Pénz

Kiszámoltuk, kinek mennyi az esélye a vb-győzelemre
Hatvan százalék a valószínűsége, hogy a brazil-német-spanyol-francia négyes valamelyike nyeri a vb-t, az ázsiai és afrikai csapatoknak viszont szinte semmi esélye.
Nyolc év után végre kiderül, elherdálták-e a Postapalotát
A Magyar Posta 2008-ban eladta a székházát és bérelt irodába költözött. Feljelentés és az elbénázott elszámoltatás legjobb példája lett belőle.
Idén csak 4,5 milliárd forintot vesz ki cégeiből Mészáros Lőrinc
Tavaly szinte minden nyereséget kivett cégeiből a Mészáros család, az idén azonban 9 milliárdot a vállalatokban hagytak. Négy év alatt így is 15,7 milliárdnyi osztalékjövedelemnél tartanak.
Mészáros Lőrinc cukorban erősít
Eddig is volt tulajdonrésze Európa egyik legnagyobb izocukorgyártójában, most tovább növelte ezt.
Kétszer annyit fizetsz a kávéért, mint az olaszok
Dohában kell a legtöbbet fizetni egy csésze kávéért, Lagosban a legkevesebbet, de Rómában és Milánóban is olcsón kávézhatunk.
Három év alatt 4,4 milliárd forintot vett ki cégeiből az Orbán család
Orbán Viktor szülei és testvérei jelentős jövedelme mellett veje is keresett 3 milliárdot egy cégeladáson.
Mikor jön el végre a digitális bankforradalom?
Felmérés készült arról, hogy mit várnak a magyarok a fintech csodától. A magyar bankok legnagyobb előnye a digitalizációban, hogy az itteni külföldi bankok hazája még jobban le van maradva.
Az Apple, a Samsung és további hatvan cég is hozzáfért a Facebook adataidhoz
Személyes adatainkat nem oszthatták volna meg harmadik féllel, de a Facebook szerint a számítógép- és mobilgyártók nem tekinthetőek kívülállóknak.
Kormányközeli üzleti körök repültek rá a naperőműves uniós pályázatokra
Az Elios volt vezérigazgatója, Pócs János fideszes képviselő gyermekei, egy állami cég vezetője, és Szíjj László üzlettársa is részt vett az uniós tenderen.
Havi egymilliót vitt haza tavaly az NB I idei kiesőjének egy labdarúgója
Kicsit túlköltekezett a Vasas, amelynek bevétele hiába ugrott 1 milliárd fölé, így is veszteséges lett.
Kövess minket Facebookon is!