Tisza Párt
Jeszenszky Géza is kiment Magyar Péter somlóvásárhelyi beszédére
Antall József itt mondta el 34 évvel ezelőtt a beszédét, amely aztán a rendszerváltás egyik szimbolikus eseménye lett.
Fact-check: Kapu Tibor valóban Magyar Pétertől idézett, mikor bejelentkezett az űrből?
Egy nagy tiszás csoportban merült fel, hogy az űrhajós trollkodott, mikor úgy zárta bejelentkezését, hogy „egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”.
Jámbor András szerint egyértelmű, hogy Magyar Péter jobb miniszterelnök lenne, mint Orbán Viktor
A Szikra Mozgalom parlamenti képviselője azt mondta, ő nem lesz befogott orrú szavazó, és bár tisztséget jelenlegi fejével nem vállalna egy Tisza-kormányban, kész lenne együttműködni a párttal.
A Facebook több száz tiszás csoportot távolított el, de egy részüket már vissza is állították
Egy technikai hiba miatt vélhetően „veszélyes szervezethez való kötődés” kategóriába sorolták a csoportokat.
A Tisza Párt szerint Karácsony is asszisztál a fideszes cirkuszhoz a Fővárosi Közgyűlésben
A párt fővárosi képviselői feltételekhez kötötték, hogy részt vegyenek a június 30-i rendkívüli közgyűlésen.
Medián: Rontana a Tisza Párt támogatottságán, ha a kisebb pártokkal összefogna
A júniusi felmérés szerint a Mi Hazánkkal összefogva közel megfeleződne a Tisza Párt támogatóinak száma.
Kiss Ambrus a közgyűlésről: Járatlan útra léphetünk, bármi megtörténhetne Budapesttel
Budapest főigazgatója az elmaradt ülés után azt mondta, ha hétfőn se sikerül megegyezni, költségvetés nélkül maradhat a főváros, és nem tudják tovább finanszírozni a közszolgáltatásaikat.
Karácsony hétfőre újra összehívja a Fővárosi Közgyűlés ülését
A főpolgármester szerint a Tisza és a Fidesz húzása veszélyezteti Budapest működését.
„Eljutottunk a mélybe” – elmaradt a Fővárosi Közgyűlés, mert a Fidesz és a Tisza Párt sem vett...
A főpolgármester hétfőre rendkívüli ülést hívott össze, mert Budapestnek július 1-től nincs költségvetése, ugyanis erről is ma kellett volna dönteni.
„Elég a Fidesz és Szentkirályi balhéjából” – a Tisza nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlésen
A párt a főpolgármesternek is üzent, aki szerintük a fideszes cirkuszhoz asszisztál.









