Elon Musk bocsánatot kért egy posztjáért, aztán a hirdetőket elküldte a francba

2023. november 30. – 08:50

Elon Musk bocsánatot kért egy posztjáért, aztán a hirdetőket elküldte a francba
Elon Musk a szerdai DealBook rendezvényen – Fotó: Slaven Vlasic / GETTY IMAGES / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nem tagadta meg magát Elon Musk, amikor úgy sikerült bocsánatot kérnie, hogy közben a bocsánatkérés tárgyát képező antiszemita posztot – illetve Musk arra adott, egyetértő kommentjét – kifogásoló hirdetőket elküldte a francba.

Az ámokfutó nyilatkozatokat védjegyévé emelő milliárdos elismerte, hogy ostobaság volt az X-re – az általa sok csavarral teli történetben megvásárolt, majd egybetűsre átnevezett Twitterre – kitett poszt alá adott kommentje. A poszt azt állította, hogy a zsidó közösségek pont olyan gyűlölettel viseltetnek a fehérek iránt, amilyen gyűlöletet magukkal szemben elfogadhatatlannak tartanak. Az antiszemita bejegyzés alá – amely a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok bevett fordulatát használja – a 160 millió követővel rendelkező Musk azt írta: „Igazat szóltál.”

Musk a nyilatkozata elején látványosan bocsánatot kért: „Ez hülyeség volt tőlem. 30 ezer bejegyzésemből ez lehetett a legrosszabb és a legostobább.” Szerinte ezután mindent megtett, hogy tisztázza, ő nem antiszemita, hanem ellenkezőleg, nagyon is pozitívan áll a zsidósághoz. Musk a héten Izraelben is járt, többek között a Hamász véres támadásának áldozatul eset egyik kibucban is, majd találkozott az izraeli elnökkel és Benjámin Netanjahu kormányfővel is – emlékeztetett a CNN.

A bocsánatkérés után azonban átment a rá sokkal inkább jellemző támadásba, üzenve azoknak a hirdetőknek, akik emiatt a komment miatt távol akarnak maradni az X-től: „Nem is akarom, hogy hirdessenek.” „Ha valaki hirdetéssel, pénzzel akar zsarolni, az bassza meg magát. Bassza meg, magát” – nyomatékosította a New Yorkban tartott szerdai DealBook rendezvényen. Név szerint üzent az előtte felszólaló Bob Igernek, a Disney vezetőjének is.

Musk ezzel bizonyosan nem könnyítette meg a hallgatóságban ülő Linda Yaccarino helyzetét, akit azért hívott meg az X vezérigazgatói székébe, hogy visszahódítsa a Twitter megvásárlása után távol maradt hirdetőket – igaz, Yaccarino nem először kerül szembe Muskkal a tulajdonos nyilatkozatai miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!