Megerősítette a Kormányzati Tájékoztatási Központ, hogy október 23-ra szerveződő fegyveres...
Valóban az amerikai titkosszolgálatok szóltak a szervezkedésről. Bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg, értesüléseink szerint egy pesti sörözönél le is csaptak fiatalok egy csoportjára, ennek...
Egyetlen mondattal intézte el a kormány, hogy Csárdi Antal szerint Rogán Antal és Vitézy Dávid...
A Kormányzati Tájékoztatási Központ inkább Csárdi Antal kilépésén élcelődött valódi válasz helyett.
130 beruházástól megvonták a forrásokat, de a kormány szerint szó sincs megszorításról
Megszorítások ugyanis szerintük csak a Gyurcsány-kormány alatt voltak.
Továbbra is spammel a kormány, most háborús riogatást küldtek a vakcinainfós emailcímekre
A Rogán Antal által irányított Kormányzati Tájékoztatási Központ időnként olyan leveleket is kiküld, aminek semmi köze a koronavírus-járványhoz.
Megkérdeztük a kormányt, kivizsgálták-e, hogy az egyik miniszterüket bántalmazhatta a házastársa
De semmi mást nem tudtak mondani azon túl, hogy „egy megfélemlített feleséggel folytatott családi vitának semmi köze a közélethez”.
Magyar Hang: Három hónap alatt 30 milliárdot költött az állam kommunikációra, kétharmadát...
Ebből egyedül a nemzeti szuverenitásról szóló konzultáció 11 milliárdba kerülhetett.
Minden tizedik dolgozót ki kell rúgni, hogy emelhessék a minisztériumi tisztviselők fizetését
A jelenlegi háborús és szankciós helyzetben mérlegelni kellett: valamit valamiért.
A kormány szerint a Momentum kordonbontása reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett...
Szűkszavúan reagáltak az ellenzéki képviselők délelőtti akciójára.
A kormány reakciója a Transparency korrupciós jelentésére: Érdekes, hogy Brüsszelt nem vizsgálták
A nemzetközi szervezet szerint Magyarország az EU legkorruptabb tagállama, a kormány szerint inkább Brüsszelben és az Európai Parlamentben kellett volna vizsgálódni.
Az utcákon is megjelentek a szankciókat bombaként ábrázoló plakátok
A nemzeti konzultációt népszerűsítő hirdetések mellett „A békéhez erő kell” feliratú plakátok is kikerültek.
Kövess minket Facebookon is!