Kormánytisztviselő

Polt Péter: Még nem sikerült megállapítani, hogy történt-e bűncselekmény az újdörögdi kézigránátos...
Az ügyészség eddig tárgyi eszközöket foglalt le, adatokat gyűjtött és tanúkat hallgatott meg.
A volt honvédelmi miniszter szerint felelőtlenség kézigránátot adni civilek kezébe
Juhász Ferenc szerint a pénteki balesettel kapcsolatban áldozathibáztatás a megsérült kormánytisztviselő saját felelősségére hivatkozni.
Hogy kerül egy éles kézigránát egy kormánytisztviselő kezébe?
Az Adaptív védelem alap katonai felkészítési kiképzésen kormányzati tisztviselők vesznek részt önkéntesen. Az egyik ilyen kiképzésen pénteken egy fiatal nő kezében felrobbant egy kézigránát, mindkét...
Kijön a matek a kormányhivatali dolgozók 50 százalékos béremeléséről, csak nem úgy, ahogy jó lenne
Az alsóbb szinten dolgozók bére évek óta stagnál a szakszervezeti vezető szerint, a minisztérium szerint azonban nem ilyen rossz a helyzet.
Börtönbe mehet a vesztegetési pénzt elfogadó kormánytisztviselő, akit kamu eljárással csaltak tőrbe
Első fokon három év végrehajtandó börtönbüntetést kapott a korrupt kormánytisztviselő.
Az első juttatások kiutalása előtt megszüntették a kormánytisztviselőknek járó extrabért
Az első juttatásokat 2024 márciusában kellett volna kiutalni. Többen már csak azért maradtak a közigazgatásban.
Kövess minket Facebookon is!