Poszt

RSS

Elon Musk bocsánatot kért egy posztjáért, aztán a hirdetőket elküldte a francba

Ostobának mondta antiszemitának tartott bejegyzését, aztán mégis az emiatt távolmaradásukat felvető hirdetőket szapulta.

Utólag is szerkeszthetőek lesznek a posztok a Twitteren

De nem minden felhasználónak lesz elérhető a funkció.

Gyurcsány: Tessék most gyurcsányozni!

Vannak ötletei, miket lehetne még az adóemelésen kívül rákenni.

Felfüggesztették az osztrák közmédia egyik vezetőjét, aki Orbán infarktusáról posztolt

Utolsó figyelmeztetést kapott, de sajtóinformációk szerint nem tér már vissza posztjára.

Megerősítette a Facebook, hogy lassan posztokban is lehet majd imádkozni az oldalukon

A Facebook arról beszélt, hogy „járvány alatt számos hitközpontú közösség” bukkant fel az oldalukon, őket kívánják támogatni.

A miskolci színház vendégül látná a megszűnőben lévő POSZT-fesztivált

A Magyar Teátrum Társaság titkára azt mondta, a fesztivál elfáradt, ezért döntöttek a megszüntetéséről.

Kamala Harrisről szóló rasszista posztokat távolított el a Facebook

A frissen megválasztott Joe Biden alelnökét három oldalon támadták látványosan gyűlölködő mémekkel, mégis csak azután törölték a bejegyzéseket, hogy a BBC felhívta rájuk a figyelmet.

Kövess minket Facebookon is!