Lopás
Kiadatlan Beyoncé-felvételeket loptak el egy parkoló autóból
Az előadó koreográfusának bérelt autóját törte fel valaki, és vitt el olyan adathordózókat, amelyeken Beyoncé érzékeny és személyes adatai voltak.
Közel 40 millió forint értékben loptak el Pokémon-kártyákat egy massachusettsi üzletből
Köztük kivételes gyűjtői darabokat is.
A vízmű dolgozójának adta ki magát, segített az időseknek a bevásárlással, így csalt ki pénzt a 27...
Áldozatai jellemzően idős, beteg emberek voltak, köztük ismerőseit is meglopta, átverte.
Szabotázs miatt bénulhatott meg a spanyol vasút a közlekedési miniszter szerint
A Madrid és Sevilla közötti szakaszon loptak el fontos kábeleket, ami több mint 10 ezer utast érintett, a közlekedés hétfő délelőttre helyreállt.
Ellopták az amerikai belbiztonsági miniszter ridiküljét
Benne volt a belépőkártyája, az útlevele, a jogsija, és 3000 dollár kápé is. A minisztert nonstop testőrök védik, vele voltak a lopás idején is.
A Rendészeti Államtitkárság béke szigeteiről posztol, közben tavaly hétéves csúcsot ért el a...
Tavaly 186 településen egy bűncselekményt sem regisztráltak, az egész ország vonatkozásában viszont 2021 óta több mint másfélszeresére nőtt a számuk.
Másfélszeresére nőtt a bűncselekmények száma Magyarországon 2021 óta
Hét éve nem regisztráltak annyi bűncselekményt Magyarországon, mint 2024-ben. Főleg a csalások és a lopások száma ugrott meg a közelmúltban.
Ellopkodta a sütőolajgyűjtő automaták aksiját egy férfi Kaposváron, azokkal töltötte a drága...
Összesen 19 automatát rongált meg, 6 milliós kárt okozott. 2 év fegyházra ítélték.
Elloptak egy bankkártyát, 200 millió forintot érő sorsjegyet vettek vele, az áldozat megosztaná...
A francia férfi úgy van vele, hogy a tolvajok nélkül ő se nyert volna, nélküle viszont nem tudják felvenni a nyereményt, az osztozkodással mindenki jól járna.
Százezer darab tojást loptak el egy amerikai cégtől, 15 millió forintot ér a zsákmány
Az Egyesült Államokban olyan magasra emelkedett a tojás ára, hogy már nagyban lopják.








