Beyoncé az első fekete női előadó, aki a country slágerlistán első helyezést ért el
A popsztár Texas Hold 'Em című számával döntött rekordot.
Összeállították 2023 legrosszabb slágereinek listáját
Borítékolható, hogy nagy felháborodás lesz belőle.
39 évvel a megjelenése után végre meghódította a karácsonyi slágerlistát a Last Christmas
Jövőre talán sikerül ez a kunszt Mariah Careynek és az All I Want For Christmas Is You-nak is.
Drasztikusan átalakul a hivatalos magyar zenei slágerlista
A MAHASZ kommunikációs szakértője a Telexen jelentette be, hogy a jövőben a hivatalos magyar slágerlistáknál a fizikai eladások mellett már a streaming is számítani fog. Az After új adásából az is...
Húszmillió dollárra perlik Mariah Carey-t az „All I want for Christmas is You” miatt
1989-ben már megjelent egy azonos című dal, de az még senkinek a fülén nem folyt ki.
Több száz öngyilkosságot akadályozhatott meg slágerével Logic amerikai rapper
Miután a 1-800-273-8255 című dal megjelent és két nagy show-ban is elhangzott, 6,9 százalékkal nőtt az amerikai segélyvonalra befutó hívások száma.
Slágerlistákat vezet az ABBA új albuma Németországban és Nagy-Britanniában
Nyolc év óta az együttes legtöbbet eladott lemeze lett.
A slágerlisták élére került a Last Christmas, így egyszerre megdöntött és elveszített egy rekordot
George Michael focimeccset nézett, miközben a dalt írta, és rögtön tudta, hogy nagy siker lesz.
Kövess minket Facebookon is!