Közélet
Újabb akkumulátorgyár épül Debrecenben, a BMW kérésére érkezik a kínai cég
A CATL beruházását övező aggodalmak ellenére újabb akkumulátorgyár létesítését jelentette be Szijjártó Péter Debrecenben.
Indul a milliárdos licit egy belvárosi palotára, Habony körének irodaháza mellett
Megpróbálja eladni a budapesti belvárosban található Duna Palotát az állam. A szomszéd épület elég botrányos körülmények között került kormányközeli kezekbe.
Beperelte az EU-t hat magyar egyetem a források befagyasztása miatt
A Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem is jogi úton érvényesítené álláspontját. Ez egyezik a kormányéval, amely viszont ígérete szerint nyáron megállapodik az EU-val.
A gazdaságpolitika tökéletes, a kormány önbizalma töretlen
A magyar gazdaság válságálló és alkalmazkodóképes, a nehézségeket pedig külső körülmények okozzák a múlt héten benyújtott új konvergenciaprogram szerint.
Magyarország ma a deglobalizáció nyertese, de könnyen eshet két pad közé
A világgazdaság ma már nem a globalizációról szól, ez nekünk még jól is jöhet, de tartogat magában veszélyeket is.
Ilyen zuhanást akkor sem láttunk az üzletekben, amikor a járvány miatt leállt az ország
Soha nem látott mértékben zuhant az élelmiszerüzletek forgalma is. A ma közzétett adatok nem festenek túl szép képet a gazdaság állapotáról.
Újabb intézkedésekkel ösztönözné a vendégmunkások hazai foglalkoztatását a kormány
Két évnyi munkavállalási célú tartózkodást is lehetővé tenne a kormány a vendégmunkásoknak, de letelepedési engedélyt nem kaphatnának.
Lassan és késve, de elindul a napelemes betápláláshoz szükséges fejlesztés Magyarországon
Még két év kell ahhoz, hogy a jelenlegi tárolókapacitást megduplázzák, uniós pénzből.
Sokat veszíthet, keveset nyerhet a főpolgármester a lánchídi szavazással
Lakógyűlés névre keresztelte a főpolgármester azt a konzultációs programot, ami nem csak a Lánchíd autómentességéről dönt.
Másfél évtized után tűnt fel a volánok hetvenmilliárdos alvállalkozói mutyija
A szocialista-szabaddemokrata időszakban indult, a fideszes hatalomátvétel ellenére is zavartalanul működött tovább a buszos pénzszivattyú.









