Közélet

A turai kastély csak a kezdet volt, Tiborcznak már tucatnyi ötcsillagos szállodában van érdekeltsége
A 36 Tiborcz-érdekeltség közül 14 prémium kategóriás hotel, illetve szállodafejlesztés.
Precedens nélkül: a homofóbtörvénytől a fóliázáson át a szivárványos madármatricáig
Az ügy közvetetten a kötelezettségszegési eljárást is befolyásolhatja, ahol ítélet legkorábban egy év múlva lehet.
Fegyverismeret, lőgyakorlat – így neveli hazafiasságra a középiskolásokat a honvédség
A magyar haderőfejlesztéssel párhuzamosan zajlik a hadsereg „társadalmiasítása” és a hazafias nevelésen keresztül utánpótlás-programja is – jelentős részben az iskolákban.
A profit- és bérkiáramlást támogatja az Orbán-kormány migrációs fordulata
A 60-as évek német vendégmunkás programjának hibáit idézi az Ázsiára munkaerő-kölcsönzőként tekintő magyar kormány – és a németekkel ellentétben még csak nem is a hazai tőkét támogatja ezzel.
A nyugdíj- és minimálbér-kompenzáció is bizonytalanná vált a nehéz költségvetési helyzetben
A kormány novemberi döntést ígér a nyugdíjak ügyében, a minimálbér-kompenzációról szóló tárgyalások pedig júliusban befagytak.
Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV
Az utóbbi hónapokban látványosan romlott a menetrendszerűség, és az elhibázott kormányzati döntések miatt a következő években még többet késnek majd a vonatok.
50 milliós Magyarországot is beterítenének a Fidesz-barát véleményvezérek hirdetései a Facebookon
Többet költöttek a kormányközeli üzeneteket közvetítő véleményvezérek facebookos népszerűsítésére a hazai uborkaszezonban, mint a legtöbb spanyol párt a választási kampány csúcsán.
Rákapott a kormány a megszorításokra, pedig ez a kifejezés a szótárából is hiányzik
A kiadáscsökkentések már a kormány fő politikai termékeinek számító programokat is elérik, de a fegyver- és cégvásárlásokról még válság idején sem tesz le.
Kövess minket Facebookon is!