Kukások olvastak mesét a miskolci óvodásoknak

Három miskolci óvodába látogattak el a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (MiReHu) munkatársai, és felolvasták a gyermekeknek a társaság Múki és a Fekete Királyság című meséjét a hangos olvasás világnapja alkalmából.
A világszerte február első szerdáján tartott kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a hangos olvasás jelentőségére és jótékony hatásaira. A közös mesehallgatás ugyanis fejleszti a gyermekek szókincsét, képzelőerejét és érzelmi intelligenciáját is.
A MiReHu szemléletformáló tevékenységében kiemelt szerepet szán az óvodásoknak, hiszen a telephelyi foglalkozások és látogatások mintegy 30 százalékát ez a korosztály teszi ki. A szakemberek célja, hogy a legfiatalabb korosztály játékos, élményszerű formában találkozzon a környezettudatos gondolkodással és a felelős hulladékgazdálkodás alapjaival – derül ki a társaság közleményéből.

A Múki és a Fekete Királyság nem hagyományos népmese. A szakértő meseterapeuta közreműködésével született, élményalapú történet a mese nyelvén segít megérteni a környezettudatosság és a fenntarthatóság fontosságát már óvodás korban is.