merénylet eddig titkos aktáit is nyilvánosságra hozhatják.
Michael Bloomberg beszáll az ENSZ klímaszervezetének finanszírozásába, miután Trump kilépett
Abban is igyekszik segíteni, hogy az USA eleget tegyen a globális klímavédelmi vállalásainak.
Bayer Zsolt: Kölcsey szavait ma úgy lehetne lefordítani, hogy „Make America Great Again”
A fideszes publicista szerint az Egyesült Államokat meggyalázta a woke, a cancel culture és az LMBTQ, de Trump majd helyrehozza a dolgokat.