Kereskedelmi háború
Politikai falak és piaci pofonok állították meg Trumpot, de messze még a vége
A célok fontosságának alakulása, a kormány belső viszonyainak változása és a pártbéli és piaci reakciók ereje magyarázza a vámháború hullámzását.
Drágulás, üres polcok és új gyárak: felemás a kereskedelmi háború eddigi amerikai mérlege
Még úgy is ért el változásokat Trump, hogy a vámok jelentős részét visszavonta. Több új beruházásnak is örülhet, de az árak elszabadulásának biztos nem.
Megérzi a pofonokat, de Kína egyelőre nem látszik megtörni a kereskedelmi háborúban
Már vannak olyan adatok, amik szerint a kínai ipar megszenvedi az amerikai vámokat, de Peking a jelek szerint menedzselhetőnek tartja a vámháború költségeit.
Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?
Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.
Mi lesz, ha a világ nem pénzeli tovább Amerikát?
A pénzpiaci felfordulás furcsa módon segíti Trump céljának elérését, de súlyos pénzügyi kockázatokkal és jelentős életszínvonal-csökkenéssel fenyeget.
Biztosan visszaveti a magyar növekedést a vámháború, de az inflációra meglepő hatással lehet
Donald Trump mintha „a becsapott ajtó” stratégiát választotta volna vámkérdésben: bejelent valami durvát, majd várja az ellenajánlatokat. A magyar gazdaság növekedését mindenképp hátráltatja a...
Bloomberg: Ha nem sikerül megegyeznie az EU-nak Amerikával, korlátozhatják az oda irányuló exportot
Giorgia Meloni csütörtökön Donald Trumpnál járt, a találkozó előtt bizakodva közölte, hogy biztosan egyezségre jutnak majd.
Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?
Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.
Nagy Márton: Ha valamit csinálunk, azt csináljuk jól
A nemzetgazdasági miniszter Japánban járt, hogy megnyissa az Oszakai Világkiállítás magyar pavilonját. Szerinte a pavilon nagyon jól sikerült, de beszélt arról is, mi lehet a kiút a vámháborúból.
„Az amerikai gazdaságtörténet legnagyobb napjai” – így áll jelenleg Trump vámháborúja
Az USA szerdán Kína kivételével 90 napra felfüggesztette a kivetett vámokat, az átmeneti vám egységesen 10 százalék lesz az érintett országokban. A piacok jól reagáltak, de a helyzet nagyon képlékeny.









