Oltalom Karitatív Egyesület

Felbontotta a hajléktalanellátásra szóló szerződést Iványi egyesületével az V. kerület
Belváros-Lipótváros testülete sürgősséggel vette napirendre a szerződésbontást.
Iványi Gábor: A Kádár-rendszer korrektebb volt Orbán Viktor rendszerénél
A 444-nek adott interjújában a lelkész azt mondta, Orbán rendszerében jobban üldözik, mint a rendszerváltás alatt.
Kész átvenni a fővárosi önkormányzat Iványi Gábor hajléktalanszállóit
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, Kiss Ambrus szerint ezeknek a kapacitásai nélkülözhetetlenek.
A bíróság szerint jogsértő módon törölte a kormányhivatal Iványi Gáborék budapesti iskoláit
A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a törlésről szóló augusztusi határozatokat.
Inkasszálták a MET egyszázalékos felajánlásainak több mint 40 százalékát
A Magyar Államkincstár befagyasztotta a 2025-re vonatkozó normatívák kifizetését is, mert a MET dolgozói késve kapták meg a fizetésüket.
Egy adminisztratív hiba miatt nem kap jövőre állami támogatást Iványi Gáborék egyesülete
Az Oltalom Karitatív Egyesület szerint az Államkincstár által kifogásolt mulasztást már korábban rendezték.
Hajléktalan fiatalok, menekültek, akik a focinak köszönhetően már bejárták a fél világot
Az Oltalom Sportegyesület közel 20 éve tart fociedzéseket hátrányos helyzetű fiataloknak, akiknek a sport nemcsak stabilitást hoz az életükbe, de új lehetőségeket és célokat is ad. A 22 éves Paládi...
Bese Gergő atyák, Balog Zoltánok és a lefosott emberek emlegetésével tüntettek Iványi mellett
A Blaha Lujza téren tiltakoztak a MET egyháza elleni állami-kormányzati támadások ellen tiltakozók, rengeteg művész fejezte ki szolidaritását, néha kemény szavakkal.
Törölte nyilvántartásából Iványi Gáborék iskoláit és óvodáját a fővárosi kormányhivatal
A kormányhivatal azt írta, gondoskodnak róla, hogy a diákokat más iskolákba és óvodákba helyezzék át.
Kövess minket Facebookon is!