Szemétszállítás
Kínlódik Belgium közlekedése a szakszervezetek általános sztrájkjai miatt
Továbbra is a kormány költségcsökkentő reformjai miatt tiltakoznak.
A Mohu szerint csütörtökön újraindult a szemétszállítás Budapesten
Több megállapodás is született a szerdán kezdődött vadsztrájk nyomán, de még zajlanak a tárgyalások a szakszervezetekkel és a dolgozók képviselőivel.
Az óbudai polgármester a Mol-székház elé öntené a szemetet, ha nem viszik el a kerületből
Kiss Lászlót felháborította, hogy a Mohu nem tájékoztatta a sztrájkhelyzetről, és hogy mikor fejeződhet be a lomtalanítás.
Mohu Budapest: Néhány száz munkavállaló kezdett vadsztrájkba
A társaság szerint a munkabeszüntetés ellenkezik a Munka Törvénykönyvével.
Kukássztrájk kezdődött Budapesten
Egyelőre nem tudni, mik a szemétszállítók követelései, de a Blikk szerint több telepen nem vették fel a munkát.
Gigantikus, 50 milliárdos veszteséget hozott össze a MOHU egy év alatt
Több lett viszont az eszközük és a követelésük.
Katonákat is bevetnek a kukások sztrájkja miatt szemétben úszó Birminghamben
A brit kormány már több szakértőt is a város rendelkezésére bocsátott, hogy felszámolják a közegészségügyi kockázattal járó helyzetet.
Megváltoztatja a szemétszállítás szüneteltetésének szabályait a MOHU
Márciustól már nem csak nullás számlával lehet majd felmentést kérni.
Meghalt a nagymamája, így megkérte a MOHU-t, hogy az üres ház után ne kelljen kukadíjat fizetni....
A MOHU érkezésével megváltoztak a szemétszállítási díj szüneteltetésének szabályai, ma már az ügyfélnek utólag kell bizonyítania, hogy nem használta az ingatlant. Érintettek szerint önhibájukon...
Lázár: Ha a főváros fejleszt, ingatlanmutyi lesz belőle, ha mi csináljuk, akkor egy világméretű...
A miniszter szerint azzal támadják őket, hogy a kormány rosszat akar, pedig a kormány jót akar az embereknek.









