Kijön a matek a kormányhivatali dolgozók 50 százalékos béremeléséről, csak nem úgy, ahogy jó lenne

2024. szeptember 6. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) szerint a kormányhivatali munkatársak az elmúlt öt évben háromszor részesültek béremelésben, amivel 2020 óta összesen átlagosan csaknem 50 százalékos illetményemelés valósult meg a kormányhivataloknál, a 24.hu szerint ez másképp van: a béremelés ugyanis nem általános bérfejlesztést, hanem bértömegemelést jelöl – erről Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszélt a lapnak.

Az ötvenszázalékos érték úgy alakulhatott ki, hogy míg az alacsonyabb beosztású dolgozók bére jellemzően nem vagy keveset változhatott, addig a magasabb beosztásúaké jelentősebben emelkedhetett.

A 24.hu még augusztus elején írt arról, hogy az alsó szinten lévő kormány- és köztisztviselők bére továbbra is a garantált bérminimum szintjén (jelenleg bruttó 326 ezer forint) mozog, és Boros Péterné szerint a munkatársak többsége nettó 210–220 ezer forint körüli fizetésen tengődik.

Erre válaszolta a KTM, hogy szerintük ez nem így van, a kormányhivatalokban bruttó átlagbére jelenleg 510 585 forint, amire a lap számos olvasói megkeresést is kapott arról. Ebben arról írtak, hogy a dolgozók fizetése inkább a legkisebb fizetéshez, nem a minisztérium által jelzetthez közelít. Arról is sokan írtak nekik, hogy a fizetések évek óta stagnálnak.

Boros Péterné szerint a helyzet úgy áll, hogy míg a vezető beosztású dolgozók fizetése bruttó 1 millió forint körül vagy fölötte mozog, addig a beosztottak többségének bére alig haladja meg a garantált bérminimumot. Az érdekképviseleti vezető szerint az lenne az ideálisabb, ha a minisztérium a mediánbér-adatokat is közölné.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!