RSS
A jelenlegi háborús és szankciós helyzetben mérlegelni kellett: valamit valamiért.
Szűkszavúan reagáltak az ellenzéki képviselők délelőtti akciójára.
A nemzetközi szervezet szerint Magyarország az EU legkorruptabb tagállama, a kormány szerint inkább Brüsszelben és az Európai Parlamentben kellett volna vizsgálódni.
A nemzeti konzultációt népszerűsítő hirdetések mellett „A békéhez erő kell” feliratú plakátok is kikerültek.
A többi köznevelési és szakképző intézményt pedig legalább 18 fokosra kell majd felfűteni a télen.
Mivel a kormány a gyermekvédelmi népszavazásra buzdított a járványinfón, szerintük az állampolgárok megismerhetnék az érvénytelen szavazat mellett szóló érveket is.
Ez már a sokadik eset, hogy az oltásnál megadott regisztrációs címre olyan üzenet érkezik, aminek nincs köze sem a koronavírushoz, sem a járványhoz.
Valahogy megint kifelejtették belőle a Covid-helyzetet
Segítség a baloldal miniszterelnök-jelöltjének – írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A Kúria szerint a Kormányzati Tájékoztató Központ megsértette a választási törvényt, de az Alkotmánybíróság szerint a Kúria döntése volt alaptörvényellenes.