Tisza Párt
Magyar Péter szerint sokkal könnyebb lesz kétharmaddal kormányozni, hogy ne kelljen annyit...
Mert akkor az érdemi dolgokkal lehet foglalkozni, Kalocsán például a kórházat és az utakat kéne rendbetenni, mondta országjárásán a Tisza elnöke.
Csárdi Antal ott indul jövőre, ahol Bódis Kriszta lehet a Tisza jelöltje
A volt LMP-s politikus két körzet között vacillált, végül a Budapest 2-est választotta.
Kiszállt az aksigyárak ellen tiltakozó Mikepércsi Anyákból a volt elnök, mert a Tisza...
Kozma Éva tavaly felszólalt Magyar Péter debreceni rendezvényén, Berettyóújfaluban indul a jelöltségért.
Elindult az előregisztráció a Tisza Párt előválasztására
A jövő kedden kezdődő második fordulóban a választókerületben élők dönthetnek a jelöltről.
„Hátrább lép” a pártmunkától Zelcsényi Miklós, a Tisza Párt rendezvényigazgatója
Zelcsényi ellen korábban költségvetési csalás gyanújával indítottak eljárást, júniusban gyanúsítottként hallgatták ki.
A Tisza Párt egyik csepeli jelöltjelöltje Gattyán György Megoldás Mozgalmának aktivistája volt
A Tisza szerint ez nem volt kizáró ok.
Bíró-Nagy András: Ez egy másik ország, mint 2022-ben, ezért nem működnek a Fidesz módszerei
Erősebb kampány lesz, mint az elmúlt 15 évben bármikor, mert Magyar Péter a fideszesnek elkönyvelt kerületeket sem fogja feltett kézzel átadni a kormánypártoknak. A Policy Solutions igazgatója a...
Rossz helyre ment minisztériumi levelek szerint főispáni értekezleten tárgyalnának egy lehetséges...
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium két vezetője, Latorcai Csaba államtitkár és Galik Gábor helyettes államtitkár levélváltása került ki.
Miniszterek, erős emberek, kirobbanthatatlan fideszesek – hol lesz nehéz dolguk a Tisza...
Az ország legfideszesebb választókerülete, a Fidesznek kedvezően átrajzolt Pest megye és az örök bútordarab Pócs János is izgalmas összecsapásokat hozhat, miközben a tiszás újoncoknak fideszes...
Magyar Péter fórumán arról beszélt egy fiatal, hogy a Tisza listája miatt rúgták ki a KKM-ből, a...
„Előfordul az ilyen” – válaszolta a külügy a Telexnek.









