Kohéziós alap
Az EU számvevőszéke a magyar közbeszerzési rendszer súlyos hiányosságának kezelését is kifogásolta
Az Európai Bizottság korábban megállapította, hogy a magyar közbeszerzési rendszer csak részben működik, de két más esethez hasonlóan nem indított el egy kötelező, forráscsökkentő pénzügyi eljárást.
Elindult a per, aminél talán még egy uniós ügyben sem volt nagyobb a tét Magyarországnak
Kedden tárgyaltak az Európai Parlament keresetéről az Európai Bizottság ellen, amiért utóbbi kipipálta a magyar igazságügyi csomagot, ezzel pedig befagyasztott ezermilliárdokat szabadított fel.
Mégis ki tud játszani a kormány egy részt a befagyasztott támogatásokból
Egy 545 millió eurós átcsoportosításnál az Európai Bizottság korábban azt állította, teljesen befagyasztva marad. Csütörtökön elismerte, hogy jár egy 30 százalékos előleg.
Tagadta az Európai Bizottság, hogy vétóelengedésért adna befagyasztott pénzt
Átcsoportosítással próbálhat euró-százmilliókat felszabadítani a kormány, az EUrologus szerint hamarosan dönthetnek.
A magyar kormány orrára zárnak egy kiskaput, amivel befagyasztott forrásokat szabadíthatna fel
Rugalmasabbá teszik a felzárkóztatási és szociálpolitikát, ám épp annál a jogállamisági eljárásnál korlátozzák az átcsoportosításokat, amely csak a magyar kormány ellen megy.
Csendben búcsúzni kezdett a kormány az uniós ezermilliárdoktól
Az idei költségvetés tervezeténél még számolt vele, de úgy tűnik, elengedi az uniós RRF-támogatásokat a kormány. Budapest dolgát is tovább nehezítik.
Nem Orbán az ukrán uniós csatlakozás fő akadálya
Az EU nehezen bírná el a bővítést, raádásul a kormány által kipécézett kohéziós és agrárpolitika átalakításáról Ukrajnától függetlenül is komoly viták folynak.
További uniós pénzeket sodort veszélybe a tegnapi alkotmánymódosítás
Jelen állás szerint már senki sem tudja kiszabadítani a felfüggesztett uniós pénzek jelentős részét, sőt az akadályok száma csak nő.
Csepp lesz a tengerben a 420 milliárdos magyar pénzvesztés, ha minden így megy tovább
Nagy hullámokat vert az év végén elbukott bő egymilliárd euró uniós forrás, de a következő másfél évben ennek több mint a tízszeresét veszíthetjük el.
Betonba és NER-be öntöttük az uniós pénzek jelentős részét
Ami papíron a hazai vállalatoknak szánt gazdaságfejlesztési támogatás, abból a gyakorlatban sokszor Mészáros Lőrinc vagy Szíjj László épített utat.









