Nettó kétszázezer körül keres a kormány- és köztisztviselők többsége

2024. augusztus 7. – 08:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt öt évben többször emelték a kormányzati vezetők bérét, de az alsó szinten lévő kormány- és köztisztviselők illetményét mindössze egyszer. A 24.hu szerint általánosnak mondhatóak ebben a szférában a havi bruttó 320 ezer forint körüli fizetések, és gyakran két-három diplomával rendelkezők keresnek ennyit.

A lap azt írja, hogy területi közigazgatásban körülbelül 29 ezer munkavállaló dolgozik, egyebek közt a kormányhivatalok, a kormányablakok és a földhivatalok, valamint a munkaügyi hivatalok, a nyugdíj-, és közegészségügyi hatóságok munkatársai tartoznak ide. További, mintegy 27 ezer közszolga az önkormányzati közigazgatásban dolgozik.

Jelenleg ebben a közel 60 ezres munkavállalói csoportban a túlnyomó többség havi fizetését továbbra is a garantált bérminimum szintjén (jelenleg bruttó 326 ezer forint) tartják – mondta a 24.hu-nak Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke. Boros Péterné szerint a munkatársak többsége nettó 210–220 ezer forint körüli fizetésen tengődik.

A legalacsonyabb, de az ágazatban átlagosnak tekinthető illetmény természetesen a garantált bérminimum-emelkedés mértékével minden évben nő, ám már így is alulmúlja például a pályakezdő pedagógusok bérszínvonalát, és sokan küzdenek megélhetési problémákkal.

„A rendkívül alacsony fizetésben részesülő, gyakorta két-három diplomás emberek számára nem alternatíva, hogy Ausztriába menjenek konyhai kisegítőnek. Sokan küzdenek megélhetési problémákkal, és leginkább csak szégyenkezni tudnak amiatt, hogy ilyen helyen dolgoznak” – mondta a lapnak Boros Péterné.

A lap emlékeztet arra, hogy nemrég az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál rendelt el spórolást a kabinet, ami ugyan a közszolgáltatásokat nem érinti, de egyes vállalatoknál okozhat munkaerőgondokat.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) szerdán az MTI-nek azt írta, hogy a cikkben szereplő állításokkal ellentétben a valóság az, hogy a kormányhivatali munkatársak az elmúlt öt évben háromszor részesültek béremelésben: 2020 márciusában átlagosan – a cafeteria bevezetésével együtt – 18 százalékos, 2022-ben átlag 10 százalékos, míg tavaly júliustól átlagosan 15 százalékos emelés történt, így 2020 óta összesen átlagosan csaknem 50 százalékos illetményemelés valósult meg a kormányhivataloknál, az ott dolgozók bruttó átlagbére jelenleg 510 585 forint – olvasható a közleményben.

„Szintén nem igaz az az állítás, hogy a kormányhivatali dolgozók jelentős része a garantált bérminimumért dolgozna. Ezzel szemben az igazság az, hogy a 34 ezer kormányhivatali dolgozó 98,7 százaléka magasabb illetményben részesül, mint a garantált bérminimum” – írták még.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!