Összeállították 2023 legrosszabb slágereinek listáját

2023. december 24. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

A Variety, az amerikai szórakoztatóipar mértékadó hetilapja rendszeresen összeállítja az év legrosszabb dalainak slágerlistáját – természetesen komoly felháborodást okozva ezzel a díjazottak rajongótáboraiban. Az idei anti-toplista mintha direkt rá is akarna játszani erre a jelenségre, olyan dalok szerepeltetésével, amelyek a trumpista szélsőjobb kedvenceinek számítanak. A másik jellemző idei trend a 90-es évek slágereinek teljesen felesleges újrafeldolgozása, ilyen alkotásokkal került a listára többek között David Guetta és a Fall Out Boy is. Ennek minősített esete, amikor a mostanában Putyin-rajongóvá vált Roger Waters a Pink Floyd 50 éves számait keveri újra.

A listán szerepelnek olyan egykori és mai megasztárok, mint Britney Spears, Madonna, Kanye West vagy Drake, de Donald Trump menye, Lara Trump is, és természetesen ott van az év leginkább zavarba ejtő slágere, a Capitolium megostromlóinak börtönkórusa is. Plusz egy mesterséges intelligenciával előállított Grimes-szám, hogy teljes legyen 2023 popkulturális lenyomata.

Az első helyen, 2023 legrosszabb számaként a nyáron nagy vihart kavart country dal, a Try That In A Small Town szerepel, aminek a mondanivalójának, jelentési rétegeinek, meg a körré nőtt jelenségnek akkor külön cikket is szenteltünk.

Itt a Variety listájának első öt helyezettje, a többiért erre tessék.

1. Jason Aldean: Try That In A Small Town

2. Kanye West: Vultures

3. Fall Out Boy: We Didn't Start The Fire

4. David Guetta: Baby, Don’t Hurt Me

5. Roger Waters: Money

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!